Szerző: Rátonyi Gábor Tamás

2002. augusztus 28. 20:45

Engedély nélküli internetszolgáltató nyerte a százmilliós állami nagyberuházást

Százmilliós állami nagyberuházásra kapott megbízást egy fővárosi internetszolgáltató úgy, hogy a cég semmilyen hivatalos engedéllyel nem rendelkezik a tevékenység végzésére. A helyi önkormányzatok és a fővárosi ISP között megkötött szerződés szövege javarészt egyezik a tenderen szintén induló, ám alulmaradt helyi szolgáltató pályázatáéval.

A HWSW információi szerint kétséges, hogy a 133 milliós nyírségi informatikai beruházás révén internetszolgáltatáshoz jutnak-e a régió települései. A kivitelezésre és üzemeltetésre egyaránt szerződött CovySoft Networks Kft. ugyanis nem szerepel a Hírközlési Felügyelet (HÍF) nyilvántartásában mint internetszolgáltató, vagyis az üzemeltetéséhez szükséges HÍF-jóváhagyás híján vállalta a hálózat kiépítését és fenntartását.

Tavaly 34 olyan nyírségi kistelepülés fogott össze, amelyeknél az elavult helyi távközlési hálózat miatt az ott élők számára nem volt lehetőség az internethez kapcsolódni. A települések egy helyi -- mátészalkai -- vállalkozást, a Wantex Informatikai Kft.-t bízták meg egy, a helyzetből kiutat mutató tanulmány elkészítésével. A tanulmány megszületett, s nemcsak a helyi viszonyokra vonatkozó megállapításokat tartalmazott, hanem az ország más területein is használható megoldásokat is. Később "A kistelepülések helye és szerepe az információs társadalomban" címmel a Stratégiakutató Intézet által szervezett konferencián egy olyan előadás is elhangzott, mely ennek a tanulmánynak a megoldási javaslatait ismertette.

Ezt követően egy együttműködési megállapodás született, melynek értelmében a Wantex és a Hungaro DigiTel Kft. együttesen kaptak megbízást a térség 20 önkormányzatától a beruházási források felkutatására, pályázatokon való egységes részvételre, a megvalósítás folyamatára, az üzemeltetésben keletkező tapasztalatok átadására, valamint a kistelepülések internetkultúrájának folyamatos növelésére egyaránt.

A Wantex bukkant rá a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium településfejlesztési célelőirányzatának egyik kiírására, melyen önkormányzatok indulhattak a települések internetkapcsolatának kiépítésére vonatkozó pályázattal. A tavaly benyújtott pályázatot idén a választásokat követően írta alá a földművelésügyi miniszter, így húsz nyírségi település közös összefogással internethez juttathatta az ott lakókat.

A Wantex Kft., mely a térségben egy másik internetszolgáltató viszonteladójaként volt ismert, május 26-án juttatta el a Hírközlési Felügyelethez az internetszolgáltatásra vonatkozó bejelentését, valamint a szükséges dokumentumokat jóváhagyásra. A cég ezt követően két szerződéstervezetet nyújtott be az önkormányzatokhoz, melyben külön a kivitelezésre és külön az üzemeltetésre vonatkozó megállapodásra tett javaslatot. Ám szerződéskötésre már nem került sor: július 25-én a Wantexet tájékoztatták, hogy nem velük kötik meg a szerződést, hanem a CovySoft Networks Kft.-vel.

A fővárosi székheyű CovySoft a helyi viszonyokra vonatkozó szerződési ajánlatát öt nap alatt képes volt összeállítani. A váratlanul felbukkant cég szerződési ajánlatának nagy része betűről betűre megegyezett a Wantex-féle szerződésssel, annak ellenére, hogy -- Kovács Zoltánnak, a CovySoft ügyvezetőjének állítása szerint -- a Wantex szerződését és ajánlatát nem látták. A szerződési ajánlat még azokat a számítási hibákat is tartalmazta, melyeket a Wantex utólag vett észre a saját ajánlatában. Muskovszky János, a Wantex ügyvezetője szerint a cégük által kezdeményezett megbeszélésen, melyre a szerződéskötést visszautasító önkormányzatokat hívták meg, hogy ismertessék a visszautasítás okait, a Wantex szerződését 9 ponton hátrányosabbnak tartó önkormányzati képviselők érvei jórészt megdőltek: a CovySoft ajánlata korántsem volt annyival jobb, mint arról korábban a települések polgármesterei értesültek.

Ugyanakkor a Földművelésügyi Minisztérium debreceni regionális irodájának munkatársa úgy értesült, hogy a Wantex a korábbi ajánlatához képest kevesebbet vállalt nagyobb összegért, az önkormányzatok végül ezért nem írták alá a szerződést.

Ezt követően már nem volt visszaút, hiszen a CovySoft megkötötte mind a kivitelezői, mind az üzemeltetői szerződést az érintett önkormányzatokkal. Azonban a szolgáltatónak internetszolgáltatásra soha nem volt engedélye, sőt a HÍF egy ízben már szabálysértési bírságot is kiszabott rá emiatt, és több alkalommal is megállapították az ellenőrzéskor, hogy engedély nélkül folytat internetszolgáltatói tevékenységet. Az internetszolgáltatás ugyan 2001 végétől már csak bejelentési kötelezettséget ró a szolgáltatóra, a CovySoft azonban ennek sem tett eleget. A szolgáltatónak nincs HÍF által jóváhagyott általános vállalkozási feltétele (ávf) sem -- ami nemcsak a nyírségi beruházás szempontjából fontos, hanem mert a már meglévő előfizetőivel kapcsolatos jogviszony alapjai is hiányoznak.

[oldal:Hiányosságok a CovySoftnál]

A CovySoft Rádiónet néven hirdetett szolgáltatása a nyírségi területen egy összetett, műholdas és mikrohullámú technológiát kombináló megoldáson alapult, melyhez a CovySoftnak műholdas szolgáltatási szerződéssel kellett volna rendelkeznie. A HWSW ismeretei szerint a CovySoftnak nincs ilyen szerződése sem, ám mikor az ügyvezetőt megkérdeztük, először úgy nyilatkozott, hogy van szerződés, a beszélgetés során később már egy alvállalkozójukra hivatkozott, amelyik ezzel a szerződéssel rendelkezik, ám ezt az alvállalkozót nem nevezte meg.

A települési polgármestereknek is gyanús lehetett az ügy, mert augusztus 7-ére elhívták a Covysoft képviselőjét, hogy mutassa be a szolgáltatási szerződést, ám a CovySoft a megbeszélésen nem képviseltette magát, az azóta kiküldött hasonló tartalmú felszólító levélre pedig ezidáig nem válaszolt.

A szolgáltatónak egyébként a fővárosban is vannak előfizetői, akik azonban legalább olyan keveset tudnak a szolgáltatás részleteiről, hiszen a nem létező általános vállalkozási feltételeket nem ismerhetik. A szolgáltató ugyan a HWSW megkeresésének idején (e hét hétfőn) utólag beadta a Hírközlési Felügyelethez az ávf-et, valamint bejelentést tett internetszolgáltatás nyújtásáról, ám ez még nem emelkedett jogerőre, s a HWSW birtokába került dokumentum tanúsága szerint erre hiánypótlás nélkül vajmi kevés is a remény, hiszen az ávf-ből olyan alapvető részek hiányoznak, mint a szolgáltató által vállalt rendelkezésre állás és a kötbér mértékének meghatározása, valamint a szolgáltatás díjcsomagjainak leírása.

A kivitelezési szerződés szerint például Gulácson augusztus 19-ig át kell adni a hálózatot (ez legkésőbb két héttel tolható el, szeptember 2-ig). Ez a hálózat már el is készült, és a CovySoft szerint próbaüzem folyik, melynek költségeit a szolgáltató magára vállalta. Az üzemeltetői szerződés a HWSW információi szerint szeptember 30-át írja elő, mint a szolgáltatás megkezdésének dátumát, a CovySoft ügyvezetője azonban úgy tájékoztatott, hogy nincs konkrét határidő, az átadás-átvételi jegyzőkönyv csatolásával a szolgáltatás bármikor megkezdhető. Bármi is a dátum, a HÍF-nek igencsak iparkodnia kell, hogy mihamarabb jogerőre emelkedjen az ávf, és hogy a szolgáltató -- immár tevékenységét hivatalosan bejelentve -- üzemeltethesse a hálózatot.

Arra a kérdésünkre, hogy a CovySoft tájékoztatta-e az érintett önkormányzatokat, hogy a szerződésben vállalt szolgáltatás nyújtására semmiféle jogosultsága nincs hónapokkal a szerződés aláírását követően, az ügyvezető beismerte, hogy ezt az információt elhallgatták.

Az FVM munkatársa, Galuska Krisztina úgy nyilatkozott, hogy a szerződések már az érintett önkormányzatok és a szolgáltató hatáskörébe tartoznak, a költségvetési támogatást valószínűleg nem vonják vissza. Galuska elmondta, hogy ebben az esetben elképzelhető, hogy a szerződésben szereplő és egy másik -- engedéllyel rendelkező -- szolgáltató közt jön létre egy olyan szerződés, mely alapján a települések lakói végül nem maradnak internet nélkül, s a szolgáltatói tevékenység is jogszerű lesz.

A közpénzekből finanszírozott beruházás egy igen összetett láncolaton keresztül jutott el a pályázattól a megvalósításig, (szerepel még benne a Nyíregyházi Főiskola egy szakértője, aki alkalmasnak találta a Covysoft pályázatát), ám a felelősség kérdése már megosztott a kistelepülési önkormányzatok, a szakértő és a Covysoft között, hiszen végső soron egy olyan pályázó nyerte el a százmilliós költségvetési beruházás kivitelezői és üzemeltetői jogát, amelynek ezekre a tevékenységekre semmiféle engedélye vagy hivatalos jóváhagyása nem volt.

Szólj hozzá a fórumban!

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról