Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
Július 19-én SYSADMINDAY: egy teljes security meetup, számos szórakoztató program, és Felméri Péter standupja várja az érdeklődőket!

Alternatív szolgáltatók, szolgáltatások

Rátonyi Gábor Tamás, 2004. április 23. 15:32
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

A héten debütált Tele2 szolgáltató már a harmadik olyan távközlési vállalkozás, mely hívásirányonként kínál alternatívát az előfizetőknek. A már két éve működő modell azonban meglehetősen ismeretlen volt eddig -- legalábbis a Tele2 iránti érdeklődésből úgy tűnik: korábban nem sokan ismerték ezeket a szolgáltatókat.

hirdetés
Nem első fecske a héten debütált a svéd-multi Tele2 az előtét számmal igénybevehető alternatív szolgáltatók piacán. Közel két éve működik már az Euroweb és az Invitel hasonló szolgáltatása, ám a felfokozott érdeklődés azt súgja: az előfizetők körében ismeretlen konstrukcióról van szó.

A szolgáltatás pedig egyszerű modellen alapul: akár Voice-over-IP alapon, akár egy vezetékes szolgáltató hálózatát használva egy kisebb szolgáltató nagykereskedelmi áron vásárolja meg az infrastruktúra használatát, majd ráteszi a saját hasznát: az így kalkulált percdíjak még mindig alatta maradnak a nagykereskedőként fellépő hálózattulajdonos által az előfizetők felé szabott összegnek. Márpedig tagadhatatlan, hogy ha az elsőségével nem is, áraival a Tele2 kiérdemelte a figyelmet: az új szolgáltató Invitel, az Euroweb, eTel és az alaphálózati szolgáltató Matáv percdíjait összevetve még mindig a svédek kínálják a legkedvezőbb konstrukciót.

Forgalomválasztó számmal igénybevehető alternatív szolgáltatók
(Matáv területről, lakossági csomagok percdíjait összehasonlítva)


kapcs. díj 1 belföld mobil nk 2


csúcsidő csúcsidőn kívül csúcsidő csúcsidőn kívül
Váltószám 0,00 25,00 12,50 72,50 43,50 62,50
Neophone 0,00 27,90 23,50 87,90 54,90 25,00
Tele2 4,00 18,00 9,90 69,00 39,00 3 35,00
eTel 0,00 30,00 20,00 85,00 57,00 29,00
Matáv 4 4,00 22,50-30,00 11,00-15,00 69,18 - 76,25 46,68 - 56,25 56,25

1 Kapcsolási díj.
2 Nemzetközi hívásirány.Többféle tarifa érvényes, az itt feltüntetettnél olcsóbb és drágább is lehet a hívás. Az itt látható tarifák az ismertebb európai országok (Ausztria, Belgium, Franciaország stb.) vezetékes telefonjainak hívásakor érvényesek.
3 Vodafone hálózatába: 42,00
4 Összehasonlításképpen közöljük a Matáv Bázis díjcsomag árait. A tól-ig összegek azt jelzik, hogy a szolgáltató hívásirányonként különböző tarifákat számláz. Más a percdíja tehát egy Matáv vonalról az Emitel szolgáltató területén lévő szám hívásának, és más egy invitelesnek.

A táblázatban azoknak a szolgáltatásoknak a díjait vetettük össze, melyeket egyes hívásonként lehet kezdeményezni. Szerepel bennük az előtét számokkal (pl.: 1502, 1553) és a 06-80-as zöld számokkal kezdeményezhető hívások díja is. A zöld számos hívások általában Voice-over-IP alapúak.

A szolgáltatók három hívásirányban versengenek tehát: belföldi, nemzetközi és mobil. A táblázatból kiderül, szinte valamennyi irányban a Matáv a legdrágább, igaz, a pontos összehasonlítást bonyolítja, hogy míg az alternatív szolgáltatók egységesen díjazzák a különböző irányú hívásokat, a Matáv például vezetékes irányban megkülönbözteti, hogy inviteles, hungaroteles, emiteles vagy monorteles a hívott szám.

Szinte biztos, hogy a táblázatunkban szereplő árak hamar elévülnek: a jelenlegi kínálatnak mélyen aláígérő Tele2 percdíjak nagyon valószínű, hogy versenytársai árainak újrakalkulálását kényszerítik ki. Látható, hogy egyes esetekben 7, sőt nemzetközi irányban akár 40 forintos különbségek is adódhatnak -- ekkora differencia pedig már nem versenyképes. Kimaradt egyébként a táblázatból a Pantel, a szolgáltató ugyanis inkább vállalati ügyfeleknek kínálja szolgáltatásait, a szerződés értelmében havonta több tízezer forintot kell lebeszélni.

A cikk több oldalból áll:
Facebook
Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
A IT-üzemeltetők világnapján egy teljes security meetup, számos szórakoztató program, és Felméri Péter standupja várja az érdeklődőket az Ankertbe.