Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
Július 19-én SYSADMINDAY: egy teljes security meetup, számos szórakoztató program, és Felméri Péter standupja várja az érdeklődőket!

Jövőre érkezhet az Apple saját iPhone-processzora

Bizó Dániel, 2009. április 30. 12:56
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Az Apple nem hazudtolja meg magát, és szembefordulva a költséghatékonyságot hajtó iparági trendekkel házon belüli saját hardver- és chipfejlesztő csapatot hozott létre a jövő iPodjainak és iPhone készülékeinek a megálmodásához és megvalósításához. A cél a differenciált hardver és a szoftver lehető legszorosabb integrációja.

hirdetés
Jelentős hardverfejlesztői erőforrásokat épített fel az Apple az elmúlt időszakban, ami egyértelmű jele annak, hogy a vállalat visszatér gyökereihez, és a szoftver mellett a hardvert is egyedivé igyekszik tenni -- a iPodok és iPhone-ok terén legalábbis. A Wall Street Journal forrásai úgy tudják, legkorábban jövőre jelenhetnek meg az első, az Apple chipjeire épülő termékek.

Még egy éves sem volt az iPhone, mikor az Apple 2007-ben látványosan kezdett el chiptervezésben és tesztelésben jártas szakembereket keresni. A toborzás azóta is tart, és mára már több mint száz chipmérnök dolgozik a vállalatnál. Egy döntő stratégiai lépésként az Apple tavaly áprilisában felvásárolta a P.A. Semit, mely egy beágyazott, energiahatékony rendszerchipeket tervező start-up, egyértelművé téve azt, hogy a jövőben egyedi fejlesztésű mobileszközökkel kíván a piacra lépni. Steve Jobs vezér indoklása szerint a kifinomult szoftveres képességekhez a hardvert is uralni kell.

Az Apple az ezt követő hónapok során mélyen hallgatott a kérdésről, mígnem karácsonyi meglepetésként közölte, hogy egy kisebb befektetést eszközölt a brit Imagination Technologiesben, mely mobil multimédiás technológiák kidolgozására és licencelésére szakosodott. Az Apple korábban is licencelte már a cég egyes megoldásait, ezzel a lépéssel pedig szorosabbra fűzte a kapcsolatot. Mára teljesen egyértelművé vált, hogy az Apple célja az egyedi tervezésű mobilhardver, mellyel megkülönböztetheti magát vetélytársaitól, valamint egy magasabb szintre emelheti a hardver és a szoftver integrációját -- a hardvert a szoftver kiszolgálásához szabják, a szoftvert pedig a hardver képességeire optimalizálják.

A Wall Street Journal tűzhöz közel álló forrásai szerint az Apple a fogyasztás drasztikus csökkentését, és a vizualizációs teljesítmény fokozását tűzte ki. Az Imaginationhöz fűződő kötelékeinek szorosabbra fűzése mellett erre utal az is, hogy az AMD grafikus részlegének volt műszaki vezérigazgatói közül már kettő is az Apple csapatát erősíti. Az Apple ráadásul továbbra is aktív a félvezetőipari szakemberek begyűjtésében, a pénzügyi lap ismeretei szerint a csődbe jutott Spansion NOR flash-memóriagyártó állásbörzéjén is részt vett.

A mobiltermékek differenciálása és versenyképességük fokozása mellett az Apple másik motivációja az információszivárgás minimalizálása lehetett, vélik a Journal forrásai. Mivel az Apple jelenleg beszállítók tucatjaival dolgozik együtt az iPodok és iPhone megtervezésében és legyártatásában, ezért rengeteg információt kell megosztani termékeinek képességeiről és a terméktervekről, ami így könnyen rossz kezekbe juthat. Különösen aggasztó lehet ez, mikor a Samsung Electronics vagy a Toshiba, mely az Apple legnagyobb chipszállítói partnerei, maguk is jelen vannak a mobiltelefonok, mp3-lejátszók és egyéb multimédiás elektronikák területein.

Az iPhone hardveresen teljesen kommersz, a kijelzőt például a Wintek, a hozzá tartozó vezérlőt a Broadcom, a processzorokat a Samsung Electronics, a mozgásérzékelőt pedig az STMicroelectronicstól vásárolja az Apple, míg a NAND flash-háttértárat a Samsung mellett a Toshiba is szállítja. Az Apple a processzor és vezérlési funkciók (memória, érintőképernyő, hálózati) átvételét célozhatja meg egy magas fokon integrál rendszerchippel. Az első Apple szilíciumok azonban valószínűleg csak jövőre látják meg a napvilágot, így a szép számú riválisoknak van idejük a felkészülésre.
A IT-üzemeltetők világnapján egy teljes security meetup, számos szórakoztató program, és Felméri Péter standupja várja az érdeklődőket az Ankertbe.