:

Szerző: Koi Tamás

2009. március 13. 10:10

Befutott a Firefox 3.1(5) harmadik bétája

A Mozilla tegnap többszöri halasztás után végül elérhetővé tette a Firefox webböngésző új, 3.1-es változatának harmadik bétáját . A program megjelenését leginkább a TraceMonkey nevű JavaScript-motor elhúzódó fejlesztése késlelteti -- korábban az is felmerült, hogy ezt a komponenst kihagyják a böngészőből, a fejlesztők azonban ezt a lehetőséget elvetették, helyette 3.1-ről 3.5-re változtatták a verziószámot, ezzel érzékeltetve, hogy az új Firefox jelentős újdonságokat hoz a korábbi változatokhoz képest.

[HWSW] A Mozilla tegnap többszöri halasztás után végül elérhetővé tette a Firefox webböngésző új, 3.1-es változatának harmadik bétáját. A program megjelenését leginkább a TraceMonkey nevű JavaScript-motor elhúzódó fejlesztése késlelteti -- korábban az is felmerült, hogy ezt a komponenst kihagyják a böngészőből, a fejlesztők azonban ezt a lehetőséget elvetették, helyette 3.1-ről 3.5-re változtatták a verziószámot, ezzel érzékeltetve, hogy az új Firefox jelentős újdonságokat hoz a korábbi változatokhoz képest.

A mostani, harmadik bétakiadás verziószáma még maradt a régi, a következő -- eredetileg nem tervezett -- negyedik béta azonban már a 3.5b4 számozással jelenik meg, egy egyelőre konkrétan meg nem határozott időpontban. A negyedik béta beillesztése az ütemtervbe jól jelzi, hogy a Shiretoko munkacímen futó böngésző fejlesztése a vártnál jóval tovább húzódik: a Mozilla október közepén adta ki a böngésző első bétáját, december közepén pedig a másodikat. A harmadik bétaváltozat megjelenését eredetileg január közepére datálták, a TraceMonkey nevű új, villámgyors JavaScript-motorban felfedezett, tucatnyinál is több súlyos hiba kijavítása azonban jóval tovább tartott a vártnál.

A harmadik bétánál elsősorban ennek a komponensnek a kipofozására koncentráltak a programozók, emellett fejlesztették a többek által pornómódként aposztrofált privát böngészési funkciót, gyorsabb lett a weboldalak megjelenítéséért felelős Gecko motor, illetve bekerült néhány új webes technológia és szabvány (pl. W3C Geolocation API, CSS 2.1 és 3.0) támogatása a repertoárba. A böngésző harmadik bétaváltozata a korábbi információknak megfelelően nem tartalmaz új, lényeges komponenseket, funkciókat a korábbi tesztváltozatokhoz képest.

Nem lesz ez másképp várhatóan a 3.5-ös verzió negyedik bétájánál, illetve az azt követő kiadásra jelölt változatoknál sem. Bár az eredeti tervek szerint az új Firefoxnak még az első negyedévben meg kellett volna jelennie, mostanra teljesen kizártnak tűnik, hogy a böngésző időben elkészül.

A Microsoftnál közben január végén elkészült az Internet Explorer 8.0 kiadásra jelölt változata, melynek egyelőre nem közölték hivatalosan a megjelenési idejét. A véglegesített kód kiadása azonban azt vetíti előre, hogy a kész program hamarosan megérkezik -- egyes, jól értesül források szerint a böngésző végleges változatát már a jövő héten kiadja a Microsoft.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

4

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.