Szerző: Bodnár Ádám

2007. augusztus 30. 10:10:22

Késik a Windows Server 2008 és a Vista SP1 is

A Microsoft elhalasztotta régóta várt új szoftvereinek, a Windows Server 2008-nak, valamint a Windows Vista SP1-nek a megjelenését. Eredetileg mindkét terméket 2007-ben szerette volna kiadni a cég, azonban a legfrissebb hivatalos tájékoztatás szerint mindkettő csak 2008 első negyedévében jelenik meg.

[HWSW] A Microsoft elhalasztotta régóta várt új szoftvereinek, a Windows Server 2008-nak, valamint a Windows Vista SP1-nek a megjelenését. Eredetileg mindkét terméket 2007-ben szerette volna kiadni a cég, azonban a legfrissebb hivatalos tájékoztatás szerint mindkettő csak 2008 első negyedévében jelenik meg.

Windows Server 2008 és Vista SP1: 2008 elején

A Windows Server 2008 a korábbi tervek szerint már az idén elkészült és gyártásba ment volna, azonban a legújabb hírek szerint ez csak 2008 első negyedévében történik meg. A hivatalos premier időpontja továbbra is változatlan, a nagyszabású bejelentés egy február 27-i Los Angeles-i rendezvényen esedékes, azonban egyelőre nem tudni, hogy a végleges szoftver mikortól lehet kapható. A Microsoft a késést ugyanazzal indokolja, amellyel a Windows Vista esetén is tette: a minőség fontosabb mint a mihamarabbi megjelenés.

A Vista régóta várt első szervizcsomagjának megjelenési időpontjával kapcsolatban végre hivatalosan is nyilatkozott a Microsoft. A redmondi cég azonban nem szolgált jó hírrel azok számára, akik még az idénre várták a Vista SP1-et, ugyanis a hivatalos kommunikáció szerint az 2008 első negyedévében fog megjelenni. A szoftver zárt bétatesztje hamarosan megkezdődik, ennek keretében néhány ezer kiválasztott próbálhatja majd ki a szervizcsomagot, bár az eddig megjelent előzetes változatokhoz hasonlóan valószínűleg a zárt béta is fellelhető lesz majd a fájlcserelőkön. Shanen Boettcher, a Windows-részleg vezetője megerősítette, hogy az SP1-ben főleg hibajavítások lesznek, sok új szolgáltatás nem kerül az operációs rendszerbe.

Az új funkciók egyike a BitLockerrel kapcsolatos, az SP1-ben ugyanis már lehetőség lesz több partíció titkosítására is, jelenleg ugyanis csak a rendszerpartíció titkosítható a BitLockerrel. A Microsoft szerint felhasználói visszajelzésekre válaszul teszi lehetővé több partíció titkosítását. További újdonságként az SP1 már támogatja az exFAT fájrendszer, valamint az Extensibe Firmware Interface-t (EFI), ami szegről-végről a BIOS utóda.

Júniusban jön a Windows XP SP3

A Windows XP harmadik szervizcsomagjával kapcsolatban nem sok új információt közölt a Microsoft, mindössze annyi derült ki, hogy jövő júniusban várható, és ez lesz az operációs rendszerhez az utolsó jelentős frissítés. A Windows XP SP3 gyakorlatilag csak hibajavítások gyűjteménye, új képességek már biztosan nem kerülnek az idén ősszel hatodik születésnapját ünneplő operációs rendszerbe.

Bár a legújabb asztali Windows lassan már fél éve a piacon van, elődje, a Windows XP továbbra is töretlenül népszerű, elsősorban a vállalatok körében, az ő számukra fontos lehet egy újabb javítócsomag. "Sok vállalat használ még XP-t, mielőtt Vistára váltana" -- mondta Samir Bhavnani, a Current Analysis kutatási igazgatója. "Szerintem sokan alulbecsülik, mennyi tesztelésre van szükség egy újgenerációs operációs rendszer bevezetése előtt. A Microsoft legjobb ügyfelei közül sokan még évekig nem állnak át Vistára."

a címlapról