Szerző: mz

2000. május 10. 00:00

Samsung Yepp teszt

Az mp3-lejátszók nagy hátránya, hogy memóriájuk véges, illetve általában eléggé csekély is, így kevés zeneszámot tudunk csak tárolni bennük. Hiába hasznos és praktikus dolog kazetták és CD-lemezek helyett elektronikus formában, zsebben hordani magunkkal némi ütemes zajt vagy Mozartot - mindenki ízlés szerint -, az előnyt a még nem kiforrott technológia korlátai elhomályosítják.

Az mp3-lejátszók nagy hátránya, hogy memóriájuk véges, illetve általában eléggé csekély is, így kevés zeneszámot tudunk csak tárolni bennük. Hiába hasznos és praktikus dolog kazetták és CD-lemezek helyett elektronikus formában, zsebben hordani magunkkal némi ütemes zajt vagy Mozartot - mindenki ízlés szerint -, az előnyt a még nem kiforrott technológia korlátai elhomályosítják.

Hasonló kétségek motoszkáltak bennem akkor is, amikor kézbe vettem a Samsung Yepp mp3-lejátszó 64 Mbyte memóriával rendelkező változatát. A dobozban egy kicsike ezüst készülék, egy rövidke kábel, CD és leírás lapultak, és természetesen két elem, hogy használni is tudjam.

A legfontosabb kérdés talán az volt: mire elég a 64 Mbyte memória és az MP3 együtt? Tapasztalataim szerint a körülbelül 13 szám, valamivel több mint 1 óra zene feltöltését jelenti. Azt, hogy mennyi az annyi, mindenki döntse el saját maga, nekem a városban folytatott járkálások idejére elegendőnek tűnt ez a mennyiség. Igényesek 32MB SmartMedia kártyával tovább bővíthetik a kapacitást, melynek hátránya a magas ár, előnye a plusz fél óra. (Ide kívánkozik egy megjegyzés: lehet, hogy a mai fiatalok némelyike zavaróan bömbölteti a walkman-jét a buszon, de hogy egy Ikarus busz, vagy egy csehszlovák/magyar gyártmányú villamos sem marad el a zajkeltés terén, az tény.)

Térjünk talán vissza a vizuális tényezőkre: a Yepp szép. Alakra ugyan kocka, de láthatóan adtak a formatervezésre. Az információkat egy három soros LCD kijelző jeleníti meg, a kezelőgombok az előlapon és oldalt találhatók. Az előlapi három gomb gombostűfejnyi, kezelésüket kicsit kényelmetlennek éreztem.

Szerencsére ezek azok, melyeket valószínűleg kevesebbet nyomkodunk: módváltás mp3-lejátszó és diktafon között, számok törlése és felvétel. Ugyancsak az előlapon található egy kör alakú gomb, melyen a pörgetés, léptetés, lejátszás és megállítás funkciók találhatók. Oldalt állíthatjuk a hangerőt, ide csatlakozik az adatkábel, illetve találunk egy Key Hold gombot is, mellyel az óvatlan gombnyomásoktól védhetjük magunkat, illetve a készüléket. Ugyancsak a készülék oldalán váltogathatunk a hangzásmódok között: normál, jazz, jazz-3d, rock, rock-3d, klasszikus és klasszikus-3d. Én a rock-3d módot választottam, egyrészt ez passzolt leginkább a zenéhez, másrészt pedig határozottan jobban szólt.

A készüléket a lejátszás gombbal tudjuk be-, illetve a stop gombbal kikapcsolni. Az előre-hátra pörgetés és léptetés az egyes CD-lejátszókról ismert módon összesen két gombbal került megvalósításra. Lejátszás közben a kijelzőn az aktuális szám címe, a fájl neve, a tömörítés bitrátája és a szám hossza vonul kényelmesen végig.

A Yepp nemcsak zeneszámok lejátszására, hanem felvételre is alkalmas, így digitális diktafonként használható. A két módot keverhetjük, így egyszerre tárolhatunk zenéket és felvett anyagokat a készülék memóriájában. Legfeljebb 240 percnyi hanganyagot tudunk rögzíteni, összesen 125 darabban. Természetesen a tömörítés minőségének és az apró, beépített mikrofonnak is korlátozottak a képességei, így kb. telefonminőségű hangra számíthatunk; mindazonáltal a célnak ez is megfelel.

A Yepp párhuzamos porton, illetve a külön kiegészítőként megvásárolható USB kábellel csatlakoztatható a számítógéphez. A zeneszámok áttöltésének sebessége eszerint alakul, párhuzamos porton maximálisan 1.3 Mbit/s körül mozog. A PC-n egy Yepp Explorer nevű programnak kell futnia, mely egyszerűnek és könnyen áttekinthetőnek mondható, így kezelése percek alatt elsajátítható. A zeneszámokat a Yepp és a számítógép között a Windows Intézőből ismert panelok segítségével másolgathatjuk. A Yepp Explorer külön jeleníti meg a Yepp saját memóriáját és a flash kártyá, így kényelmesen másolgathatjuk a fájlokat, és pontosan tudjuk, azok hova kerülnek. Apróság, hogy két azonos nevű fájl nem lehet a Yepp memóriájában sem, így ha válogatást készítünk magunknak, számolnunk kell azzal, hogy néhány fájt át kell neveznünk az áttöltés előtt.

A Yepp minimum 10 óra üzemidőt nyújt elemcsere nélkül. Ezt valószínűleg teljesíti is - annyit nem használtam, hogy ez kiderüljön, mindenesetre a kijelzőn ellenőrizve az elemek állapotát mindvégig a teljes feltöltöttséget jelző három pálcikát találtam. Ettől függetlenül igazán lehetne rajta egy csatlakozó külső áramforrás számára, hogy legalább a zeneszámok másolgatásának energiaigénye ne terhelje az elemeket.


A következő Yepp-generáció kék kivitelben.

Összességében a Yepp mind kinézetével, mind teljesítményével egyaránt megnyerte tetszésemet. Az egyetlen dolog, ami a vásárlók rohamát visszatarthatja, az ára: az YP-SE32S típus 32 Mbyte memóriával 54990 forintot, az YP-SE64PS 64 Mbyte memóriával 79990 forintot kóstál (a garancia 1 év), a bővítőkártya ára pedig tíz híján 30000 forint. Remélhetőleg ahogy egyre kevésbé számít újdonságnak egy mp3-lejátszó, illetve ahogy fejlődik a memóriagyártás, úgy csökken a SmartMedia és egyéb memóriák, ezzel együtt pedig a hasonló készülékek ára is.


A következő Yepp-generáció narancssárga kivitelben.

(A Samsung már megkezdte azoknak az integrált chipeknek a gyártását, melyek egyetlen lapkán tartalmazzák az mp3-lejátszókban használt mikrokontrollert, DSP-t és memóriát. A CalmRISC technológiával készült chipeket alkalmazó készülékek kisebbek, alacsonyabb a fogyasztásuk, illetve a kontroller belső memóriájában található program cseréjével Microsoft MAS Audio, vagy egyéb formátumú zene is áttölthető a lejátszóba, illetve meghallgatható vele.)

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról

AKROBATA

5

Elrajtolt az Adobe AI asszisztense

2024. április 17. 12:40

Előfizetéses modellben használható az AI Assistant, ami a cég PDF-szerkesztőjébe és olvasójába épül be.