Szerző: Barna József

2003. január 10. 12:54

Az ELSA új életre kel

A tavaly csődbe ment ELSA AG romjain új vállalkozás kezdte meg működését. Az új ELSA egyelőre sem a méretét, sem pedig az elismertségét tekintve nem vetekedhet elődjével, ám ambíciói között szerepel a márkanév újbóli sikerre vitele. A Neue ELSA GmbH jelenéről és jövőjéről a cég píár munkatársával beszélgettünk.

Az ELSA márkanév korábban igen jól csengett a számítógépek iránt érdeklődő európai felhasználók körében. A német ELSA AG termékei és kiváltképp videokártyái hazánkban is népszerűek voltak, részben a kiváló minőség, részben pedig a melléjük csomagolt bőséges körítés (no meg a tatabányai gyártósorokról lehullott kártyák szemtelen olcsósága) okán. A vállalat kommunikációs eszközöket, videokártyákat és megjelenítőket forgalmazott, és a professzionális felhasználóknak szánt, NVIDIA chipes grafikus kártyák kizárólagos gyártója volt kontinensünkön.

Az ELSA AG feje felett azonban a tavalyi év elején gyülekezni kezdtek a felhők. Ekkor derült fény arra, hogy a látszólag viruló részvénytársaság komoly pénzügyi nehézségekkel küszködik, amiért a német sajtó a vezetőket tette felelőssé. Februárban aztán a hitelező bankok beszüntették a további hitelek folyósítását, és minthogy a kintlévő hitelek visszafizetésére a cégnek nem volt fedezete, a vállalat működése nem volt tovább finanszírozható, és az ELSA AG májusban csődöt jelentett.

A megbukott nagyvállalat romjaiból Neue ELSA GmbH néven született új vállalkozás. Az új ELSA azonban egyelőre sem a méretét és célpiacát, sem pedig az elismertségét tekintve nem vetekedhet elődjével, noha ambíciói között szerepel az ELSA márkanév újbóli sikerre vitele. A Neue ELSA GmbH jelenéről és jövőjéről a cég píár munkatársával, Heike Hotzéval beszélgettünk.

HWSW: Az ELSA AG, miután a hitelező bankok befagyasztották a hitelek folyósítását, tavaly májusban csődeljárást kezdeményezett. Az ELSA márkanév használatára jogosult Neue ELSA GmbH négy hónappal később, augusztus 1-én alakult. Milyen kapcsolat van a két vállalat között?

ELSA: A névtől eltekintve semmiféle kapcsolat nincs a vállalatok között. Az ELSA AG részvénytársaság volt, míg a most életre hívott új cég korlátolt felelősségű társaság (GmbH), amely megszerezte a jogot az ELSA márkanév használatára és terméktámogatást biztosít az ELSA AG által korábban forgalmazott termékekhez.

Az ELSA a 80-as évek közepétől úttörő szerepet játszott a PC-s perifériák forgalmazásában, a számítógépes megjelenítés és a kommunikáció terén, köszönhetően a merész, jövőbe tekintő víziók megvalósításának. Az otthoni hálózati és szórakoztatóelektronikai szegmensben kínálkozó új lehetőségeket kihasználva a Neue ELSA GmbH mind az innovációt, mind pedig a know-how-t tekintve az ELSA AG örököse kíván lenni.

HWSW: A vállalat élére új vezetők kerültek, de mi történt az ELSA AG korábbi alkalmazottaival? Hány embert foglalkoztat az új cég?

ELSA: A Neue ELSA GmbH-nak jelenleg több mint 90 alkalmazottja van, akik nagy része az ELSA AG szakemberei közül került ki. Munkatársainknak körülbelül egyharmada fejlesztő mérnök.


Az új cég egyik első terméke: egy PCI modem

HWSW: A cég honlapja szerint önök az ELSA AG összes termékéhez nyújtanak támogatást. Ez egyben azt jelenti, hogy a felhasználói támogatás mellett drivereket és garanciát is biztosítanak?

ELSA: Igen, minden ELSA-termékhez biztosítunk támogatást a honlapunkon, illetve telefonon keresztül. Felkészült terméktámogatási csoportunk legjobb tudása szerint válaszol minden kérdésre és kezel minden problémát.

Ugyanakkor garanciát csupán korlátozottan tudunk biztosítani. A 2002. augusztus 1. után vásárolt ELSA-termékekre teljes körű garanciát vállalunk, a régebbi termékek esetében pedig egy egyedi szervizszolgáltatást tudunk nyújtani Németország, Svájc és Ausztria területén, azaz abban a régióban, ahol az új ELSA jelenleg tevékenykedik. Ez azt jelenti, hogy a 2002. augusztus 1. előtt maximum két évvel vásárolt termékeket szükség esetén kicseréljük vagy javítjuk, egy megszabott, általában 25-30 euró körüli összeg fejében. Azonban nem áll módunkban garanciát biztosítani más országokban, illetőleg a régebben vásárolt termékekre.

[oldal:...és a jövő]

HWSW: A vállalat eddig hálózati termékeket, modemeket és ATI grafikus processzorra épülő videokártyákat jelentett be. Ezek már megvásárolhatóak?

ELSA: Igen. Jelenleg két modem (ELSA 56K és 56k PCI), egy router (ELSA LAN DSL-Router 4P) és három grafikus kártya (ELSA Gladiac 9700 Pro, 9500 és 9500 Pro) szerepel a kínálatunkban. Azonban a márciusban megrendezésre kerülő CeBIT 2003 szakkiállításon újabb izgalmas termékek bejelentése várható.


ATI chipes videokártya a régi-új ELSA-módi szerint

HWSW: Jelenleg a vállalat termékei csupán egy meghatározott régióban, egészen pontosan Németországban, Ausztriában és Svájcban hozzáférhetőek. Tervezik-e a célpiac kiszélesítését további európai államokra, és ha igen, mikor várható mindez?

ELSA: Hosszú távon további régiókat is el kívánunk érni, azonban egyelőre az otthoni piacra kell koncentrálnunk. A különféle európai disztribútorokkal ápolt jó kapcsolataink garanciát jelenthetnek arra, hogy más európai országok (így például Törökország és Lengyelország) felhasználói is hamarosan megvásárolhatják majd az ELSA videokártyáit. Jelenleg azonban nem tudom megmondani, mikor várható mindez.

HWSW: Az ELSA AG az NVIDIA egyik kiemelt partnere volt. A Neue ELSA GmbH azonban az NVIDIA legfőbb riválisának számító ATI Technologieszel kötött megállapodást. Ez egyben azt is jelenti, hogy kizárólag ATI grafikus processzorra épülő kártyákat gyártanak majd?

ELSA: Igen. Az a politikánk, hogy egy időben csupán egy partnerrel működünk együtt, és hagyományosan az iparágban élenjáró céggel lépünk partneri viszonyba. Ez pedig jelenleg az ATI.

HWSW: Az ELSA AG hagyományait követve tervezik-e professzionális videokártyák megjelentetését?

ELSA: Igen, a terveink között van ilyen kártyák piacra dobása, hiszen az ELSA jelentős hagyományokkal és egy jól csengő márkanévvel rendelkezik a professzionális videokártyák piacán. De minthogy e termékek fejlesztése több időt vesz igénybe, konkrétumot jelenleg nem tudok mondani azzal kapcsolatban, hogy mikor kerülhetnek piacra.

HWSW: A vállalat maga gyártja a termékeit, vagy külső gyártópartnerre támaszkodik?

ELSA: Az aacheni központunkban a tervezési, fejlesztési, tesztelési és csomagolási munka folyik, míg a termékeket egy partnerünk állítja elő, a nevét azonban nem árulhatom el. Mi a specifikációkat határozzuk meg, hiszen minden termékünknek meg kell felelnie azoknak a standardoknak, amelyekről az ELSA márka ismert.

Köszönjük.

Szólj hozzá a fórumban!

A sorozat május 28-i, harmadik állomásán az AWS-ben biztonsági megoldásait vesszük nagyító alá. Átnézzük a teljes AWS security portfóliót a konténerbiztonságtól a gépi tanulásos alkalmazások védelmén át, egészen az incidenskezelésig.

a címlapról