:

Szerző: Bodnár Ádám

2008. június 12. 16:30

AMD: tényleg nem lesz kétmagos Phenom, de a Kuma meg fog jelenni

Tajvani alaplapgyártóktól származó pletykák alapján tegnap arról adtunk hírt, hogy az AMD törölte a kétmagos, Kuma kódnevű Phenom processzor fejlesztését, a vállalat azonban ezt határozottan cáfolta.

[HWSW] Tajvani alaplapgyártóktól származó pletykák alapján tegnap arról adtunk hírt, hogy az AMD törölte a kétmagos, Kuma kódnevű Phenom processzor fejlesztését, a vállalat azonban ezt határozottan cáfolta.

Jake Whitman szóvivő a CNetnek nyilatkozva alaptalannak nevezte az értesülést, miszerint a Kuma projektet leállították volna, ugyanakkor elmondta, az AMD kommunikációjában sosem ejtett szót kétmagos Phenom chipről, és a Kuma sem Phenom néven fog megjelenni az év második felében. "Kétmagos Phenom? Sosem láttam ilyet egyetlen terméktervünkön sem" -- mondta Whitman. Ez alapján biztosra vehető, hogy a Kuma chipek Athlon néven kerülnek a boltokba, mégpedig a 6000-es sorozat tagjaként.

Az AMD eredetileg az idei első negyedévre tervezte a Kuma premierjét, később ezt júliusra tolták ki, a mostani nyilatkozatban szereplő második félév pedig azt jelenti, a megjelenés még később lehet. A Kuma tehét a jelenlegi Athlonok utódaként érkezik még az idén, azonban az AMD által eddig nyilvánosságra hozott terméktervek alapján kevesebb mint egy múlva már fel is váltja a kétmagos, 45 nanométeres Regor.

A Kuma tehát még ha meg is jelenik, viszonylag rövid életű lesz, mégis kulcsfontosságú szegmenst fed le: az AMD számára a nyereséges működéshez fontos egy gazdaságosan termelhető, ugyanakkor teljesítményben is versenyképes kétmagos tömegmodell. A kérdés az, hogy a K8-generációval összevetve az asztali alkalmazások szempontjából kevés lényeges fejlesztést tartalmazó új processzorok mennyire tudják felvenni a versenyt az Intel hasonló kategóriás chipjeivel.

A Kumával az AMD célja az lehet, hogy végleg leváltsa a nagyméretű, 90 nanométeres K8 (Windsor) chipeket, melyek az AMD asztali kínálatának csúcsát fedik le a 65 nanométeres implementáció (Brisbane) 2,8 gigahertznél limitált órajelei miatt. A Windsor termelése valószínűleg a Chartered szingapúri üzemében folyik, tekintve, hogy az AMD már korábban bejelentette, teljesen 65 nanométeres eljárásra konvertálta drezdai Fab 36 gyárát, miközben a Fab 30 átépítés miatt leállt. Továbbra is megkérdőjelezhető ésszerűséggel bír a Barcelona problémái miatt súlyosan megcsúszott Kuma piacra erőltetése, ha a mérnöki erőforrásokat a híradások szerint tömegtermelésre rövid időn belül készen álló 45 nanométeres gyártástechnológia felfuttatására is fordítani lehetne.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.