Szerző: Ady Krisztián

2006. május 26. 10:12

Csalódást okozott a részvényeseknek a Nintendo, de olcsó lesz a Wii

[News.com] A Nintendo bár még mindig nem közölte következő generációs játékkonzolja, a Wii pontos árát, azt elárulta, hogy a speciális játékvezérlővel érkező gép olcsóbb lesz az Xbox 360-nál és a Playstation 3-nál. A konzol Japánban nem lesz drágább 25 ezer jennél, azaz körülbelül 220 dollárnál, de a tengerentúlon, Észak-Amerikában sem éri majd el a készülék ára a 250 dollárt (~51 ezer forint).

[News.com] A Nintendo bár még mindig nem közölte következő generációs játékkonzolja, a Wii pontos árát, azt elárulta, hogy a speciális játékvezérlővel érkező gép olcsóbb lesz az Xbox 360-nál és a Playstation 3-nál. A konzol Japánban nem lesz drágább 25 ezer jennél, azaz körülbelül 220 dollárnál, de a tengerentúlon, Észak-Amerikában sem éri majd el a készülék ára a 250 dollárt (~51 ezer forint).

A korábban Revolution kódnéven fejlesztett konzolból 2007. március 31-ig hat millió darab értékesítésére számít a cég. A speciális játékvezérlő kedvező fogadtatására, illetve az alacsonyabb induló árra tekintve könnyen elképzelhető, hogy a japán gyártó képes lesz ennyi konzolt értékesíteni a tavasz végéig. A Revolution-ből nemrég lett Wii, a "ví"-ként ejtendő név a hasonlóképpen ejtendő "we" angol szó értelmének (mi) megfelelően a közös játékot jelképezi, a két i betű egymás mellett pedig két egymás mellett álló személyt ábrázol.

Bár a Nintendo nextgen konzolja várhatóan nem lesz olyan erős, mint az Xbox 360 vagy a Playstation 3, a távirányítóhoz hasonló, mozgásérzékelésre is képes játékvezérlő az E3 rendezvényen készült videók szerint egészen újszerű játékélményt ígér. A Nintendo új kontrollere teljes interaktivitást biztosít, a legutóbbi prezentációk szerint akár kardozhatunk, teniszezhetünk is virtuális környezetben a segítségével. A vezeték nélküli játékvezérlő saját hangszóróval is rendelkezik, így akár a teniszütőről visszapattanó labda hangját a virtuális teniszütő felől hallhatjuk.

A Wii speciális játékvezérlője

Az eddig megismert képek szerint a Wii kisebb lesz a riválisok konzoljánál, alig lesz nagyobb, mint néhány DVD-tok egymáson. A beépített vezeték nélküli adapterrel, Secure Digital memóriakártya foglalattal, 512 megabájtnyi memóriával és továbbra is ismeretlen, IBM által fejlesztett processzorral, ATI grafikus gyorsítóval piacra kerülő konzolhoz ingyenes internetes szolgáltatásokat is nyújt majd a Nintendo.

Az új készülék várható árszintje mellett a Nintendo bejelentette csütörtökön, hogy a GameBoy és gameCube konzolok iránti lanyhuló kereslet miatt 19 százalékkal csökkent éves üzemi nyeresége. Elemzők szerint azonban a nemrég megújult Nintendo DS hordozható konzol és a negyedik negyedévben megjelenő Wii kihúzhatja a csávából a japán vállalatot. A jelenlegi, 2007. március 31-én záródó üzleti évben a Nintendo 21,8 százalékos üzemi nyereség-emelkedésre számít. A 975 millió dolláros várt eredmény azonban elmarad a piac által beárazott 1 milliárd dolláros szinttől, ezért a Nintendo részvényei 8 százalékot estek a tőzsdén a hírek hatására.

a címlapról

VISION

0

Olcsóbb Vision Pro-ra fekszik rá az Apple

2024. június 19. 13:00

A második generációs eszköz fejlesztése helyett egy alacsonyabb árkategóriára lövő hardverre összpontosít az almás cég, ami 2025-ben jelenhet meg.