Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Továbbra is veszteséges a Palm

Bodnár Ádám, 2008. március 21. 09:03
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

A szuperolcsó Centro okostelefonok óriási sikere ellenére veszteséges volt a harmadik pénzügyi negyedévében a Palm és rövid távon nem is látszik, hogy a cég hogyan tudna újra nyereségesen működni.

[HWSW] A szuperolcsó Centro okostelefonok óriási sikere ellenére veszteséges volt a harmadik pénzügyi negyedévében a Palm és rövid távon nem is látszik, hogy a cég hogyan tudna újra nyereségesen működni.

A február 28-án véget ért időszakban a Palm bevétele 24 százalékkal 312 millió dollárra csökkent, amelyből 275 millió dollárt tettek ki az okostelefonok. A Palm mobilok iránti kereslet egyre nő, a cég a negyedév során már 833 ezer darabot értékesített, ami 13 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Ed Colligan elnök-vezérigazgató szerint az Egyesült Államokban 99 dollárért, vagyis mindössze 16 ezer forintért kapható Centro minden idők legjobban rajtoló Palm okostelefonja lett. A cég azonban 31 millió dolláros veszteséggel zárta a negyedévet, az egyszeri tételek kiszűrésével számított veszteség pedig részvényenként 2 centtel volt több, mint az elemzők által várt 14 cent.

Colligan azt ígéri, a vállalat a közeljövőben megújítja Treo termékvonalát, amelyre rá is fér a frissítés: a 700-as sorozat még 2006-ban mutatkozott be, a windowsos változatban is hozzáférhető Treo 750 pedig több mint egy éve, 2007 januárjában jelent meg. A kimondottan a fogyasztói piacra szánt Centro tavaly október óta kapható, a szuperolcsó készülék azonban sem bevétel, sem pedig nyereség terén nem tesz sokat hozzá a Palm egyenlegéhez. A vállalat egyik fő problémája, hogy "saját" operációs rendszere, a Palm OS már négy éve nem frissült, és a linuxos alapokon nyugvó következő verzió 2009 eleje előtt nem várható.