Szerző: Ady Krisztián

2008. március 5. 14:40

Áprilisban érkezik az épületeket is modellező iGO 8 navigáció

A rendkívül népszerű iGO navigációs szoftvert fejlesztő Nav N Go a hannoveri CeBIT kiállításon és vásáron jelentette be, hogy partnerei szállítják a háromdimenziós épületeket, domborzatot is bemutatni képes iGO 8-cal szerelt navigációs berendezéseket, illetve áprilistól a szoftvert bárki megvásárolhatja majd SD-kártyán.

[HWSW] A rendkívül népszerű iGO navigációs szoftvert fejlesztő Nav N Go a hannoveri CeBIT kiállításon és vásáron jelentette be, hogy partnerei szállítják a háromdimenziós épületeket, domborzatot is bemutatni képes iGO 8-cal szerelt navigációs berendezéseket, illetve áprilistól a szoftvert bárki megvásárolhatja majd SD-kártyán.

Az iGO 8 kereskedelmi premierje meglepő módon azonban jóval korábban, még tavaly augusztusban volt, ez a technológia debütált ugyanis a Sony hordozható konzoljához, a PlayStation Portable-hez fejlesztett navigációs szoftverben, a Go!Explore-ben, mely Japánban már tavaly ősz óta elérhető. Az európai debütálást idén tavaszra várják, a tengerentúlon pedig csak az év végén. Az iGO 8 alkalmazás ezt követően tavaly decemberben, a HP iPAQ 316 navigációs készülékében bukkant fel.

Nav N Go a CeBIT-enA nevezetes épületeket, házakat és domborzatot is megjelenítő Nav N Go iGO 8 végre elkészült, heteken belül itthon is kapható lesz, egyelőre ismeretlen áron. A csomag tartalmazza a memóriakártyát és a beüzemelési útmutatót, valamint egy DVD-t, amelyen minden frissítéshez szükséges eszköz megtalálható. A kártya 30 különböző nyelven tartalmazza majd 42 európai ország részletes utcatérképét, ráadásként pedig három előre telepített PDAmill játék is helyet kap rajta.

A Nav N Go iGO 8 nagy felbontású, domborzati elemeket, síkból kiemelkedő utakat, tájékozódási pontokat és épületeket is feltüntető térbeli navigációs térképeket tartalmaz. "A térhatású navigációs szoftverek iránti igény megugrott az európai piacokon. Az előrejelzések szerint 2012-re az Európában használt eszközök 90-95 százaléka fényképi hűséget tesz majd lehetővé" -- mondta Fazakas András, a Nav N Go operatív igazgatója. "Reméljük, hogy az új szoftvert Magyarországon is szeretni fogják majd, legalább annyira, mint az elődjét" -- tette hozzá.

A Nav N Go új navigációs szoftvere nem csak a PSP-n és a HP navigátorán, hanem az Asus új R300 és R700 navigációs eszközein is helyet kap majd, de a cég stratégiai fontosságú partnerkapcsolatot alakított ki olyan globális vállalatokkal is, mint az LG Electronics, a Clarion Europe GmbH és a Pioneer Europe NV.

Az új térképformátum az exonimákat -- egy város többféle elnevezése, például Bécs, Wien, Vienna --, illetve nem a helyi lakosság által használatos helységnév-megjelöléseket is támogatja, ezáltal lehetővé téve a felhasználó számára, hogy akkor is könnyen megtalálja az elérni kívánt úticélt, ha a név idegen nyelven szerepel. A szoftver több mint 45 nyelvet támogat, beleértve az arabot, kínait, görögöt, hébert, japánt és az oroszt is, több millió előre feltöltött érdekes ponttal (POI).

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról