Szerző: Bodnár Ádám

2007. május 15. 11:51

Windows Server 2008 néven kerül piacra a Longhorn Server

Bejött a HWSW korábbi tippje, amely szerint a Longhorn Server végül Windows Server 2008-ként kerül a boltokba, az interneten keringő dokumentumok megerősítik ezt az információt. Lapunk értesülései szerint a Microsoft a ma kezdődő WinHEC rendezvényen hivatalosan is bejelenti az új generációs szerver operációs rendszer nevét.

[HWSW] Bejött a HWSW korábbi tippje, amely szerint a Longhorn Server végül Windows Server 2008-ként kerül a boltokba, az interneten keringő dokumentumok megerősítik ezt az információt. Lapunk értesülései szerint a Microsoft a ma kezdődő WinHEC rendezvényen hivatalosan is bejelenti az új generációs szerver operációs rendszer nevét.

Amint arról lapunk is beszámolt, a Longhorn Server harmadik bétáját április végén tette elérhetővé a Microsoft. A szoftvernek ez volt az első nyilvános tesztváltozata, amelyre rá is ugrott a közösség, két hét alatt több mint 100 ezer letöltést regisztráltak Redmondban. A Longhorn Server Beta 3 már "feature complete", vagyis tartalmazza a végleges verzió összes funkcióját és szolgáltatását, persze a teljesítménnyel és a stabilitással még gondok lehetnek, így éles környezetben nem ajánlott a használata, egyébként ezt a licencszerződés sem engedi meg. A várhatóan 2008 elején megjelenő Windows Server 2008 elsőrban biztonság és menedzselhetőség terén szolgál újdonságokkal.

A Longhorn Server alapjául szolgáló Vista is jól teljesít az üzletekben annak ellenére, hogy a vállalatok zöme várhatóan meg fogja várni az átállással az őszre ígért Service Pack 1 megjelenését. A Vista január óta érhető el a boltokban és azóta már közel 40 millió példányt értékesítettek belőle -- ezek négyötöde valamelyik prémium változat --, ezzel minden idők leggyorsabban rajtoló operációs rendszere lett. A redmondiak előrejelzése szerint az év végéig 90 millió Vista talál gazdára, Windows Server 2008-ból pedig 3,5 millió -- ez úgy lehet, hogy a Vistához hasonlóan a szoftver mennyiségi licenc keretében már az idén elérhető lesz.

Egy, a Microsoft megbízásából készült tanulmány szerint a Vista és a Windows Server 2008 komoly gazdaságélénkítő hatással bírnak, a termékekből 2008-ban a Microsofthoz befolyó 1 dollárra 18 dollár további bevétel jut, amelyet az iparág szereplői tesznek zsebre. A redmondiak szerint a Vistához és a Windows Server 2008-hoz kapcsolódó termékek és szolgáltatások piaca jövőre 120 milliárd dollárt tesz majd ki.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról