Szerző: Bodnár Ádám

2007. szeptember 26. 12:14

Megjelent az Xbox 360 húzójátékának számító Halo 3

Az amerikai premier után néhány órával Európában, így Magyarországon is elrajtolt a Halo 3, ami a Microsoft szerint nem csak az év legjobban várt játéka, hanem valóságos szórakoztatóipari mérföldkő. A szoftverre világszerte több mint 1,5 millió előrendelést adtak le és szerte a világon különleges rendezvényekkel ünnepelték a premiert.

[HWSW] Az amerikai premier után néhány órával Európában, így Magyarországon is elrajtolt a Halo 3, ami a Microsoft szerint nem csak az év legjobban várt játéka, hanem valóságos szórakoztatóipari mérföldkő. A szoftverre világszerte több mint 1,5 millió előrendelést adtak le és szerte a világon különleges rendezvényekkel ünnepelték a premiert.

A kasszasiker garantált

A Halo sorozat első két tagját nagyra becsülték a kritikusok és a kasszánál is jól teljesítettek a játékok: a Halo 2 csak a forgalmazás első napján 125 millió dollár bevételt hozott a Microsoftnak, ez több mint amennyit bármelyik eddigi mozifilm elért a nyitónapon, beleértve az olyan nagyágyúkat is, mint a Gyűrűk ura, a Star Wars, a Mátrix, a Harry Potter vagy a Titanic. Az összehasonlítást azonban némileg árnyalja, hogy a Halóhoz hasonló csúcskategóriás videojátékok megjelenésükkor 40-60 dollárt kóstálnak, amiért egy egész család elmehet moziba, ugyanakkor az is igaz, hogy egy ilyen játék fejlesztése még a marketing-költségekkel együtt is csak töredéke egy digitális effektekkel megtűzdelt, hollywoodi sztárokat felvonultató kasszasiker mozifilmnek.

Második a Nintendo
A Wii váratlan sikere nyomán a Nintendo a második legértékesebb japán vállalat lett a Toyota mögött. A videojáték-gyártó papírjainak árfolyama alapján számított piaci értéke több mint 73 milliárd dollár, megelőzve ezzel a fényképezőiről és nyomtatóiról ismert Canont.
A Microsoft számára kulcsfontosságú a Halo 3 sikere, a játék az utóbbi időben megtépázott hírnevű Xbox 360 egyik húzócíme, a cég várakozásai szerint a szoftver és a hozzá kapcsolódó termékek (pl. ajándéktárgyak, könyvek, képregények, stb.) az idén 1 milliárd dollárt hoznak majd a konyhára. A Halo 3 azon kevés "system seller" cím közé tartozik, amelyek önmagukban képesek eladni az Xbox 360-at, a 2005-ben piacra dobott konzol eddigi történetében a Gears of War mellett talán az idén nyáron megjelent Forza Motorsport 2 volt még ilyen.

Az Xbox 360-ból a 2005 őszi megjelenése óta eddig 11,7 millió gép talált gazdára, ennek majdnem fele az Egyesült Államokban kelt el. Hogy egy húzócím milyen hatással van az értékesítési adatokra, a Gears of War példája jól mutatja: a tavaly november közepén piacra dobott játék sikere nyomán a negyedik negyedévben 4,4 millió Xbox 360 kelt el, meg előtte egy év alatt összesen 5,9 milliót értékesítettek. A Gears of Warból az év végéig 3 millió darab fogyott, a Halo 3-tól is legalább ilyen számok várhatók.

A redmondiak mindent meg is tettek a Halo 3 sikere érdekében, és itt most nem csak a fejlesztésre gondolunk. A játék megjelenését óriási hírverés előzte meg világszerte, és még a globális léptékben láthatatlan piacnak számító Magyarországra is összehoztak egy nyitóbulit, bár a megjelentek egybehangzó véleménye szerint inkább kevesebb, mint több sikerrel. Magát a játékot egyébként kiemelkedően jónak minősítette a szaksajtó, minden általunk látott értékelésben 95 százalékos, vagy annál jobb eredményt ért el a Halo 3.

Master Chief
A Halo 3 főhőse, Master Chief

Kis problémák

A tesztelők elragadtatással beszéltek a játék sava-borsát adó többjátékos módról, a magyar vevőknek azonban sajnos ez a lehetőség csak korlátozottan áll rendelkezésére, ugyanis az internetes csaták az Xbox Live rendszeren zajlanak, ez pedig továbbra sem elérhető itthon és egyelőre remény sincs arra, hogy a közeljövőben változzon a helyzet. Amint azt Joó Ildikó, az Xbox 360 közép-európai régióért felelős PR és marketing menedzsere a tegnapi sajtótájékoztatón elmondta, a Microsoft évente legfeljebb 1-2 országban indítja el a Live szolgáltatást és még sok olyan ország "áll sorban", amelyek jóval nagyobbak hazánknál (pl. Oroszország, Lengyelország).

Az Xbox 360 legutóbb a nyáron került az érdeklődés homlokterébe, amikor a Microsoft beismerte, hogy a konzolok túlmelegedés miatti tömeges meghibásodása tervezési probléma eredménye. A vállalat azóta áttervezte a készülék hűtését, a garanciát pedig három évre terjesztette ki a már eladott konzolokra is, amelyek három vörösen villogó fénnyel adják gazdájuk tudtára, hogy nem bírták a túlzott meleget. A hibás konzolok javítása, cseréje, illetve a raktárkészletek felülvizsgálata több mint 1 milliárd dollárjába került a Microsoftnak.

Egy hasonló probléma a Halo 3 indulását is beárnyékolta, a díszdobozos kiadású változat vásárlói ugyanis valamilyen csomagolási gond miatt sokszor olvashatlanul karcos lemezeket kaptak. A Microsoft gyorsan reagált és máris közölte: december végéig díjmentesen kicseréli a hibás korongokat. A Halo 3 egyébként háromféle változatban vásárolható meg, az alapváltozat 60 dollár, a díszdobozos kivitel 70 dollár, a 130 dolláros exkluzív verzióhoz pedig többek között egy Master Chief sisak is jár.

A sorozat május 28-i, harmadik állomásán az AWS-ben biztonsági megoldásait vesszük nagyító alá. Átnézzük a teljes AWS security portfóliót a konténerbiztonságtól a gépi tanulásos alkalmazások védelmén át, egészen az incidenskezelésig.

a címlapról