Szerző: Bodnár Ádám

2008. június 25. 13:56

Microsoft: semmi ok az aggodalomra, 2014-ig támogatjuk az XP-t!

A Microsoft egy nyílt levélben igyekezett megnyugtatni az ügyfeleit, vásárlóit arról, hogy egészen 2014-ig biztosít támogatást a Windows XP operációs rendszerhez. A szoftver otthoni változatai (XP Home, Media Center) az eredeti tervek szerint 2009-ig lettek volna támogatottak, azonban a Professionalhez hasonlóanezeket is 2014-ig támogatja majd a Microsoft, vagyis ugyanolyan elbírálás alá esnek ebből a szempontból, mintha üzleti szoftverek vagy fejlesztői eszközök lennének.

[HWSW] A Microsoft egy nyílt levélben igyekezett megnyugtatni az ügyfeleit, vásárlóit arról, hogy egészen 2014-ig biztosít támogatást a Windows XP operációs rendszerhez. A szoftver otthoni változatai (XP Home, Media Center) az eredeti tervek szerint 2009-ig lettek volna támogatottak, azonban a Professionalhez hasonlóanezeket is 2014-ig támogatja majd a Microsoft, vagyis ugyanolyan elbírálás alá esnek ebből a szempontból, mintha üzleti szoftverek vagy fejlesztői eszközök lennének.

Amint arról lapunk is többször beszámolt, 2008. június 30-án a Windows XP értékesítése megszűnik, bár a boltokban ezután is elérhetők lesznek XP-vel előre telepített gépek. A Windows Vista Business és Ultimate verziók downgrade-elhetők Windows XP Professionalre, és a szállítók 2009. január 1-ig kínálhatnak is olyan gépeket, amelyekre Vista helyett Windows XP-t telepítettek, így ha valaki ragaszkodik a "régi" operációs rendszerhez, továbbra is használhatja. A "csökkentett képességű" gépeken, UMPC-ken, netbookokon, MID-eken egyébként 2011-ig lehet még XP-t vásárolni.

A Vista számokban
A 2007 januárjában kereskedelmi forgalomba került Windows Vistából a Microsoft a márciusban véget ért pénzügyi negyedév végéig összesen 140 millió példányt értékesített -- a cég szerint a felhasználók ugyanolyan ütemben állnak át az új Windowsra, mint annak idején XP-re. A Vista egyébként már közel 80 ezer hardvert támogat és a 100 legnépszerűbb fogyasztói alkalmazásból 98 működik alatta -- olvasható a Microsoft weboldalán.
A vállalat rendes terméktámogatási ciklus keretében 2009 áprilisáig biztosít "mainstream" támogatást a Windows XP-hez, amelybe a biztonsági és egyéb javítások kiadása és kérés esetén új funkciók fejlesztése mellett beletartozik az ingyenes és fizetős telefonos és online támogatás is. Ezt követően 2014 áprilisáig már csak kritikus biztonsági javítások készülnek a szoftverhez, a telefonos és egyéb támogatás viszont már csak a kiterjesztett támogatási szolgáltatást megvásárló ügyfelek számára lesz elérhető.

"A Windows Vista jelentős előrelépés, de a vásárlóink világossá tették számunka, hogy szélesebb körű hardver- és alkalmazás-támogatást szeretnének" -- írja a levélben Bill Veghte, a Microsoft Windows Business Group vezetője, hozzátéve, hogy a redmondi cég folyamatosan együtt dolgozik a hardver- és szoftvergyártókkal azért, hogy elhárítsák a Vistára váltani szándékozók elől az akadályokat. A levélben egyébként Veghte megerősíti, hogy a Windows soron következő változata, az egyelőre Windows 7 kódnéven fejlesztett szoftver 2010 elejéig piacra kerül. A HWSW úgy tudja, a szoftver első bétája akár már idén ősszel megjelenhet.

[+] 2010-ben érkezik a Windows Vistára épülő Windows 7

"A tudomásunkra hoztátok, hogy nem akartok olyan kompatibilitási problémákat a Windows következő verziójával, mint amilyenekkel a Vista megjelenése utáni korai időszakban találkozhattatok" -- írja Veghte. Az új operációs rendszer a Windows Server 2008 továbbfejlesztett kernelére fog épülni, a meghajtóprogramok és alkalmazások kompatibilitása azonban megmarad, így a Vistához kiadott szoftverek és driverek működnek a Windows 7-en is.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról