Szerző: Bodnár Ádám

2006. november 09. 11:13:19

Rajtra kész a Windows Vista!

Elkészült és 2007. január 30-án lesz hozzáférhető a nagyközönség számára a Windows Vista -- adta hírül tegnap a Microsoft, a régóta várt operációs rendszer kódját pár nappal az Office 2007 befejezése után zárták le. Mindkét szoftver november 30-ától lesz elérhető a mennyiségi licencet vásárló vállalatok számára, a jövő év első hónapjának végén pedig megjelenik a boltokban, illetve előre telepítve a számítógépeken.

HIRDETÉS

[HWSW] Elkészült és 2007. január 30-án lesz hozzáférhető a nagyközönség számára a Windows Vista -- adta hírül tegnap a Microsoft, a régóta várt operációs rendszer kódját pár nappal az Office 2007 befejezése után zárták le. Mindkét szoftver november 30-ától lesz elérhető a mennyiségi licencet vásárló vállalatok számára, a jövő év első hónapjának végén pedig megjelenik a boltokban, illetve előre telepítve a számítógépeken.

Nehéz szülés volt

A Vista öt évvel azután készült el, hogy elődje, a Windows XP megjelent, még soha egyetlen Windows fejlesztése sem tartott ilyen sokáig. A korábban Longhorn kódnéven ismert szoftver elkészülte nem volt éppen zökkenőmentes, az évek során beígért új funkciók és szolgáltatások egy részét egyszerűen kiszedték belőle, illetve a megjelenés várható dátumát is többször módosították. A Microsoft legutóbb idén márciusban tolta el a premier időpontját 2006 végéről 2007 elejére, indokként a lehető legjobb minőség eléréséhez szükséges időt megjelölve.

A késésnek köszönhetően a Vista lekési az idei ünnepi szezont, ami csalódással tölti el a PC-gyártókat, akik jó okkal számítottak arra, hogy a vistás konfigurációk kelendőek lesznek. Hogy kedvet csináljanak a vásárláshoz, a gyártók kuponokat mellékelnek majd az új, de egyelőre még Windows XP-vel érjező PC-khez, amelyek birtokában a vevők kedvezményesen vagy akár ingyen frissíthetnek Vistára, mikor az megjelenik.

Négy változat a boltokban

Amint arról többször beszámoltunk, a Windows Vista négy különféle változatban kerül majd a boltokba, amelyek különféle piaci szegmenseket céloznak meg. A számítógéppel ismerkedő otthoni felhasználóknak szól a Home Basic, ez tulajdonképpen a mostani Windows XP Home Edition utóda. Az átlagfelhasználóknak a Home Premiumot ajánlja a Microsoft, ebben már benne van a Media Center funkcionalitás is, ez váltja fel a Windows XP Media Center Editiont. A vállalatok számára készül a Windows Vista Business, emellett lesz egy Ultimate Edition, amely az összes változat összes funkcióját tartalmazza majd.

Nem lesz kapható boltokban a nagyvállalatoknak szánt, kizárólag mennyiségi licenc keretén belül vásárolható Vista Enterprise, valamint a korlátozott képességű Starter Edition, amelyet a fejlődő piacokon dobnak piacra és kizárólag új számítógéppel együtt lehet majd megvenni. Az Európai Unió kívánalmainak megfelelően a bolti verziókból lesz majd Media Centert nélkülöző változat is, ezekre azonban a Windows XP-hez hasonlóan aligha lesz számottevő igény.

Vista-változat Home Basic Home Premium Business Enterprise Ultimate
Windows Defender, Firewall + + + + +
Internet Explorer 7 + + + + +
Instant Search + + + + +
Aero Glass 3D interfész - + + + +
Mobility Center, Tablet PC funkciók - + + + +
Windows Meeting Space - + + + +
Media Center - + - - +
Backup-szolgáltatások - - + + +
Remote Desktop és vállalati hálózati szolgáltatások - - + + +
BitLocker - - - + +
UNIX-alkalmazások futtatása - - - + +
Virtual PC Express - - - + +

Gyors sikert vár a Microsoft

A Microsoft várakozásai szerint a vállalatok kétszer gyorsabban vezetik be a Windows Vistát, mint annak idején a Windows XP-t. A redmondi szoftvercég az IDC-re hivatkozva azt állítja, hogy a Windows XP-t megjelenése után egy évvel a vállalati PC-k 10 százalékán használták, ezek szerint a Vistával 20 százalékot céloz meg a redmondi vállalat. Jim Allchin arra biztatta a vállalatokat, fejlesztőket, hogy a végleges kód birtokában a lehető leghamarabb kezdjék meg az alkalmazások tesztelését.

Brad Goldberg, a Windows vezető termékmenedzsere szerint a Vista azért is lesz sikeresebb az XP-nél, mert kézzelfogható előnyöket biztosít a vállalatok számára, például egyszerűbb telepítést és menedzsmentet, amelyek miatt egyes esetekben akár olcsóbb is lehet bevezetni, mint megtartani a jó öreg Windows XP-t. A céges bevezetéseket már a kezdetektől fogva számos segédeszközzel igyekszik egyszerűvé és problémamentessé tenni a Microsoft.

a címlapról