Szerző: Ady Krisztián

2007. október 17. 10:26

Napokon belül érkezik a Mac OS X Leopárd

A harmadik módosított határidőre végre befejezi az Apple a Mac OS X következő változatának, a Leopárd kódnéven fejlesztett verzió fejlesztését. Az amerikai gyártó tegnap bejelentette, hogy az új operációs rendszer október 26-tól lesz megvásárolható. Az ár már-már hagyományos, 129 dollár, vagy Európában euró.

[HWSW] A harmadik módosított határidőre végre befejezi az Apple a Mac OS X következő változatának, a Leopárd kódnéven fejlesztett verzió fejlesztését. Az amerikai gyártó tegnap bejelentette, hogy az új operációs rendszer október 26-tól lesz megvásárolható. Az ár már-már hagyományos, 129 dollár, vagy Európában euró.

Azok, akik október elsején, vagy az elmúlt napokban vásárolták új Macintosh számítógépüket, noteszgépüket, ennél jóval olcsóbban, mindössze 9 dollárért vagy euróért juthatnak hozzá a frissebb, az Apple szerint nem kevesebb mint háromszáz újdonságot hordozó Mac OS X 10.5 változathoz. Az Apple eredetileg a tavalyi év végére, majd júniusra ígérte a Leopárd megjelenését, végül azonban az iPhone szoftverének fejlesztései miatt -- ez a hivatalos indoklás -- a dátum októberre csúszott.

A Mac OS X 10.5 Leopárd számtalan újdonságot hoz majd az Apple Macintosh számítógépekre, többek között a "Time Machine" funkciót, amely gyakorlatilag egy adatmentési és visszaállítási megoldás: a gépbe szerelt második merevlemezre mentésre kerül a fájlokon végrehajtott összes változtatás. A felhasználó az "Időgéppel" egyszerűen vissza tudja keresni az állományok korábbi változatait, vagy visszaállíthatja a törölt fájljait, leveleit, adatait.

Time Machine
Time Machine

A Leopard újdonságai közé tartozik még az iChat videokonferenciás alkalmazás továbbfejlesztett változata, de lesznek változások a Mailben, a Dashboardban és a Spotlightban is, utóbbi például lehetővé teszi a keresést a hálózaton, illetve a munkacsoport más gépein is.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról