Szerző: Ady Krisztián

2007. szeptember 18. 11:28:42

Frissítve: november 9-én kerül piacra Nagy Britanniában és Németországban az iPhone

[Engadget] Végre megérkezett Európába is az iPhone: Steve Jobs a 18-ai londoni sajtóeseményen jelentette be, hogy november 9-től lesz kapható lesz Nagy Britanniában a készülék az O2 mobilszolgáltató forgalmazásában, 18 hónapos hűségszerződéssel, adóval együtt 269 fontos (~386 eurós, azaz jelenlegi árfolyamon 99 ezer forintos) áron. Az iPhone egy nappal később, október 19-én Németországban is bemutatkozott.

[Engadget] Végre megérkezett Európába is az iPhone: Steve Jobs a 18-ai londoni sajtóeseményen jelentette be, hogy november 9-től lesz kapható lesz Nagy Britanniában a készülék az O2 mobilszolgáltató forgalmazásában, 18 hónapos hűségszerződéssel, adóval együtt 269 fontos (~386 eurós, azaz jelenlegi árfolyamon 99 ezer forintos) áron. Az iPhone egy nappal később, október 19-én Németországban is bemutatkozott.

Marad a 2G

A harmadik generációra váltást is ezzel az eseménnyel együtt várták, ezek az információk azonban hamisnak bizonyultak, pontosan ugyanaz a készülék érkezik meg a szigetországba is, mint amely Észak-Amerikában kapható. Iparági pletykák szerint az Apple szó szerint kijátszotta egymás ellen a mobilszolgáltatókat, s olyan feltételeket támasztott, amelyekbe csak a "legelvetemültebbek" mennek bele: a hírek szerint az O2 minden iPhone-nal kapcsolatos bevétele -- nem nyeresége! -- 40 százalékát átutalja az Apple számlájára.

A 18-ai londoni eseményt várhatóan még ebben a hónapban továbbiak követik majd: 19-én Németországban is bemutatkozott a telefon, itt a T-Mobile kínálatában 399 euróért (~101 ezer forintért) és két éves hűségnyilatkozattal lesz megvásárolható, szintén november 9-től. A T-Mobile hazai leányvállalata egyelőre továbbra sem tudta kommentálni a hazai értékesítést.

A készülék Nagy-Britanniában O2 EDGE hálózatát és Wi-Fi hotspotjait használhatja majd, a 35, 45, 55 angol fontos (~13-20 ezer forintos!) havi díjcsomagokhoz -- 18 hónapos hűségszerződés! -- korlátlan adatforgalom tartozik majd, mely a hotspotokra is vonatkozik. Kérdésekre válaszolva Steve Jobs ismét azzal hárította a harmadik generációs hálózat mellőzését, hogy a chipek túl sok energiát fogyasztanak, mely jelentősen csökkentené a készülék akkumulátoros üzemidejét.

Apple iPhone

Túl az egymillión

Az iPhone már túl van az egymilliós példányszámon, melyet rendkívül gyorsan ért el a vállalat, az eredeti iPodból két év alatt sikerült eladni ennyit -- igaz akkor még az iPod csak egy volt a sok multimédiás lejátszó között. Az Apple-nek nem volt könnyű felvenni a kesztyűt az iPhone-t övező hatalmas felhajtással, de többé-kevésbé sikerült megoldani a feladatot. Az szinte biztos, hogy még egyetlen hűségszerződéshez, szolgáltatóhoz kötött hatszáz dolláros termékből sem adtak el ilyen mennyiséget ilyen rövid idő alatt.

a címlapról

Hirdetés

Python everywhere!

2020. február 21. 09:28

Gyere Pythonozni a HWSW rendezvényeire! Megmutatjuk, hogy a Python nem csak a fejlesztők nyelve, hiszen egyszerűsége miatt előszeretettel használják az üzemeltetők és DevOps szakemberek, tesztelők, illetve az adattudósok is, és elfut szinte bárhol, a mikrovezérlőktől egészen a böngészőkig.