:

Szerző: Bodnár Ádám

2007. május 4. 12:55

Növekedő nyereség, némileg borús kilátások az EDS-nél

Közel hétszeresére nőtt a világ egyik legnagyobb informatikai szolgáltatójának, az EDS-nek at első negyedéves nyeresége annak ellenére, hogy a vállalat bevételei gyakorlatilag változatlanok maradtak és az IT-outsourcing piac sem mutatott robbanásszerű erősödést, sőt. A texasi központú vállalat javuló eredményeinek hátterében a korábbi átszervezések költségcsökkentő hatásai állnak.

[HWSW] Közel hétszeresére nőtt a világ egyik legnagyobb informatikai szolgáltatójának, az EDS-nek at első negyedéves nyeresége annak ellenére, hogy a vállalat bevételei gyakorlatilag változatlanok maradtak és az IT-outsourcing piac sem mutatott robbanásszerű erősödést, sőt. A texasi központú vállalat javuló eredményeinek hátterében a korábbi átszervezések költségcsökkentő hatásai állnak.

Az EDS az első negyedévben 5,2 milliárd dolláros bevétel mellett 165 millió dollár, részvényenként 31 cent nettó nyereséget ért el, szemben az egy évvel korábban elkönyvelt 5,1 milliárdos forgalommal és 33 milliós profittal. A negyedév során a vállalat 3,4 milliárd dollár értékű szolgáltatási szerződést kötött, míg egy évvel korábban 10 milliárd dollárnyit -- köztük egy 3,6 milliárdost a General Motorsszal és egy 3,9 milliárdost az amerikai haditengerészettel.

Az EDS negyedéves mutatói felülmúlták a Wall Street várakozásait, a befektetők elégedettek lehetnek a cég élére 2003-ban kinevezett Michael Jordannel, aki regnálása alatt jelentősen átszervezte a vállalatot (ez elbocsátásokkal is járt), amelynek köszönhetően a cég nyereségessé vált. Az EDS részvényeinek árfolyama az eredmények bejelentését követően mégis csökkent, ugyanis a vállalat szerint az IT-outsourcing piac gyengélkedik. Elemzők ráadásul nem látják, az EDS hogyan tudná felvenni a versenyt az egyre erősödő konkurenciával, ami elsősorban Indiából közelít.

Jordan azonbann úgy véli, az EDS piaci pozíciói stabilak, sőt, az utóbbi időben általános tendenciává vált a nagy IT-szolgáltatók körében a nyitás India felé -- a legjobb védekezés a támadás alapon. Az EDS mellett az IBM és a Computer Sciences Corp. is növelte indiai jelenlétét.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.