Szerző: Bányai György

2008. április 23. 14:08

A Seagate elsőként szállított le egymilliárd merevlemezt

A Seagate bejelentette, hogy elsőként szállított le egymilliárd merevlemezt. Az 1979-ben alapított Seagate legelső modellje 5 megabájtnyi adat tárolására volt alkalmas, és nem kevesebb mint 1500 dollárba került.

[HWSW] A Seagate bejelentette, hogy elsőként szállított le egymilliárd merevlemezt. Az 1979-ben alapított Seagate legelső modellje 5 megabájtnyi adat tárolására volt alkalmas, és nem kevesebb mint 1500 dollárba került.

A Seagate egy évvel a harmincadik születésnapja előtt érte el az egymilliárdos darabszámot, bár a nagy eseménynek szép koronája is lehetett volna a hatalmas, kerek szám. A gyártó a második milliárdnyi merevlemez leszállítását a következő pár éven belül teljesítheti, a Gartner szerint az elmúlt egyetlen évben sikerült az eddigi mennyiség felét, azaz 500 millió meghajtót értékesíteni. Az összehasonlítás kedvéért 1990-ben, tehát tizenegy évvel az alapítás után összesen 30 millión állt a számláló fogyott.

A Seagate első meghajtója a 2,5 kilogrammos ST506 nem csak a gyártó, hanem a személyi számítógépek első meghajtója is volt, 1979-ben 5,25 hüvelykes "nagyfloppi" méretben kínálta az akkoriban jelentős -- ma csak egy MP3 állománynak megfelelő -- öt megabájtnyi tárkapacitást. Az adatátviteli sebesség ma már szinte felfoghatatlanul csekély, az MFM (Modified Frequency Modulation) rendszerű egység 625 kilobájtnyi adat átvitelére volt mindössze képes másodpercenként.

"A Seagate elképesztő történetét a kezdetektől napjainkig színesen írja közel 55 ezer dolgozónk szerte a világon. A vállalatot Al Shugart és társa alapította 1979-ben, és tette lehetővé az első személyi számítógép megszületését is. Mára a digitális tartalom-forradalom középpontjában állunk és a jövőt sem látjuk kevésbé izgalmasnak" -- mondta el Bill Watkins, a cég elnök-vezérigazgatója.

A Seagate társalapítója, a "merevlemezkirály" Alan Shugart másfél évvel ezelőtt hunyt el. A 76 évesen eltávozott Shugart neve gyakorlatilag egybeforrt a merevlemezek fejlődésével, a fizika szakon végzett mérnök ugyanis tagja volt annak a csapatnak, amely az IBM-nél 1956-ban kifejlesztette az első merevlemezes meghajtót. Shugart 1979-ben Finis Connerrel 1,5 millió dollárral alapította a Seagate-t, amelyből Conner távozott, majd visszatért: 1986-ban saját merevlemez-gyárat alapított, amelyet 1996-ban Seagate bekebelezett. Shugart 1998-ban távozott az élről a befektetők elégedetlensége miatt, tízmilliárd dolláros forgalom mellett 650 millió dolláros veszteséget könyvelt el ebben az évben a cég.

Seagate

A Seagate merevlemezes meghajtókat nem csak asztali számítógépekben és noteszgépekben alkalmazzák, tárolóként az Xbox játékkonzolokban, vagy a Creative Zen zenelejátszókban és egyéb médialejátszókban is megtalálhatók. A cég 29 éves történelme során természetesen emelkedett a termékek kapacitása, gyorsabbak lettek, 1992-ben elsőként a Barracuda sorozat merészkedett 7200-as percenkénti fordulatszámra, amelyet a Cheetah tízezerre emelt 1996-ban. Az X15 már 15 ezernél járt 2000-ben. 2006 májusában az 1982-ben alapított Maxtort kebelezte be a Seagate, melyet a Seagate vezetősége irányít tovább, hozzájuk a C.S Park a Maxtor elnök-vezérigazgatója csatlakozott.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról