Szerző: Bodnár Ádám

2007. június 22. 07:53

Belehúz itthon az EMC

Ákos György
Ákos György
[HWSW] Magasabb sebességi fokozatba kapcsol Magyarországon az EMC: a tárolóeszközeiről és szoftvereiről ismert amerikai vállalat hazai leányvállalatának élére nemrég kinevezett Ákos György lapunknak elmondta, az elkövetkező évek során itthon is elérhető lesz az EMC teljes termékportfoliója, illetve a hozzájuk kapcsolódó támogatások és szolgáltatások. Az EMC hazai bevételének zömét három partner (Comparex, MHM, ICON) adja, a cél a kompetens partneri hálózat további bővítése.

Növekedés bevételben és látszámban is

Ákos György április közepe óta irányítja az EMC magyarországi képviseletét, előtte több mint 12 éven keresztül az IBM-nél dolgozott, ahol utolsó pozíciójaként a cég kereskedelmi és üzletfejlesztési igazgatói feladatait látta el, majd 2007 év elején néhány hónapig a Synergon vezérigazgatói posztját töltötte be. A HWSW-nek adott interjújában a villamosmérnök végzettségű Ákos elmondta, kinevezése szokásos fejvadászat eredménye, talán azzal a kis "csavarral", hogy a kapcsolatfelvétel célja először csak referenciakérés volt egy másik jelölt számára. Ezt követően pár nap alatt zajlott le az összes ilyenkor szükséges megbeszélés és talán két hétbe sem telt, mire ő lett az EMC új vezetője.

Az új hazai helytartó nem titkolt célja a bevétel látványos növelése, Ákos mindenképpen kétszámjegyű százalékos bővülést vár a következő évekre. A termékpaletta kiterjesztésével együtt jár a hazai létszám bővítése is, az idén várhatóan harmadával hízik a magyar EMC-képviselet, amelyet a későbbiekben további növekedés követhet. A cél az, hogy minden EMC-termékhez rendelkezésre álljon megfelelően képzett hazai szakértő. Kompetencia szempontjából már most is jól teljesít a hazai leányvállalat, Ákos kiemelte, hogy a Váci úti irodában dolgozó munkatársak mindegyike jól képzett, megfelelő technikai ismeretekkel rendelkező szakember.

Az EMC legnagyobb hazai ügyfelei a tárolókapacitást folyamatosan "fogyasztó" cégek, elsősorban a távközlési szolgáltatók és a pénzintézetek, de a vállalat vezetője az ipar és kereskedelem, valamint a közszféra területén is lát lehetőséget a növekedésre. Ennek kapcsán Ákos elmondta, hogy bár sokan panaszkodnak itthon a kormányzati IT-költések visszaesésére, valójában az elmúlt években nagyjából változatlanok voltak az informatikai büdzsék, legalábbis a hazai számokat figyelemmel kísérő elemzőcégek szerint. Emellett hamarosan a tárolómegoldások kiemelt vásárlói lehetnek a média területén tevékenykedő vállalatok, valamint az egészségügyi intézmények. E speciális igényekre természetesen rendelkezik megfelelő termékekkel és megoldásokkal az EMC.

Virtualizáció? Ne olyan hevesen!

Az elmúlt években végrehajtott nagyszabású szoftveres akvizícióknak köszönhetően az EMC globális árbevételének már csak mintegy 45 százalékát realizálja tárolóeszközök értékesítéséből, 40 százalékot a szoftverek, további 15 százalékot a szolgáltatások tesznek ki. A fejlődő piacokhoz hasonlóan hazánkban is a hardverek állnak túlsúlyban egyelőre, Ákos célja a szoftverek és szolgáltatások felé történő dinamikus elmozdulás. A vezető úgy véli, Magyarországon minden EMC-termék piacképes már, az élvonalbeli cégek technológiai igényei összevethetők az amerikai vagy nyugat-európai vásárlókéval, egyedül a dimenziók mások.

A kisebb méretekből adódó különbség azonban a technológiák szintjén is megjelenik -- jegyezte meg Ákos. Manapság az iparág egyik legfelkapottabb témája a szerver- és tárolóeszköz virtualizáció, amely most indul hódító útjára. Magyarországon azonban nem várható a tárolóvirtualizáció széles körű terjedése, ugyanis nagyon kevés olyan vállalat van, amelynek infrastruktúrája indokolná egy virtualizációs megoldás bevezetését. "Az esetleges egyszerűbb menedzselésből adódó megtakarítások nem érnék el a számszerűleg is kimutatható szintet. A virtualizációs szoftverek nem olcsók, gyakran egy cég jobban jár, ha a meglevő tárolói helyett vesz egy újabb, nagyobb kapacitású modellt, amelyre aztán migrálja az adatait" -- világította meg e helyzetet Ákos.

A virtualizáció azért is "kényes" kérdés, mert egy sikeres projekt lebonyolítása megfelelő kompetenciát igényel, és ez gyakran hiányzik az ügyfelek, és néha a konzulensek oldalán is, ami nyilván abból is fakad, hogy a terület igen friss. Szervervirtualizációs területen már több lehetőséget lát Ákos, elsősorban az EMC 100 százalékos tulajdonában levő leányvállalatként működő, piacvezető VMware révén, mindazonáltal a szakember elismeri, hogy ezen a területen komoly konkurencia lehet a hazai szerverpiacot domináló Microsoft, amely egyre bővíti virtualizációs megoldásainak portfolióját.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról