Szerző: Ady Krisztián

2006. október 6. 12:40

Kipróbáltuk a Vodafone harmadik generációs szolgáltatásait

A Vodafone hazánk két másik mobilszolgáltatójához képest közel egy éves késéssel, idén júniusban indította el a harmadik generációs live! portálját, illetve az azon keresztül elérhető 3G-s szolgáltatásait. Bár a következő generációs mobilhálózat már korábban is rendelkezésre állt Budapest egyes részein, azon csak a gyors internetezés volt elérhető. A késés azt sejtette, hogy a Vodafone valami nagy dobással készül -- ez többé-kevésbé igaz is lett.

A Vodafone hazánk két másik mobilszolgáltatójához képest közel egy éves késéssel, idén júniusban indította el a harmadik generációs live! portálját, illetve az azon keresztül elérhető 3G-s szolgáltatásait. Bár a következő generációs mobilhálózat már korábban is rendelkezésre állt Budapest egyes részein, azon csak a gyors internetezés volt elérhető. A késés azt sejtette, hogy a Vodafone valami nagy dobással készül -- ez többé-kevésbé igaz is lett.

A szolgáltató végül a lefedettségben nem dobott túl nagyot, a harmadik generációs szolgáltatások még ma is csupán Budapest területén és környékén érhetők el. A szolgáltatások terén már tapasztalható némi különbség, főként a zeneletöltésben. A két rivális ugyanakkor ellépni látszik a Vodafone mellett a versenyben: a T-Mobile Magyarország technikailag egyértelműen fejlettebb szolgáltatást (pl. HSDPA) kínál nagyobb területen, míg a Pannon a 3G-lefedettségre gyúrt rá az elmúlt időszakban, meglehetősen erőltetett menet jellegű hálózatbővítési ütemtervet sejtetve.

Vodafone 3G lefedettségi térkép
Vodafone 3G lefedettségi térkép

GGG

A harmadik generációs szolgáltatások alapvető mozgatórugója a nagyobb letöltési sebesség. A GPRS nem igazán nyújtott elegendő sávszélességet ahhoz, hogy a szolgáltató által biztosított online tartalmakat elérhessük, főleg, ha azok multimédiás anyagokat, képeket is tartalmaztak -- ezt mindenki tudhatja, aki a WAP-ot többé-kevésbé rendszeresen használta az elmúlt években. Szöveges tartalmak -- hirek, moziműsor -- elérésére még megfelelő sebességet nyújtott, de többre már nem volt kényelmesen elég. A 3G legalább egy nagyságrenddel nagyobb átviteli sebességet nyújt mint a GPRS, így már nem csak arra elegendő, hogy a fenti szöveges anyagokat villámgyorsan elérhessük, de akár élvezhető sebességű internetezésre, online rádió- és televízióadások továbbítására és más szolgáltatásokra is alkalmassá teszi a mobilhálózatot.

A 3G következő lépcsőfoka még ezen is túltesz: a HSDPA technológiát minden harmadik generációs hálózattal lefedett területen elérhetővé teheti a mobilszolgáltató, mely a 384 kbit/s-os elméleti sebességet 1,8 megabit/s-ra növeli a válaszidők jelentős csökkenése mellett. A feltöltési sebesség is jelentősen gyorsul, 64 kbit/s-ról 384 kbit/s-ra nő. Ez a sebesség már potenciális internetszolgáltatóvá alakíthatja át a mobilszolgáltatókat azokon a területeken, ahol biztosítják ezt a szolgáltatást, és HSDPA-val is kompatibilis készülékeket is biztosítanak az előfizetőknek.

Tartalomhoz a forma

A Vodafone harmadik generációs szolgáltatásait a vállalat egyik "saját" készülékével, a kihajtható kivitelű Sharp 770SH-val tesztelhettük. A telefon kellemes meglepetést okozott: a Sharptól megszokott, szenzációs képminőséget nyújtó QVGA kijelző ellenére körülbelül két napos működési és ritka használat esetén közel egy hetes (!) készenléti idővel bírt -- ez utóbbi kimagasló a 3G-s telefonok között. Ebben valószínűleg nagy szerepe van a külső, apró LCD-nek, mely csupán az időt, az akkumulátor töltöttségét és a térerőt mutatja, minimális energiát fogyasztva.

Vodafone 3G

A 770SH természetesen minden létező harmadik generációs szolgáltatást támogat, legyen az zeneletöltés, videoklipek letöltése és streamelése a 3G-s hálózaton keresztül, a gyors internetelérés, illetve a videotelefonálás. A készülék memóriája MicroSD memóriakártyával bővíthető, erre menthetők el az 1,3 megapixeles kamerával készített képek és videók, a letöltött zeneszámok, egyéb tartalmak. A 770SH mentes a korábbi Sharp-telefonok idegesítő hibáitól, végre normális naptár és kikapcsolt állapotban is használható ébresztő is található benne.

A telefon USB-kábelen keresztül összeköthető a számítógéppel, 3G-modemként is használható. A letöltési sebesség a Vodafone hálózatán körülbelül 270-320 kbit/s körül alakult, kicsit elmaradva a 384 kbit/s-os elméleti maximumtól. A nagyobb sebességet nem is annyira az internetböngészés, inkább a zeneboltból vásárolt dalok vagy játékok letöltésénél lehet igazán kamatoztatni: mind a live! WAP-portál elérése, mind a megvásárolt tartalmak letöltése nagyon gyors volt 3G-lefedettség esetén, a játékok néhány másodperc alatt, a számok fél perc alatt letöltődnek.

Vodafone 3G Vodafone 3G Vodafone 3G Vodafone 3G Vodafone 3G Vodafone 3G Vodafone 3G

Kín-állat

A Vodafone 3G-s live! WAP-portálja a harmadik generációs készülékek számára újabb menüpontokkal egészül ki. Fontos tudni, hogy a Vodafone harmadik generációs szolgáltatásai csak a szolgáltatótól vásárolt -- vagy a szolgáltató kínálatában is szereplő -- készülékekkel érhetők el, a Vodafone ugyanis detektálja a készülékeket a live! meglátogatásakor, a 3G-s menüpontok pedig ettől függően jelennek meg. Ennek, illetve egy hibának volt köszönhető, hogy a szolgáltatóra szabott Sony Ericsson V630i tulajdonosai nem érhették el a 3G live! menüt: a hibát a Vodafone lapunk jelzésére javította ki akkor, amikor a készülék már két hete a piacon volt.

A 3G-s live! portálon a nagyobb sávszélesség előnyeit elsősorban a Mobil TV és a Zeneletöltés pontok alatt kamatoztathatjuk: utóbbi nem csak a 3G-vel lefedett területeken érhető el, bár ilyenkor egy-egy zeneszám jóval lassabban töltődik le. A jelenleg körülbelül 500 ezer zeneszámot tartalmazó kínálat MPEG4 (64 kbps) kódolású dalokból áll, mely a fejlett tömörítési módszernek köszönhetően még elfogadható hangminőséget biztosít. Bár ez a CD-minőségtől messze áll, arra bőven megfelelő, hogy a 3G-s készülékekkel utazás közben szórakoztassuk magunkat. Egy-egy dalért 450 forintot, vagy annál kevesebbet számláz a szolgáltató a következő havi mobilszámlánkban. A dalokat digitális jogkezelő technológiával védik, azokat csak azon a telefonon lehet meghallgatni, amelyikkel megvettük őket.

Vodafone 3G

Mobiltelefonos tévé

A másik, izgalmasabb menüpont a Mobil TV, mely alatt jelenleg igen szegényes még a kínálat: az úgynevezett "alapcsomag" a HírTV online streamelt adását, az RTL Klub "válogatását", legnépszerűbb műsoraiból készült csomagját, a tv@go-t, a ChilliTV-t, és a Fashion TV adását tartalmazza. Az alapcsomaghoz 24 órás hozzáférést válthatunk 400 forintért, illetve az extraként kínált, felnőtteknek szánt Blue TV-ért nem kevesebb mint 900 forintot kér egy napra a Vodafone.

A streamelt videók minősége hagy némi kívánnivalót maga után, nem szólva a letölthető változatokról: az agyontömörített anyagok néha rosszabb minőségűek, mint a HírTV streamelt adása. A minőséget a tartalom készítője -- mely nem a Vodafone -- feláldozta a sávszélességspórolás oltárán, reméljük ez a kritika elér hozzá, a készülékek és a hálózat ennél többre képesek. Szerencsére nem feltétlenül kell fizetnünk azért, hogy kipróbáljuk készülékünk videózási képességeit, ugyanis a fizetős tartalmak mellett számos ingyenes is elérhető, például számos éppen futó mozifilm előzetese is megtekinthető a 3G-s mobilokon.

A harmadik generációs hálózatokkal reklámozott "húzóalkalmazásról", a videotelefonálásról nem véletlenül nem ejtettünk eddig szót: a véleményem szerint teljesen használhatatlan szolgáltatás haszontalanságát úgy tűnik maguk a mobiltelefon-gyártók is felismerték. A legújabb készülékekből -- például a slágervárományos Nokia 6233-34-ből -- már ki is maradt az előlapi, második videokamera, így ezekkel lényegében nem is lehet videotelefonálni -- illetve engem láthatnak a készülék megfordításával, ekkor azonban én nem látom a másik felet. A Vodafoine 3G-s szolgáltatásai között azonban helyet kapott ez is.

Vodafone 3G Vodafone 3G Vodafone 3G Vodafone 3G Vodafone 3G Vodafone 3G Vodafone 3G Vodafone 3G Vodafone 3G Vodafone 3G Vodafone 3G

Csomagban olcsóbb

A harmadik generációs telefonok értékesítését 3G-s, multimédiás csomagokkal támogatta meg a Vodafone, melyek súlyos forintokban kifejezhető előnyöket nyújthatnak az előfizetőknek. A meglévő előfizetés mellé rendelhető kiegészítő csomagok, vagy a komplett multimédiás előfizetések kedvezményeket, benne foglalt tartalmakat, illetve WAP- és esetleg internetforgalmi díjat tartalmaznak.

Az előfizetés mellé bruttó 1650 forintért megrendelhető Multimédia Mini 10 perc hálózaton belüli videotelefonálást, 1000 forint értékű, szabadon választott Vodafone live! letöltést -- legyen az játék, vagy zene -- és 50 MB-nyi WAP-használatot tartalmaz. A nagyobb, Multimédia Maxi csomag bruttó 2850 forintos havidíjért 10 darab 24 órás hozzáférést nyújt a Mobil TV alapcsomaghoz tartozó 4 tévécsatornához, emellett 30 perc hálózaton belüli videotelefonálást, 1500 forintnyi szabadon választott Vodafone live! letöltést, illetve 50 MB WAP- és 50 MB internethasználatot biztosít.

Vodafone 3G Vodafone 3G Vodafone 3G Vodafone 3G Vodafone 3G

A Vodafone-nál a harmadik generációs szolgáltatások -- tévéadás streamelése, játék-, zeneletöltés -- mindig a WAP-keretet merítik, a nagyobbik csomagnál biztosított 50 megabájtnyi internethasználat tisztán számítógépes internetezésre, vagy a mobilkészülék böngészőjével és e-mail kliensével használható fel. A két multimédiás csomag a Vodafone tripla és Vodafone 200 előfizetésekkel kombinálva is megvásárolható. A kedvezményeket utólag, a havi számlán írja jóvá a Vodafone, sajnos az "egyenlegünk" állásáról két havi zárás között egyelőre semmilyen formában nem tudunk pontosan tájékozódni --a Vodafone-tól kapott tájékoztatás szerint ezen folyamatosan dolgoznak.

Vodafone 3G

Bővíteni kell

A 3G-vel kapcsolatos alapvető probléma sajnos ugyanaz, mint a WAP (h)őskorában: tartalom nélkül nem lehet eladni a harmadik generációs mobilokat, ugyanakkor a tartalom bővítésében senki sem érdekelt addig, amíg nincs elegendő 3G-s mobil az előfizetők kezében. 22-es csapdája. Az idő kétségkívül megoldást nyújt majd erre a problémára is, ehhez elegendő megtekinteni a szolgáltatók kínálatát: a Vodafone már 11 darab harmadik generációs készüléket kínál az előfizetőinek négy hónappal a Vodafone 3G-szolgáltatások elindítását követően. Készülékkínálat már van, itt az ideje felbővíteni a tartalmakat is. És még mindig várjuk azt a bizonyos "killer" alkalmazást, mely robbanást okozhat ezen a piacon.

A Vodafone adós még a harmadik generációs hálózat bővítésével is: míg a T-Mobile már 11 városban, a Pannon pedig több mint 40 településen biztosítja a 3G-t Budapest mellett, a Vodafone hálózata még mindig csupán a fővárost fedi le. A Vodafone a 3G-s szolgáltatások indulásakor közölte, hogy komplett városokat kíván lefedni, egyetlen szegletét sem kihagyva a településeknek, a fejlődés üteme azonban a riválisokhoz képest igen lassúnak tűnik.

A még gyorsabb mobilinternetet nyújtó HSDPA mobiltechnológiáról pedig úgy nyilatkozott korábban a szolgáltató, hogy annak bevezetése az "igények függvényében" várható, miközben a T-Mobile minden 3G-vel lefedett területen automatikusan elérhetővé teszi ezt a körülbelül 1,5 megabit/s-os letöltési sebességet nyújtó "kiegészítő" szolgáltatását is; sőt, a legnagyobb hazai piaci szereplő hálózata megelőzte korát, már akár 3 megabitre is képes lenne, de nincsenek még piacon ehhez megfelelő mobileszközök. A Vodafone korábban folyamatosan hangoztatta, hogy fiatal GSM-hálózatának előnyei megmutatkozhatnak a harmadik generációs hálózat kiépítésekor, ebből azonban napjainkig sajnos semmit sem látni.

Véleménye van?

A Sharp 770SH kamerájával készített tesztképek

Sharp 770SH kamera Sharp 770SH kamera
Sharp 770SH kamera Sharp 770SH kamera

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról