Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

AMD: több mint fél év késésben van a Barcelona

Bizó Dániel, 2007. augusztus 21. 14:50
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

[Mercury News/HWSW] Mint arról lapunk is beszámolt már, három héten belül esedékes az AMD következő generációs chipjének hivatalos rajtja. A Barcelona a korábban vártnál később jelenik meg, és kezdetben alacsonyabb órajeleken lesz elérhető. Korábbi, nem nyilvános terméktervei alapján a késés ténye egyértelművé vált a nyár folyamán, a vállalat azonban a nyilvánosság előtt nem beszélt a problémákról -- egészen eddig.

[Mercury News/HWSW] Mint arról lapunk is beszámolt már, három héten belül esedékes az AMD következő generációs chipjének hivatalos rajtja. A Barcelona a korábban vártnál később jelenik meg, és kezdetben alacsonyabb órajeleken lesz elérhető. Korábbi, nem nyilvános terméktervei alapján a késés ténye egyértelművé vált a nyár folyamán, a vállalat azonban a nyilvánosság előtt nem beszélt a problémákról -- egészen eddig.

Hector Ruizzal, az AMD elnök-vezérigazgatójával a Mercury News riportere készített interjút, mely főként az Intel állítólagos versenykorlátozó magatartására és az AMD elszenvedett veszteségeire fókuszált, majd ezzel kapcsolatosan terelődött át a szó a Barcelona szeptember 10-ei megjelenésére. Ruiz szerint -- nem túl meglepő módon -- a Barcelona rendkívül erős termék, és segítségével az AMD visszanyeri pozícióját a szerverpiacon. Ezt követően azonban elismerte, hogy a Barcelona később érkezik, és hogy a cég szenved a késétől.

A vezér később pontosítja is a késés mértékét: több mint hat hónappal csúszott a projekt az ez eredetileg tervezetthez képest. A magyarázat viszonylag szokványosnak mondható egy olyan komplexitású fejlesztés esetén, mint egy korszerű processzor: "[A Barcelona] szörnyen komplikált. Olyasmit csinálunk, amit még soha senki. Még egy olyan erős cég, mint a versenytársunk, sem készített négymagos chipet. Minden egyes alkalommal, mikor egy csapdába futottunk, egy nagyjából hathetes rés keletkezett az ütemtervben, ahogy visszatértünk rá, és kijavítottuk. Reméltük nem lesz ilyenből túl sok, de a Barcelona esetében többet botlottunk, mint gondoltuk."

Az AMD tehát a korábbi pletykáknak megfelelően 2007 elejére, majd 2007 közepére remélte a négymagos Barcelona chipek piacra dobását, nyilvánvalóan versenyképes teljesítménnyel, ami 2,4-2,6 gigahertzes órajelet feltételez. Ehhez képest a vállalat szeptember 10-én 2 gigahertzes órajellel mutatja be legújabb szerverprocesszorát, mely a négy mag mellett számtalan mikroarchitekturális fejlesztést tartalmaz, többek között harmadszintű tárat is alkalmazó, és gyorsabb cache hierarchiát, javított memóriakezelést, drasztikusan javított lebegőpontos teljesítményt az adatutak 128 bitesre szélesítése révén, továbbfejlesztett dekódoló- és végrehajtóegységeket, valamint elágazásbecslést.

AMD Barcelona

A DigiTimes által kiszivárogtatott árazás alapján az AMD úgy véli, 2,4 gigahertzes órajelű, monolitikus (négy mag egy chipen) felépítésű processzora versenyképes lesz az Intel 3 gigahertzes moduláris (két Woodcrest chip egy tokban) felépítésű négymagos Xeonjával. Az Intel gyártástechnológiai lépéselőnye, valamint a moduláris megoldás révén már tavaly novemberben piacra tudta dobni négymagos termékeit az összes szegmensben, és több mint 1 milliót szállított már le belőlük. Az óriásvállalat szerint több mint 20 százalékkal magasabb kihozatal és 12 százalékkal alacsonyabb termelési költség érhető el így a monolitikus felépítéssel szemben, nem beszélve a korábbi megjelenés jelentette üzleti előnyökről.