Szerző: Bodnár Ádám

2008. június 5. 11:30

Közel kétharmadával nőtt az XAPT bevétele, a forgalom harmada már export

Közel kétharmadával növelte bevételét 2007-ben az XAPT Hungary, a forgalom harmadát már export adja -- jelentette be Dr. Schvarcz Zoltán, a vállalat ügyvezetője.

[HWSW] Közel kétharmadával növelte bevételét 2007-ben az XAPT Hungary, a forgalom harmadát már export adja -- jelentette be Dr. Schvarcz Zoltán, a vállalat ügyvezetője.

A 2006-ban elért 1,4 milliárd forinthoz képest 60 százalékkal növekedett az XAPT bevétele tavaly, így meghaladta a 2,25 milliárd forintot A forgalom közel fele már szolgáltatásokból származik, a licenceladásokon belül pedig egyre nagyobb a saját fejlesztésű termékek részaránya -- mondta el Schvarcz, aki szerint az idén legalább 30 százalékkal nő majd a bevétel, de ennél jóval nagyobb növekedés is elképzelhető, amennyiben a vállalat az összes, függőben levő megállapodását tető alá tudja hozni. 2008-ban az export részaránya elérheti az 50 százalékot is.

A Microsoft Dynamics-alapú vállalatirányítási rendszerekkel foglalkozó vállalat tevékenységében egyre nagyobb szerepet játszik a külföldi tevékenység, amelyet továbbra is hazai szakemberekkel valósítanak meg. 2007-ben az exportbevétel 766 millió forintot tett ki, amelynek 70 százaléka Észak-Amerikából, 20 százaléka pedig Romániából folyt be. Az XAPT világszinten legkeresettebb termékei a munkagépek értékesítésével, bérbeadásával és javításával foglalkozó cégek számára kifejlesztett vertikális iparági megoldás, illetve egy gumiabroncs- és autóalkatrész-kereskedelmi rendszer.

Schvarcz szerint a cég további növekedése sokban függ attól is, hogy megfelelő ütemben tudja-e bővíteni dolgozóinak létszámát. A feladat nem könnyű, ugyanis alig-alig találni a piacon megfelelő informatikai és gazdasági ismeretekkel bíró, nyelveket beszélő, külföldön is tárgyalóképes szakembereket. Az XAPT ezért az utóbbi időben nagy hangsúlyt fektetett a munkatársak házon belüli továbbképézésére, de ahogy egyre több a megrendelés, és a tempó is feszített, erre egyre kevesebb idő áll rendelkezésre -- mondta az ügyvezető.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról