Szerző: Bodnár Ádám

2007. július 18. 09:42

Vegyes második negyedévet zárt az Intel

Noha az Intel második pénzügyi negyedévében 44 százalékos nyereségnövekedésről számolt be, a vállalat vezetői mégsem lehetnek maradéktalanul elégedettek a cég teljesítményével, mivel az AMD-vel szemben indított árharc miatt az eredményhányad a várakozások alatt maradt. A bejelentést követően az Intel-részvények közel 5 százalékot vesztettek az értékükből.

[HWSW] Noha az Intel második pénzügyi negyedévében 44 százalékos nyereségnövekedésről számolt be, a vállalat vezetői mégsem lehetnek maradéktalanul elégedettek a cég teljesítményével, mivel az AMD-vel szemben indított árharc miatt az eredményhányad a várakozások alatt maradt. A bejelentést követően az Intel-részvények közel 5 százalékot vesztettek az értékükből.

A második negyedévben az Intel 8,7 milliárd dolláros bevétel mellett 1,3 milliárd dollár nettó nyereséget könyvelhetett el, ami részvényenként 22 centnek felel meg. Éves szinten a bevétel 8 százalékkal emelkedett, a nettó profit pedig 44 százalékkal ugrott meg -- az első negyedévvel összevetve -2 százalékot és -22 százalékot mutat a mérleg. Az elemzők által figyelt bruttó eredményhányad azonban csak 46,9 százalékot tett ki, ez elmaradt az előrejelzésektől. A jelenlegi negyedévre már 52 százalékos bruttó eredményhányadot vár az Intel, éves szinten pedig 51 százalékost.

Az összes processzor-szegmensben kiemelkedően teljesített az Intel. Az elemzők és befektetők részre tartott tájékoztatón Paul Otellini elnök-vezérigazgató elmondta, az első negyedévhez képest megduplázták a négymagos Xeonok szállításait, amely éves szinten kétszámjegyű százalékos lnövekedést eredményezett a szerverprocesszorok bevételében. A Santa Rosa platform megjelenésének köszönhetően a mobil chipek iránti kereslet is látványosan nőtt, ebben a szegmensben több mint 20 százalékos bevételnövekedést könyvelt el az Intel. Ma már az Intel processzor-eladásainak 40 százalékát adják a mobil chipek. Az asztali processzorok is jobban fogytak a vártnál, azonban a bevétel ebben a szegmensben elmaradt a várakozásoktól.

Andy Bryant pénzügyi igazgató szerint az eladások a vártnál jobban alakultak a negyedév során, az Intel több processzort értékesített mint az első negyedévben, azonban az árak a vártnál alacsonyabbak voltak, elsősorban a belépő kategóriás processzorok szegmensében. A NOR flash memóriachipek iránti kereslet is visszaesett némileg, miközben az alaplapi chipkészletek szállításai rekordot döntöttek. A jelenleg is zajló harmadik negyedévre 9 és 9,6 milliárd dollár közötti bevételt vár, nyereségre vonatkozó előrejelzést az Intel hagyományosan nem tesz közzé.

A befektetők számára jó hírt jelent, illetve a 45 nanométeres gyártástechnológia fejlettségére utal, hogy az Intel 5,5 milliárd dollárról 4,9 milliárd dollárra csökkentette 2007-es tőkeberuházási keretét a gyártási tevékenység hatékonyságára hivatkozva. A vállalat a második félév során kezdi meg a 45 nanométeres chipgeneráció tömegtermelését, a szerverváltozatok valószínűleg még 2007-ben bemutatkoznak a piacon, az asztali és mobil processzorok azonban várhatóan csak 2008 elejétől lesznek elérhetők.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról