Szerző: Bodnár Ádám

2006. június 27. 13:08

Egyre megbízhatóbbak a PC-k

A Gartner friss jelentése szerint a PC-k egyre tovább bírják, az elmúlt két év során negyedével csökkent a hardverhibák gyakorisága. Ugyanebből a felmérésből kiderül, hogy a noteszgépek megbízhatósága is sokat javult, bár ezen a téren még nem veszik fel a versenyt az asztali konfigurációkkal.

[HWSW] A Gartner friss jelentése szerint a PC-k egyre tovább bírják, az elmúlt két év során negyedével csökkent a hardverhibák gyakorisága. Ugyanebből a felmérésből kiderül, hogy a noteszgépek megbízhatósága is sokat javult, bár ezen a téren még nem veszik fel a versenyt az asztali konfigurációkkal.

Az alaplapok és merevlemezek okozzák a legtöbb bajt

A piackutató cég felmérése szerint használatuk első évében az asztali gépeknek csupán 5 százaléka romlik el, korábban ez 7 százalék volt. A kisebb méretű, több integrált alkatrészt -- például a kijelzőt -- tartalmazó, 2003-ban vagy 2004-ben gyártott noteszek esetében ez az arány 20 százalék volt, a tavaly vagy idén gyártott gépeknél azonban már csak 15 százalék. A Gartner szerint a fejlődés elsősorban a szigorúbb minőség-ellenőrzésnek tudható be.

A noteszgépeknél régen a leggyakoribb problémát a kijelzők okozták -- derül ki a jelentésből, amely szerint a gépek ma már az alaplapok és a merevlemezek meghibásodása miatt töltik a legtöbb időt szervizben. Ugyanez a két hiba szokta a legsűrűbben térdre kényszeríteni az asztali gépeket is. A Gartner elemzője, Leslie Fiering szerint az alaplapok gyakori meghibásodásának oka, hogy egyre több integrált alkatrészt tartalmaznak.

Belehúztak a gyártók

Néhány éve a hardvergyártók, PC-gyártók és rendszerintegrátorok előtt egyetlen cél lebegett, hogy a lehető legtöbbet adják el a lehető legalacsonyabb előállítási áron -- írja jelentésében Fiering. Ennek érdekében a gyártók ott spóroltak, ahol csak tudtak, beleértve a tesztelést is. Azóta a cégek rájöttek azonban, hogy az itt megspórolt centek később dolláros költséget jelentenek a garanciális ügyintézésnél, ráadásul rontják a cég megítélését a vevők körében.

A Gartner jelentésében rámutat, hogy a megbízhatósági mutatók javulása a jobb tervezésnek is köszönhető, például egyes noteszgépek ma már képesek érzékelni, ha a felhasználó leejti őket, ilyenkor automatikusan parkolópályára állítják a merevlemez író-olvasó fejeit, hogy elkerüljék a fizikai sérülést. Ennél azonban kisebb, olcsóbb fejlesztések is sokat javítanak a megbízhatóságon, például a noteszgépek kijelzőjének szélén található gumibakok megakadályozzák, hogy a billentyűk összekarcolják.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról