Szerző: Ady Krisztián

2004. szeptember 28. 08:43

Két köldökzsinórral a világhálón -- Planet XRT-402D router teszt

Ami pár éve még elérhetetlennek tűnt, ma már a kisebb városokban is elérhetővé vált, nagyon sok helyen lehetőség van már a modemes internetelérés kiváltására. Sőt, a szerencsések rögtön akár két szélessávú eléréssel is rendelkezhetnek otthon, azonnal feltéve a kérdést, vajon lehetséges-e egyidőben igénybe venni őket. Kipróbáltuk.

Nem csak világszerte, hanem hazánkban is töretlenül terjed a szélessávú internetezés. Augusztus végén nem kevesebb mint 166 ezer ADSL-hozzáférésről számolt be a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), és a közelmúltban a legnagyobb kábelmodemes szolgáltatók, a UPC és a Matávkábel is köszönthette 50 illetve 10 ezredik előfizetőjét. Ami pár éve még elérhetetlennek tűnt, ma már a kisebb városokban is elérhetővé vált, ma már nagyon sok helyen lehetőség van a nem éppen költséghatékony modemes internetelérés kiváltására.

Mindez azt is eredményezi, hogy vannak olyan szerencsések, ahol már akár válogatni is lehet a különböző platformokon szolgáltatók ajánlatai között, sőt, jobb esetben -- például vállalati támogatás mellett és egy régebben vásárolt, hűségszerződéssel kötött kábelmodemes elérést használva -- rögtön nem egy, hanem két broadband elérést is igénybe vehetnek otthon.

Természetesen rögtön adódik a kérdés, vajon megoldható-e, hogy a két folyamatos internetkapcsolatot egyidőben kihasználhassuk, felgyorsítva ezzel a böngészést, az állományok letöltését. Az sem elvetendő szempont, hogy csak valami ilyen megoldással lehet egyetlen hálózatba kötni az otthoni található két számítógépet, amellett, hogy internetmegosztást is alkalmazunk. Természetesen figyelembe véve a szolgáltató kapcsolatmegosztásra vonatkozó doktrínáit.

Egy rendszergazda természetesen azonnal rávágná a kérdésre, hogy léteznek olyan egylemezes, vagy hasonló méretű Linux disztribúciók, melyek képesek megoldani ezt a feladatot. Az újabb számítógép beüzemelésénél is konfigurálásánál azonban feltétlenül egyszerűbb megoldást jelenthetnek a manapság feltűnt, két WAN porttal rendelkező, terhelésmegosztást is végző routerek, melyeket éppen erre az alkalmazási körre találtak ki.

A hazai kínálat sajnos meglehetősen szegényes ilyen képességgel ellátott routerekből. Az egyetlen valóban megvásárolható, elérhető áron forgalmazott, nem csak több hetes szállítási határidővel megrendelhető típust a tajvani Planet Technology Corporation szállítja a hazai kiskereskedők polcaira. Tesztünk során is ezzel a típussal szereztünk kicsit bővebb tapasztalatokat. Az XRT-402D router egy szokványos broadband router, mely kivételesen nem egy, hanem két internetkapcsolat fogadására és kezelésére képes. A típusnak létezik 4 WAN porttal rendelkező változata is.


Planet XRT-401D -- a 402D egyetlen WAN porttal bővebb

A Planet XRT-402D router képességeit és tulajdonságait az alábbiakban foglaltuk össze:

  • 4 LAN port (10Base-T/100Base-TX, Auto-Negotiation, Auto MDI/MDI-X)
  • 2 WAN port (10Base-T/100Base-TX, Auto-Negotiation, Auto MDI/MDI-X)
  • Natív NAT tűzfal, továbbfejlesztett SPI tűzfal, DoS védelem
  • Virtuális szerverek beállítási lehetősége, speciális portbeállítások
  • DMZ kijelölhetőség, UPnP, Dinamikus DNS
  • Hozzáférés korlátozási lehetőség URL alapján
  • Virtuális magánhálózat (VPN, IPSec/PPTP) áteresztés
  • 12V, 1A külső tápegység
  • 98 x 190 x 35 mm méret

[oldal:Fejlettebb képességek]

Beépített routerünket viszonylag könnyű üzembe helyezni. A hálózathoz történő csatlakozást megkönnyíti, hogy mind a WAN eszközök, tehát az ADSL- vagy kábelmodemek felé, mind a számítógép(ek) felé használhatunk úgynevezett crosslink kábelt is, a router érzékeli ezt, és ennek megfelelően konfigurálja be az adott portot. A gyári beállítások között engedélyezve van a DHCP szerver is, mint minden otthoni routernél, ezért az eszközhöz csatlakozott számítógépek azonos helyi IP-tartományba fognak tartozni, ha a DHCP-től kapják az IP-címüket. Ezt érdemes ellenőrizni.

A webes felület (http://192.168.0.1) behívását követően rögtön egy beállítást segítő varázsló fogad minket, amely végigvezet az egyszerűbb konfigurációs lépéseken. Aki most csinál először ilyet, talán annak sem okozhat így gondot a beállítás, bár az XRT-402D beállítási lehetőségei kicsit túlmutatnak a hasonló árkategóriában kapható routerek képességein, ezért néha haladóbb felhasználóknak is gondokat okozhatnak.

Mivel a routert azért vásároltuk, hogy helyi hálózatunkat vagy számítógépünket az internetre kössük, azért a WAN portok beállításával érdemes kezdeni a beállítást. Mindkét WAN port teljesen azonos beállítási felülettel rendelkezik és a csatlakozási típusok széles tárházát használhatjuk. Az egyszerű fix és dinamikus IP mellett, melyek közül utóbbi használatos a kábelmodemek többségéhez, az ADSL-nél szokásos PPoE, valamint PPTP és L2TP beállítására és csatlakozásra is lehetőség van. A típusok keverhetők, de akár két kábelmodemet vagy két ADSL kapcsolatot is beállíthatunk.

Amennyiben két internetkapcsolatot használunk, többféle módon is igénybe vehetjük őket. A számunkra legkedvesebb beállítás az lehet, ha mindkettőt engedélyezzük, s használjuk az úgynevezett load balancing, azaz terhelésmegosztás szolgáltatást, mely megpróbálja egyenletesen elosztani a terhelést a két broadband között, jó esetben megduplázva a rendelkezésre álló sávszélességet. Amennyiben csak az egyik kapcsolatot részesítjük előnyben, a másikat beállíthatjuk backup, segédkapcsolatként is, mely akkor lép működésbe, ha az elsődlegesen beállított internetkapcsolatunk valamely okból nem működne.

A megnövekedett sávszélességet a router QoS (Quality of Service) szolgáltatásával szelídíthetjük meg. Ez a beállítási opció arra ad lehetőséget, hogy az egyes protokolloknak, szolgáltatásoknak (HTTP, POP3, SMTP, FTP, de bármely port) dedikált sávszélességet konfigurálhassunk be, előnyben részesítve az adott porton keresztül utazó csomagokat. Ez lehetőséget ad például arra, hogy egy korlátozatlan FTP-letöltés mellett továbbra is zavartalanul böngészhessünk, vagy küldhessünk, fogadhassuk e-maileket. Ez a képesség nagyon ritkán található meg az otthoni felhasználásra szánt, alacsonyabb árkategóriájú broadband routerekben, s különösen jól alkalmazható a két egyidejű internetkapcsolat használatakor.

Mivel ennél a routernél két internetkapcsolat is élhet egyidejűleg, melyek között dinamikus terhelésmegosztást használunk a legtöbb esetben, a külvilág felé néha bizony két különböző IP-címmel látszunk. Ez a megoldás merőben más, mint az ISDN-nél alkalmazott multilink, mely két 64 kbit/s-os csatornát fog össze, hiszen ott a szolgáltató támogatásával továbbra is egyetlen IP-címmel látszottunk a külvilág felé.

Bizonyos esetekben viszont (például online játékok esetén) fontos lehet egyetlen IP-címet használni, egy adott WAN-porton keresztül kommunikálni. Az ehhez kapcsolódó beállítási felületet hiába is keresnénk más broadband routereken. Az úgynevezett "Protocol and port Binding" felület segítségével megadhatjuk azt a csomagtípust és portot vagy porttartományt, melyet egy bizonyos internetkapcsolaton, WAN porton keresztül szeretnénk továbbítani. Ezzel -- elméletileg -- megoldhatjuk ezt a problémát is.

Routerünk tűzfala természetesen úgy is konfigurálható, hogy kívülről ne lehessen pingelni, ez azonban csak az egyszerűbb támadások ellen megfelelő védekezés. Sajnos a router válaszol az egyes portokra érkező kérésekre (még ha ezek zárva is vannak) és nem dobja el a csomagokat, "láthatatlanná" téve őket, mely a mai világban már nem nyújt elegendő védelmet, a támadó így sajnos tudhatja, hogy valami van a másik oldalon. A tűzfal haladóbb beállításai között DoS támadás elleni védelmet, portszkennelés elleni védelmet is találhatunk.

[oldal:Tapasztalatok, végszó]

A routert egy Matávkábel kábelmodemes (512 Kbit/s) és egy Axelero ADSL (512 Kbit/s) eléréssel tesztelhettem, sajnos kissé kiábrándító tapasztalatokat gyűjtve. A router az eredeti gyári (1.22) firmware-rel az ADSL kapcsolatot nem volt hajlandó normálisan kezelni, egy pár órás működést követően megmakacsolta magát és nem volt hajlandó forgalmat bonyolítani azon a kapcsolaton. A Planettől kapott frissebb, 1.26-os verziójú firmware -- mely a mai napig nincs kint a Planet FTP-szerverén sem -- orvosolta ezt a problémát, azonban továbbra is meglehetősen sok befoltozandó rést hagyott.

Hiába a többszálú letöltéssel elérhető kétszeres, minden igényt kielégítő sávszélesség (lásd fenti kép), ha a router egyéb funkciói nem egészen úgy működnek, ahogy kellene. A QoS beállítása igazán gyerekjáték, azonban működéséből nem sokat lehet érezni, lényegében mintha nem is működne. A funkció engedélyezéséért cserébe a router a szükségesnél lényegesen többször indul újra saját magától, mely igen kellemetlen például egy folyamatosan élő IRC kapcsolat közben.

A két internetkapcsolat közötti terhelésmegosztással jók a tapasztalatok, s józan ésszel azt gondolhatnánk, hogy egyszerű böngészés közben nem lesznek problémáink ezzel kapcsolatosan. És mégis: vannak olyan fórummotorok, melyek nem csak cookie-val, hanem session szintű, esetleg IP-alapú azonosítást is alkalmazhatnak, s ezeknél a webhelyeknél változatos problémákkal kell szembenéznünk. Bár a HWSW Informatikai Kerekasztal használatában nem korlátozott a load balancing használata, némely más fórum sorozatosan kidobált az eltérő IP-kről érkező kérések miatt.

Kézenfekvő lenne a megoldás, hogy ezt a problémát kiküszöbölhetnénk azzal, ha a 80-as port forgalmát, a HTTP-t adott WAN-portra, internetkapcsolatra szoríthatnánk a korábban megismert binding segítségével, azonban saját tapasztalataim szerint ezt hiába állítjuk be, a router fittyet sem hány a beállításra. Ugyanilyen problémát tapasztaltam a Valve Steam rendszerénél is, mely szintén használhatatlan volt e hiányosság miatt.

A routerben rengeteg lehetőség van és a szerencséseknél, akiknél két szélessávú internet is elérhető, ennél egyszerűbb -- és olcsóbb -- megoldást nem is nagyon kereshetnének. Azonban a kezdetleges firmware sajnos egyelőre használhatatlanná teszi eredeti funkciójára a készüléket, az otthoni hálózat továbbra is két különálló részlegre van bontva, a router ugyanis csak egyetlen internetkapcsolattal nyújtja azt a stabilitást és hibamentes működést, melyet két párhuzamos internetkapcsolat esetén kellene.

Mindez meglehetősen szomorú annak fényében, hogy a router piacra kerülését éppen a szoftverével kapcsolatos gondok hátráltatták, talán egy kicsit még várni kellett volna a premierrel. Izgalommal várom a következő frissítést, vajon kijavítják-e a felmerült problémákat és végre használhatom-e a routert arra a célra, melyre valójában megvettem.

Szólj hozzá a fórumban!

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról