:

Szerző: Bodnár Ádám

2006. március 29. 14:29

Elhunyt Kovács Mihály, az első magyar középiskolai számítástechnika-tanár

Kovács Mihály
Kovács Mihály
[Országos Műszaki Múzeum] Március 23-án hosszú betegség után elhunyt Kovács Mihály, az első magyar középiskolai számítástechnika-tanár. Az 1916-ban született Kovács a magyar kibernetika egyik úttörője volt, a tudományos népszerűsítés egyik legnagyobb alakja, a házi számítógép kultuszának előfutára.

Úttörő

A Piarista Gimnázium tanáraként Kovács az ötvenes évek végén már kibernetikai klubot szervezett, a hatvanas években Didaktomat néven feleltetőgépet szabadalmaztatott, majd Mikromat néven kibernetikai építőkészletet gyárttatott. A hetvenes években HP programozható számológépet és TRS-80 mikroszámítógépet szerzett iskolájának, a nyolcvanas években pedig rendszeres munkatársa volt a Bitlet újság Vallató rovatának, s gyakran cikkezett a Mikroszámítógép Magazinban a HT1080Z iskolaszámítógépről, a középiskolai számítástechnika oktatásról és a Videoton TV Computerről.

Kovács Mihály 1941-től tanított matematikát és fizikát, majd az ötvenes évek végétől a csillagászat és a vitorlázás mellett atomfizikát és kibernetikát is elkezdett diákjainak oktatni. Ezzel az informatikatörténet szerint az első magyar középiskolai számítástechnika tanár lett, bár ezekben az időkben még a számítástechnika kifejezés sem létezett. Délutáni foglalkozásain a tanulók is előadtak egymásnak, illetve kibernetikai játékokat építettek, amelyekről aztán Európa-szerte jelentek meg könyvek. Kovács tanítványait mindig egyenrangú partnerként, alkotótársként kezelte.

Az első otthoni számítógép

Az Országos Műszaki Múzeum több Kovács-féle jelfogós kibernetikai szerkezetet őriz, köztük a Didaktomatot és a Mikromatot. A Mikromat kibernetikai építőkészlet tulajdonképpen nem más, mint az otthoni számítógép elődje, amelyet a kanadai Minivac-601 továbbfejlesztésével alakítottak ki a 60-as évek közepén. Jellemző, hogy az elektromechanikus szerkezet prototípusát Kovács egyik diákja, az akkor harmadik osztályos Woynárovich Ferenc készítette el.

A Mikromatot később a Budaörsi Kisipari Szövetkezet kezdte sorozatban gyártani, a készüléket a Keravill-üzletekben 1967-től 400 forintért lehetett megvásárolni. Az egy nyomtatott áramköri lapból, valamint néhány kapcsolóból és huzalból álló készülékhez 150 oldalas használati utasítást mellékeltek. A Mikromattal egyszerűen lehetett különféle kapcsolásokat, logikai kapukat építeni és demonstrálni azok működését. A boltokban megvásárolható Mikromat úttörő jelentőségű volt, hiszen így fiatalok ezrei tapasztalhatták meg első kézből a számítástechnikát akkor, amikor Magyarországon csupán pár darab -- szekrény-méretű -- számítógép létezett.

Nyitott a tudományra

Személyes ismerősei szerint amikor a katolikus egyházról a hivatalos ideológia azt tanította, hogy tudományellenes, "Miska bácsi" a legmodernebb természettudományos eredményekkel ismertette meg tanítványait. Szellemes, jóindulatú és szerzetes létére a technikai fejlődésre igen nyitott emberként emlékeznek rá ismerősei, illetve egykori tanítványai, akik közül ma sokan hazai és külföldi egyetemek, kutatóintézetek munkatársai.

Áprilisi, minden munkavállaló számára kötelező, laza jogi hallgatmányunk után itt a második, befejező rész. Nem kell megijedni, informatív és hasznos lesz ez is! Ennyi a minimum, amit munkavállalóként illik tudnod.

a címlapról