Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
Július 19-én SYSADMINDAY: egy teljes security meetup, számos szórakoztató program, és Felméri Péter standupja várja az érdeklődőket!

Az Andoridra koncentrálja erőforrásait a Motorola

Bizó Dániel, 2009. április 30. 14:59
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

A Motorola mobiltelefonos részlege már elhagyta azt a pontot, ahonnan lehetséges volna korrekciókkal visszatalálni korábbi pályájára. A vállalat ezért maga mögött hagyja múltját, és alapjaiban új mobilokkal és üzleti stratégiával jelentkezik: egy merész húzással az Android okostelefonokra helyezi a cég jövőjét.

hirdetés
[HWSW] Androidos okostelefonokra teszi fel lapjait a Motorola, így foglalható össze a vállalat mobilpiaci stratégiája, melynek tétje a túlélés. A jelenlegi ismeretek szerint még év vége előtt piacra kerülnek az első Motorola Android-modellek, természetesen hazai pályán, az Egyesült Államokban.

A Motorola friss elnök-vezérigazgatója, Sanjay Jha elsődleges feladata, hogy rendbe tegye a vállalat mobiltelefonos tevékenységét, mely eddig megállíthatatlanul csúszik vissza a piacon, szállításai folyamatosan csökkennek, részesedése pedig olvad. Elemzői várakozások szerint az első három hónapban 15 millió mobiltelefont szállított le a cég, alig több mint felét az egy évvel ezelőtti mennyiségnek, így részesedése valószínűleg 6 százalék alá esik be -- valamivel több mint két éve 22 százalékot tudhatott magáénak, mikor három hónap alatt 65 millió készüléken adott túl.

Jha irányítása alatt a Motorola erőforrásainak nagy részét az okostelefonokra fókuszálja majd, mely a jelenlegi válság idején is egy dinamikusan bővülő szegmense a mobilpiacnak, ahogyan az okostelefonok aránya folyamatosan emelkedik a teljes értékesítésen belül. Az okostelefonok platformja pedig a Google Android mobil operációs rendszere lesz, tudta meg a HWSW, aminek számos előnye mutatkozik.

Az Android körüli sztenderdizációval a Motorola drasztikus javíthat fejlesztéseinek költséghatékonyságán és sebességén, és erőforrásait egyetlen platformra fordíthatja. A vállalattal szembeni egyik legfőbb kritikát az képezte, hogy mobiltelefonos fejlesztései széttöredezettek voltak, nem volt egységes szoftverplatform, így a cég redundáns fejlesztésekkel szétforgácsolta erőforrásait, kevesebb innovációval tudott előállni magas költségek mellett.

A másik faktor az Androidot körülvevő fogyasztói és fejlesztői érdeklődés, melyeket meglovagolhat a vállalat, ha időben, a legtöbb gyártó előtt lép be a területre. Bár az Androidot hatalmas felhajtás veszi körül a Google miatt, eddig egyetlen készülék, a T-Mobile által forgalmazott HTC G1 férhető csak hozzá, és csak korlátozott sikereket ért el -- az áttörésre még várni kell. A második belépő várhatóan a Samsung lesz majd, nyáron, elsőként Európába. Az Android tehát egy hatalmas lehetőség a Motorola számára, hogy elsőként kínáljon egy olyan modellt, amilyenre mindenki vár -- ütőképes alternatívát az Apple iPhone-ra.

[+] 2009 várható bukásai: Motorola mobiltelefonok

A vállalat idén 2-5 Android modell készül piacra dobni, állítja saját forrásaira hivatkozva a Forbes magazinnak nyilatkozó Matt Thornton, az Avian Securities elemzője. Ismeretei szerint valószínűleg két amerikai operátor, a T-Mobile és az AT&T lesznek a kiemelt forgalmazók. A vállalat nemrég elvesztette hagyományos vezető pozícióját az Egyesült Államok mobilpiacán, és lényegében már nincs sok vesztenivalója, kockáztatnia kell. A vállalat mai negyedéves pénzügyi jelentése valószínű további részletekkel szolgál majd a cég mobiltelefonos elképzeléseiről, beleértve az Android telefonok közeledésének hivatalos megerősítése mellett a részleg további sorsát is.

A IT-üzemeltetők világnapján egy teljes security meetup, számos szórakoztató program, és Felméri Péter standupja várja az érdeklődőket az Ankertbe.