Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

BlackBerry 8900 -- majdnem tökéletes görbület

Koi Tamás, 2009. április 30. 09:36
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Az, hogy okostelefon-piac kanadai nehézfiúja, a Research in Motion a nem túl kedvező körülmények ellenére remekül szerepel, elemzők egyöntetű véleménye és a cég saját bevallása szerint részben annak köszönhető, hogy a gyártó újabban a fogyasztói piac felé is kacsintgat. Nem csak az üzletembereknek jön jól olykor, hogy e-mailjeiket azonnal olvashatják a telefonjukon, a push e-mail rendszer iránt ma már olyan komoly fogyasztói igény mutatkozik.

Ahhoz azonban, hogy a fogyasztói piacon komoly sikereket érjen el a RIM, nem elég a U2 koncertturnéját szponzorálni, le kell tenni az asztalra néhány olyan készüléket, melyek láttán nem futkos a hideg a legtöbb ember hátán, ráadásul versenyképes áron is kell kínálni őket. A gyártó az egyik legnépesebb BlackBerry-sorozat, a Curve széria új generációs tagjával, a BlackBerry 8900-as modellel véleményünk szerint jó irányba tapogatózik. A BlackBerry 9000 (Bold) után ez a második BlackBerry, ami a szerkesztőségünkben vendégeskedett -- a Curve bizonyos tekintetben jobb, mint a csúcsmodell, egyetlen, egyben legfájóbb fogyatékosságát, a 3G-s kapcsolat hiányát azonban nagyon nehezen bocsátjuk meg neki.

Az új Curve alapvetően a Bold, illetve az itthon egyelőre nem kapható, érintőkijelzős Storm külső jegyeit örökölte. A Curve kifejezetten elegáns, ugyanakkor benyomásunk szerint jóval barátságosabb telefon, mint a BlackBerry Bold, jóllehet a kezelőszervek alapvetően ugyanolyanok és ugyanott helyezkednek el a két telefonnál -- még a billentyűkiosztás is teljesen egyező.

A Curve lényegesen kisebb mint a Bold, mind szélességét, mind mélységét, mind pedig vastagságát tekintve, ami összességében valamivel kézhez illőbb formát is feltételez egyben. A telefon könnyebb is a csúcsmodellnél, tömege mindössze 110 gramm, azaz alig nehezebb, mint egy átlagos mobil. A készülék persze nem véletlenül ilyen könnyű: nincs benne 3G, viszonylag kicsi az akkumulátor is, és a telefon burkolata a körbefutó fém keretet leszámítva mindenhol műanyagból készült -- tegyük hozzá, az anyagminőséget sehol nem érheti szó.

A Curve billentyűzetkiosztása egy az egyben a Boldé, felépítésében azonban teljesen más a két telefonnál alkalmazott megoldás. A négysoros QWERTY-klaviatúra kissé kemény gombjai itt teljesen elkülönülnek egymástól, ami a szűkebb helyet is belekalkulálva a képletbe végeredményben kisebb gombokat eredményez, de ettől még a gépelés éppoly kényelmes, mint a Boldnál. A gombokat egyetlen darabból öntötték ki, a teljes gombsor lötyög kissé a helyén, de tapasztalataink szerint ez sem befolyásolja a gépelést. Magyar ékezetes karaktereket hiába is keresünk, azokat BlackBerry többi telefonjához hasonlóan a középső görgetőgomb lenyomásával lehet előhívni gépelés közben.

A klaviatúra és a kijelző közé ugyanaz a négy kezelőszerv ékelődik, mint a Bold esetében, a görgetőgomb azonban a Curve-nál nem világít, cserébe viszont kissé mintha pontosabbnak, precízebbnek tűnne vele a görgetés. A kisebb klaviatúra és kezelőfelület egyben azt is jelenti, hogy a Curve-ra csaknem akkora kijelző kerül, mint a Boldra. A telefon egy 2,44 hüvelykes képátlójú, 65 ezer szín megjelenítésére képes TFT-t kapott, ami éppoly ragyogó kontrasztú és fényerejű képet ad, mint a nagytesóba épített megoldás, ráadásul a felbontás (320x480 pixel) is egyezik a két modellnél. A kijelző fényerejét itt is fényérzékelő szabályozza, a telefon megjelenítője így még viszonylag élénk környezeti megvilágítás esetén is jól olvasható marad, sötétben pedig nem vakítja meg a tulajdonost.

A telefon oldalán körbefutó, elegáns fémborítás alatt kifejezetten kellemes tapintású műanyagba ágyazva összesen négy további gomb (a hangutasítás gombja balra, jobbra pedig a hangerőszabályzó, és a kamera exponálógombja) található, valamint egy 3,5 milliméteres jackdugó és microUSB töltő/adatcsatlakozó is került a telefonra. A Curve tetején, kissé elrejtve két további gombot is elhelyeztek, az egyikkel a billentyűzár kapcsolható, a másikkal aludni küldhető a telefon. A készülék a Boldhoz hasonlóan microSD memóriakártyát fogad, ezt a szálcsiszolt alumíniumot utánzó műanyag hátlap levétele után cserélhetjük -- a telefonhoz gyárilag egy 1 gigabájtos kártya jár.

Vállalható kompromisszumok...

A BlackBerry Curve-ban valamivel lassabb processzor dolgozik és kevesebb memóriát is építettek bele, mint a csúcsmodellbe (hiányzik az 1 gigabájt kapacitású, fixen a készülékbe épített háttértár), a készülék ettől függetlenül ugyanolyan olajozott gépezetként működik, mint a Bold. A Curve ugyanazt a BlackBerry OS-t futtatja, mint a nagyobb modell, a kezelőfelület is egy az egyben megegyezik a Boldnál látottakkal, azaz a téma és a főmenü rendkívül szép, az ikonok kifejezetten jól néznek ki, az alsóbb menürégiók azonban ehhez képest eléggé kiábrándító szöveges blokkokból állnak csupán.

A Bold után nehéz bármi újat elmondani a Curve szoftveréről, mindenesetre nem árt ezúttal sem hangsúlyozni, hogy a telefon a BlackBerry Enterprise Server, illetve a fizetős push-szolgáltatások nélkül olyan, mint az iPhone iPod zenelejátszó nélkül, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy a push e-mail szolgáltatásért fizetni kell -- a telefont itthon forgalmazó T-Mobile-nál például havonta bruttó 1990 forintot. Ezért lehetőséget kapunk arra, hogy maximum tíz e-mail postafiókot konfiguráljunk a szolgáltatás alá, az ide érkező üzenetek azonnal, késleltetés nélkül megjelennek a készüléken is. Az e-mail adatforgalommal kapcsolatos költségeket az 1990 forintos havidíj már tartalmazza.

...és vállalhatatlanok

Az egyéb, internetes kommunikációs lehetőségeknek, így elsősorban a böngészésnek nagy mértékben gátat szab, hogy a BlackBerry Curve csak GPRS vagy jobb esetben EDGE hálózaton keresztül tud csatlakozni az internetre, azaz mindennemű 3G-s kommunikációs lehetőség hiányzik. Szerencsére építettek a telefonba WLAN-rádiót, ami legalább a munkahelyen vagy otthon, netán a nyilvános hotspotok közelében lehetővé teszi a gyors internetezést. A BlackBerry Curve böngészője egyébként a többi moiblcég gyári megoldásával összehasonlítva egész jó, azonban csigalassú internetkapcsolatra tekintettel erősen ajánlott az adattömörítéssel dolgozó Opera Mini telepítése.

A RIM GPS-vevővel is ellátta a Curve-öt, az alapesetben telepített egyszerű térképalkalmazást, az uniós tagországok térképeit tartalmazó BlackBerry Mapset a TeleAtlas szállítja -- a navigáció azonban természetesen más programokkal is együttműködik. A beépített, 3,2 megapixeles fényképezőgéppel készített felvételek a helyszín koordinátáit is tárolják (geotagging) -- a kétszeres zoomra alkalmas kamera vakut és képstabilizátort is kapott, valamint videorögzítésre is be lehet fogni, a minőségtől azonban nem estünk hasra, igaz, az E-szériás Nokiáknál alkalmazott megoldásnál fényévekkel jobb a Curve kamerája.

Akár Walkman is lehetne

A Curve esetében is bőséges repertoárral büszkélkedik a Boldnál megismert médialejátszó alkalmazás -- a támogatott fájlformátumok listája és a lejátszási minőség egy kifejezetten multimédiás felhasználásra rendszeresített mobilnak is becsületére válna. A telefon támogatja a DivX/XviD, H.263 tömörítési formátumokat, az audioformátumokból és kodekekből pedig a szokásos MP3/WMA páros mellett a .3gp-t, az AAC/AAC+/eAAC+ formátumokat, illetve a MIDI zenéket is ismeri. A Blodhoz hasonlóan ez a telefon is elképesztően hangos hangszórót kapott, melyen keresztül meglepően jól, egyes Walkman-mobilokat megszégyenítő hangerővel szólalnak meg a zeneszámok vagy a videók hangsávja.

Aki azt gondolja, hogy a 850, 900 és 1800 MHz-es GSM-sávokban működő telefon az átlagosnál hosszabb rendelkezésre állást biztosít egy feltöltéssel, téved. Az 1400 mAh-s akkumulátort átlagos használat, illetve többnyire kikapcsolt WLAN és Bluetooth mellett viszonylag hamar, három nap elteltével tölteni kellett -- ez azonban még bőven vállalható kompromisszum, ráadásul cserébe a telefon könnyű is marad, hiszen nem növeli meg a tömegét a nagykapacitású akkumulátor.

Ha nem netezésre kell, jó vétel

A BlackBerry 8900 méltó folytatása a sikeres BlackBerry Curve sorozatnak, a készülék persze továbbra is elsősorban üzleti okostelefon, de talán kissé kevésbé keményvonalas -- és persze drága -- megoldás, mint az aktuális QWERTY-s csúcsmodell, a BlackBerry Bold. Bizonyára sokan lesznek, akik a hiányzó 3G-s kommunikáció miatt elfordulnak a készüléktől -- a próba során azonban úgy láttuk, hogy ezt az egy fiaskót leszámítva az új Curve alapvetően egy nagyon jó minőségű, jól használható okostelefon, melyet ezúttal talán nem csak a tehetősebb üzletemberek, hanem több, üzenetfétisben szenvedő mobilos is megengedhet magának.