Szerző: Ady Krisztián

2007. január 02. 11:37:50

Piimpeld a Wiidet!

Azt még egyelőre nem lehet tudni, hogy a Nintendónak sikerült-e végül elérnie az év végéig kitűzött célt, a négymilliós Wii eladási volument, a Japánban december 18 és 24 között eladott több mint 400 ezres mennyiségre tekintve azonban az szinte biztosra vehető, hogy több mint 3 millió konzol már gazdára talált. Ennyi vásárlóban szinte azonnal komoly igény mutatkozik az egyelőre csupán fehérben kapható konzol, illetve a játékvezérlők egyedibbé tételére.

HIRDETÉS

[HWSW] Azt még egyelőre nem lehet tudni, hogy a Nintendónak sikerült-e végül elérnie az év végéig kitűzött célt, a négymilliós Wii eladási volument, a Japánban december 18 és 24 között eladott több mint 400 ezres mennyiségre tekintve azonban az szinte biztosra vehető, hogy több mint 3 millió konzol már gazdára talált. Ennyi vásárlóban szinte azonnal komoly igény mutatkozik az egyelőre csupán fehérben kapható konzol, illetve a játékvezérlők egyedibbé tételére.

Ahogyan a Nintendo DS kézikonzolból, valószínűleg a Wiiből is megjelenik később majd színes, például bugyirózsaszín változat, a hivatalos megoldások mellett pedig már külső gyártók is megkezdték saját gyártású, színezett házaik értékesítését. A japán Club Nintendo tagok saját Miijükből készült logóval ellátott kontroller hátlapot is rendelhetnek a Nintendótól. A Wii házának cseréje azonban egy súlyos mellékhatással jár: mivel szét kell szedni a konzolt a borítás teljes cseréjéhez, a készülék garanciája azonnal köddé is válik. Persze sokaknak még ezt a rizikót is megéri az egyedi külalak.

Matrica a Wii-n

A teljes borításcsere mellett azonban létezik egy sokkal járhatóbb út is -- a teljes borítás matricázása, befedése. A matricázás hasonló eredményesség mellett nem jár garanciavesztéssel, bármikor eltávolítható, ráadásul védi a konzolt a karcolásoktól és a fény ártó hatásától. Matricából ráadásul sokkal nagyobb a kínálat, mint a komplett házakból, illetve lényegesen olcsóbb is.

Matrica a Wii-n Matrica a Wii-n Matrica a Wii-n Matrica a Wii-n Matrica a Wii-n Matrica a Wii-n

A karcolásoknak leginkább a játékvezérlő, a Wiimote van kitéve, melynek fényes felülete hasonlóképpen hajlamos a sérülésekre, mint az első generációs Apple iPod nano lejátszóé. A matrica a Wiimote felső felületét fedi be teljesen, pontos kivágásokkal a gombok, illetve az alján található visszajelző ledek számára. A megrendelhető készletben dekorcsík található a szintén törtfehér nuncsaku számára is.

Nintendo Wii matricát egyelőre kizárólag az interneten keresztül, külföldi honlapon lehet beszerezni egy dombornyomott bankkártya -- vagy virtuális netkártya -- és némi pénzmag ellenében. Egy szett körülbelül 6 ezer forintnak megfelelő dollárért érkezik meg alig több mint egy hét alatt összehajtás nélkül, kemény borítékban.

Matrica a Wii-n Matrica a Wii-n Matrica a Wii-n

A matricák felhelyezése nem igényel szakértelmet, csupán némi odafigyelést: a milliméterre pontosan kivágott öntapadó lapokat egy puha rogy használatával légbuborékok nélkül fel lehet helyezni. Egyre figyeljünk, túlságosan sokszor ne szedjük vissza a fóliát, ugyanis az erős tapadásnak köszönhetően vészesen megnyúlhat és tönkremehet.

a címlapról