:

Szerző: Bodnár Ádám

2007. március 26. 13:34

Közösségépítő oldal indult informatikusoknak

Több ezer fős informatikai közössége számára kapcsolatépítő szolgáltatást mutatott be a NetAcademia Oktatóközpont.

[HWSW] Több ezer fős informatikai közössége számára kapcsolatépítő szolgáltatást mutatott be a NetAcademia Oktatóközpont.

"Az informatikai problémájukra megoldást kereső szakemberek évek óta egyre nagyobb számban keresik fel a NetAcademia Tudástárat. Így régóta tervezzük, hogy az itt formálódó több ezres szakmai közösség számára egy olyan szolgáltatást fejlesszünk ki, mely az iWiW-hez hasonlóan támogatja az ismerősi kapcsolatok építését, másrészt egyfajta kikicsodaként segíti a különböző szaktudással rendelkező informatikusok és informatikai cégek felkutatását" -- mondta Szántó Zoltán, a NetAcademia Oktatóközpont kereskedelmi igazgatója.

A karriermenedzsment lehetőségeket is magába foglaló megoldás hátterét az it2it.hu üzleti kapcsolatépítő portál nyújtja. "Az it2it.hu címen elérhető szolgáltatás jóval többet tud annál, mint aminek megvalósítását terveztük. Mivel az it2it.hu üzemeltetője nyitott volt megkeresésünkre, így mostantól a Tudástár tagjai számára is elérhetővé tettük ezt az informatikusok és informatikai cégek számára készült üzleti kapcsolatépítő szolgáltatást" -- mondta Szántó Zoltán.

Az it2it.hu adatbázisába IT-szakemberek és cégek egyaránt regisztrálhatnak; a szolgáltatás célja, hogy közelebb hozza egymáshoz az informatikai szereplőket. A NetAcademia Tudástárba integrált megoldás segítségével az informatikusok online önéletrajzot hozhatnak létre, melyben az információk láthatóságát részletesen szabályozhatják. Az így létrejövő adatbázis számos szempont alapján kereshető. Mivel a rendszer kívülről nyitott, az it2it speciális informatikai kompetenciákkal rendelkező szakemberek, valamint cégek felkutatására is használható.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

6

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.