:

Szerző: Dojcsák Dániel

2009. március 12. 15:40

Felhasználói szokások alapján is célozná hirdetéseit a Google

Susan Wojcicki, a Google termékmenedzsmentért felelős alelnöke a a hivatalos Google blogon jelentette be egy új hirdetéstargetálási technológia tesztelésének megkezdését, amely a Google szöveges hirdetéseket megjelenítő partnereinek weboldalaiból álló hálózaton és a YouTube-on érhető majd el. Az új célzási lehetőség a tesztelés után várhatóan a magyarországi AdWords-hirdetők eszköztárába is bekerülhet majd.

[HWSW] Susan Wojcicki, a Google termékmenedzsmentért felelős alelnöke a a hivatalos Google blogon jelentette be egy új hirdetéstargetálási technológia tesztelésének megkezdését, amely a Google szöveges hirdetéseket megjelenítő partnereinek weboldalaiból álló hálózaton és a YouTube-on érhető majd el. Az új célzási lehetőség a tesztelés után várhatóan a magyarországi AdWords-hirdetők eszköztárába is bekerülhet majd.

Eddig csak a környezet számított a Google-hirdetéseknek

Az eddigi technológia alapján a tartalmi hálózaton főképp olyan Google-hirdetések jelenhetnek meg, amelyeket a weboldalak szövege, témája alapján társított a Google rendszere a megfelelő oldalhoz -- például egy horvátországi utazással kapcsolatos weboldalon olyan hirdetések jelenhetnek meg, amelyek horvátországi szállásokat népszerűsítenek. Ez viszont nem feltétlenül olyan hirdetéseket társít a tartalom mellé, ami a látogató számára releváns, így csökkentve az átkattintási arányt, illetve növelve a meddőszórást.

A kizárólag szövegkörnyezet alapján társított hirdetések gyakran, főleg informális környezetben téves, nem releváns kapcsolatokat is eredményezhetnek. Egy valós példával szemléltetve, a Gmailben a "Gyermekkorom szép emlékeit idézi" illetve "Te is csináltál gyerekkorodban olyat" kifejezéseket tartalmazó levelek mellett terhes nőknek, kismamáknak szóló hirdetések, szoptatós melltartókat kínáló webshopok reklámjai jelentek meg, teljesen irrelevánsan.

Relevancia, mindenek felett!

"Ezért dolgozik a Google keményen azon, hogy egy olyan technológiát hozzunk létre, ami a saját és partnereink weboldalain a lehető legrelevánsabbak tudnak lenni" -- mondta Susan Wojcicki. Ez nem csak az internetezők érdeke, hanem a hirdetőké és a megjelenítő partnereké is, hiszen az odaillőbb, ezáltal nagyobb mértékben megtérülő és hatékonyabb hirdetések nagyobb bevételt hoznak nekik is.

A bétatesztelés alatt álló célzási technológia alapján a Google AdWords hirdetési program felhasználói azokat az internetezőket is megcélozhatják a YouTube-on és a tartalmi hálózat egyéb oldalain, akik előzőleg meglátogatták a hirdető honlapját. Például, ha valaki egy utazási iroda weboldalán járt, az adott utazási iroda később is elérheti őt más honlapokon, például last minute ajánlatokkal. Az internetezők általános érdeklődési körük alapján is elérhetőek lesznek. Hogy kit mi érdekel, arra a korábban meglátogatott tartalmi hálózati oldalak és a megtekintett YouTube-videók alapján következtet a rendszer, de az internetezők ezt maguk is beállíthatják, sőt azt is megadhatják, hogy milyen témájú hirdetésekre nem kíváncsiak.

Nem kell aggódnia a személyiségi jogi harcosoknak sem

Ez a célzási megoldás természetesen szigorú követelményeket támaszt az internetezők önrendelkezése és adatainak védelme szempontjából. A tartalmi hálózaton a Google által kiszolgált hirdetések túlnyomó többsége mellett már most látható, hogy Google-hirdetésről van szó, de a későbbiekben a címkére kattintva az is megtekinthető, hogy mi alapján célozták a hirdetéseket. Az Ad Preferences Managerrel megnézhető, módosítható és törölhető az adott böngészőhöz társított érdeklődési kör, illetve általánosan is letiltható a Google részéről a sütik kiküldése, melyekkel a célzáshoz szükséges adatokat gyűjti a szolgáltató.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

5

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.