Szerző: Bodnár Ádám

2008. július 11. 11:37

Redmond három év alatt 400 millió dollárt költ kelet-közép európai partnerhálózatának fejlesztésére

A héten Houstonban zajló Microsoft Worldwide Partner Conference rendezvényen a világ legnagyobb szoftvergyártója bejelentette, a következő három év során összesen 400 millió dollárt fordít arra, hogy kiterjessze kelet-közép európai partnerhálózatát.

[HWSW] A héten Houstonban zajló Microsoft Worldwide Partner Conference rendezvényen a világ legnagyobb szoftvergyártója bejelentette, a következő három év során összesen 400 millió dollárt fordít arra, hogy kiterjessze kelet-közép európai partnerhálózatát.

A Microsoft várakozásai szerint a régió középtávon kiemelkedő növekedési potenciállal rendelkezik, az IDC előrejelzése alapján 2011-re a leggyorsabban fejlődő IT-piac lesz az egész világon, növekedési ütemben felülmúlva az olyan feltörekvő országokat is, mint India vagy Kína. A Microsoft ráadásul kiemelkedően jó pozíciót élvez a térségben, lényegesen erősebb a vetélytársaihoz képest -- a cég saját becslése szerint 40 százalék feletti a részesedése, bár hogy ez mely piaci szegmensekre vonatkozik, arról a közlemény nem beszél.

A redmondi cég várakozásai szerint a 47 ezer vállalatból álló reginális partneri hálózat a 400 milliós befektetés nyomán évi 15 százalékkal bővülhet -- ennek hatására évi 25 százalékos forgalomnövekedést remélnek a cégnél. A vállalat nem csak a partnerhálózat bővítését, hanem a partnerek szakmai elmélyítését is kulcsfontosságúnak tartja, ezért csak az idén 80 millió dollárt költ a partnerek fejlesztésére, továbbképzésére, oktatására.

A cég bevételének 95 százaléka partnereken keresztül folyik be, ezért a Microsoft sikeréhez elengedhetetlen a partnerhálózat bővítése. "A növekedés azonban nem csak számokról szól, hanem a velünk dolgozó partnerek képességeinek fejlesztéséről is. A Microsoft idén 80 millió dollárt költ partnerfejlesztésre és tréningekre a régióban" -- mondta a bejelentés kapcsán Charles Arizmendi, a cég regionális viszonteladói értékesítési stratégiáért és programokért felelős vezetője.

Emellett a cég ebben az évben 44 millió dollárt fordít olyan új megoldások létrehozására, amelyek segítségével az ügyfelek könnyebben áttekinthetik a partnerek termékkínálatát. Ezek közül az egyik a Microsoft Solutions Marketplace nevű kezdeményezés, amely lényegében a Microsoft-alapú megoldások online piactere a partnerek számára.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról