:

Szerző: Ady Krisztián

2006. november 13. 11:23

Félmillió filmet adott el eddig az iTunes-on keresztül a Disney

[Clubic.com] Miközben a tengerentúlon mindenki a Microsoft első saját audiolejátszója, a Zune csütörtöki startjára vár, a Disney bejelentette, hogy a nagy rivális iTunes-on keresztül már több mint félmillió filmet adott el. A Disney talán nem véletlenül volt az első, aki az Apple videós iPodjához tartalmat biztosított, hiszen az Apple első embere, Steve Jobs a Pixar felvásárlásával a Disney igazgatótanácsának tagja és legnagyobb részvényese lett.

A félmilliós eladási szám igen meggyőző lehet a többi, egyelőre hezitáló stúdió számára is, hiszen a videoletöltés szinte napra pontosan két hónapja érhető el az iTunes-on, ennyi idő alatt sikerült a zeneszámoknál jóval drágább, így valószínűleg nagyobb hasznot is hozó videoállományokat értékesíteni. A filmek rögtön azon a napon elérhetővé válnak 14,99 dolláros áron az iTunes-on, amikor megjelennek DVD-lemezen is, de lehetőség van 2 dolláros kedvezménnyel a videók előrendelésére is.

A régebbi mozikat 9,99 dolláros áron értékesíti az Apple. A filmeket 640 x 480 pixeles felbontással kódolja a vállalat, egy-egy egész estés mozi letöltése körülbelül fél órát vesz igénybe egy arrafelé átlagosnak mondható, 5 megabit/s-os kábeles kapcsolattal. A letöltött filmeket PC-n, Mac-eken vagy videós iPod készülékeken lehet megtekinteni.

Az iTunes online zene- és videobolt amerikai változatából körülbelül 9 ezer filmet adnak el naponta, az eddig online eladott példányok a számítások szerint körülbelül 5 millió dolláros bevételt jelentettek az Apple-nek, de a Disney szerint az éves volumen elérheti az 50 millió dollárt is. Az európai felhasználóknak várhatóan 2007-ben lesz elérhető ez a funkció.

Felkértünk 3 különböző területen dolgozó csapatot, mutassák meg élőben, hogyan is használják ők az AI-t. Ezután mindenki eldöntheti, mit gondol az egészről, hol is tart az adaptációban. November 17-én érkezik a kraftie demo day, 19-én pedig az első képzés!

a címlapról

LIKE

0

Megszűnik a facebookos Like gomb, de nem úgy

2025. november 11. 13:53

Jövőre megszűnnek a Facebook Social Pluginok, azaz a Like és Comment gombok, ezzel pedig újabb legacy feature-től szabadul meg a közösségi oldal.

SCAM

1

Milliárdokat kereshetett a Meta a csalóhirdetéseken

2025. november 10. 13:40

A közösségi óriás korábbi előrejelzésében azt vetítette előre, hogy 2024-es teljes árbevételének 10 százaléka, kb. 16 milliárd dollár származhat online csalások és tiltott áruk hirdetéseiből.