Szerző: Bodnár Ádám

2008. március 19. 15:58

Továbbra is az európai sereghajtók között Magyarország a szélessávú elérések terén

Negyven százalékkal nőtt Magyarországon a vezetékes szélessávú előfizetések száma 2007-ben -- derlü ki az Európai Bizottság által az európai hírközlési piacról és azon belül a tagállamok piacáról szóló jelentéséből .

[HWSW] Negyven százalékkal nőtt Magyarországon a vezetékes szélessávú előfizetések száma 2007-ben -- derlü ki az Európai Bizottság által az európai hírközlési piacról és azon belül a tagállamok piacáról szóló jelentéséből.

Az előfizetések száma az Unióban 23,7 százalékkal nőtt tavaly, Magyarországon a növekedés 43,3 százalékos volt, ami elsőre ugyan kiemelkedőnek tűnik, valójában csak 12. leggyorsabb. Az országok rangsorában hazánk mindössze egy helyet tudott előrelépni ezzel, és így huszadik lett listán a lakosságra vetített 14,2 százalékos penetrációval, miközben az éllovasok 30 százalék felett járnak, az uniós átlag pedig 20 százalék. Sajnálatos, hogy a legkisebb (Bulgária) és legnagyobb (Dánia) penetrációval rendelkező ország közötti olló 27,4 százalékpontról 28 százalékpontra nyílt egy év alatt.

A jelentésben szó esik arról, hogy Magyarországon a szélessáv növekedése sokat köszönhet a kábelszolgáltatóknak, ahogy egyre több magyarországi kábelszolgáltató nyújt a tévé mellett hang- és internetszolgáltatást is. A dokumentumból kiderül, hogy 2007 végén Magyarországon már 100 ezer fölé emelkedett a mobil szélessávú előfizetések száma.

Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) elnöke szerint a szélessávú piac hazai gyors bővülése lehetővé teszi, hogy középtávon behozzuk jelenlegi lemaradásunkat ezen a területen. Az NHH elnöke örömtelinek nevezte, hogy a Bizottság jelentésében kiemelten szerepel, hogy Magyarország egyike azon kevés országoknak, amelyekben a nemzeti szabályozóhatóság függetlensége, és az annak megtartása érdekében tett lépések például szolgálhat a többi tagállam számára. A Bizottság kiemelte a NHH-nak a fogyasztók érdekében tett lépéseit, így a hűségszerződések szabályozását, a csupasz ADSL bevezetésének kikényszerítését, valamint a fogyasztói tájékoztató tevékenységét.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról