Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Kipróbáltuk: iPod az autóban

Bodnár Ádám, 2006. március 31. 10:46
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

A HWSW eddigi történetének mindenképpen legnagyobb, legnehezebb, legdrágább és legerősebb teszthardvere járt a szerkesztőségünkben, az Apple iPod csatlakoztatására felkészített 1-es BMW ugyanis 4,2 méter hosszú, a forgalmi engedély szerint üresen is több mint 1400 kilót nyom, az ára -- bőséges extra felszereltséggel -- pedig megközelíti a 8,5 millió forintot. Az általunk kipróbált 120d változat négyhengeres turbódízel motorjának 163 lóereje és 340 newtonméteres nyomatéka igazán meggyőzően ver hátba, hogy aztán elégedett mosolyt csaljon a vezető, némi rémületet az utasok és elképedést a belső sávban 1,6-os vállalati Vectrájából ránk villogó középvezető arcára.

A HWSW eddigi történetének mindenképpen legnagyobb, legnehezebb, legdrágább és legerősebb teszthardvere járt a szerkesztőségünkben, az Apple iPod csatlakoztatására felkészített 1-es BMW ugyanis 4,2 méter hosszú, a forgalmi engedély szerint üresen is több mint 1400 kilót nyom, az ára -- bőséges extra felszereltséggel -- pedig megközelíti a 8,5 millió forintot. Az általunk kipróbált 120d változat négyhengeres turbódízel motorjának 163 lóereje és 340 newtonméteres nyomatéka igazán meggyőzően ver hátba, hogy aztán elégedett mosolyt csaljon a vezető, némi rémületet az utasok és elképedést a belső sávban 1,6-os vállalati Vectrájából ránk villogó középvezető arcára.

Amerikából jöttem...

Az iPodot azt hiszem teljesen felesleges lenne bemutatni olvasóinknak, nyilván mindenki ismeri az Apple kultikus jelentőségű hordozható MP3-játszóját, amelyből története során több mint 40 millió darabot értékesítettek. Az iPod -- részben elérhetőbb ára miatt -- elsősorban az Egyesült Államokban örvend óriási népszerűségnek, de itthon is sokan vásárolják, erre utal legalábbis hogy az utcákon vagy a tömegközlekedési eszközökön egyre több embert látni a jellegzetes fehér fülhallgatóval.

BMW 120d
Az 1-es BMW formatervéért ugyanaz a Chris Bangle felel, akinek az összes új modell (1, 3, 5, 6, 7, X3, Z4) "ragadozó" designját köszönhetjük. Bangle munkássága megosztó, de a sikerét senki sem tagadhatja, tavaly itthon 59 százalékkal több BMW fogyott mint 2004-ben, azaz a magyaroknak tetszik az új hullám.

Az 1-es a müncheni cég talán legérdekesebb vállalkozása az utóbbi évekből, hiszen lefelé bővítették a modellpalettát és egy olyan autót építettek, amely a C-szegmens (Golf-osztály) tehetősebb vásárlóit kívánja megnyerni. Az 1-es azonban így is ízig-vérig BMW, sem a minőség, sem a menettulajdonságok terén nem kötöttek kompromisszumokat a tervezők. Az árán sem.
Az autót vezetni nagyszerű, de ez egy BMW-től el is várható. Az általunk kipróbált modellben extraként rendelhető sportfutómű és 17" kerekek javították az úttartást, ennek, valamint a hátsókerék-hajtásnak köszönhetően az 1-es nagyon pontosan irányítható, minden kanyar élmény vele, az egyenesekben pedig a 163 Le és a 340 Nm okoz páratlan örömet. Sajnos azonban ez a futómű a szériaként adott defekttűrő, kemény gumikkal együtt túlságosan ráz.
Az autó méretéből és a hátsókerék-hajtásból adódóan hátul igen szűkös a hely, a hátsó ülésre beszállni még lehet, ülni a kis lábtér miatt már csak kényelmetlenül, a kiszálláshoz pedig komoly tornamutatvány szükséges. A vezetés élményének -- hátsókerék-hajtás és optimális súlyelosztás -- esett áldozatul a csomagtér is, ami nem csak pici (330 liter), hanem a nyílása is szűk, nem nagyképernyős tévék vagy fűnyírók szállítására tervezték. Pótkerék nincs, a csomagtér padlója alatt az akkumulátort találjuk.
A vezetőülésbe ülve azonban a hátsó traktus kényelmetlensége senkinek sem jut majd eszébe. A motor gombbal indul, a hatfokozatú kéziváltó pöccre jár, a kormány mérete és fogása egyaránt kitűnő, az üléspozíció jól beállítható, a műszerfal jól áttekinthető, a négy tárcsafékre sem lehet panasz. Élményautó a javából, ráadásul a takarékosabb fajtából, sok városi használat mellett is kevesebb mint 8 liter gázolajat fogyasztott 100 kilométeren. Sosem gondoltam volna hogy egy dízelautót ennyire fogok élvezni!
Tesztautónk néhány extrája: sportfutómű, 17" kerekek, bixenon fényszóró, ködlámpa, parkolóradar, világítás a kilincsekben, esőérzékelős ablaktörlő, kétzónás automata klíma, multikormány, fényre sötétedő belső és külső tükör, elektromosan állítható és behajtható külső tükrök, tempomat, sportülés, ülésfűtés.
Hogy kerül az iPod az autóba? Akinek iPodja van, biztos hogy az autóban ülve is szívesen hallgatná a rajta tárolt zenéit, ráadásul nem szeretne azzal bíbelődni, hogy a lejátszóról az MP3 fájlokat CD-re írja, hogy aztán útközben cserélgesse a lemezeket. Saját tapasztalat, hogy ha az ember megszokta, hogy az összes zenéjét magánál tartja, akkor szeret kénye-kedve szerint lépkedni a dalok, albumok, előadók között, ez a CD-kkel még akkor is bajosan oldható meg, ha a lemezekre MP3 formátumban írjuk a dalokat és egy CD-re 8-10 albumot rögzítünk.

Az Egyesült Államokban, az iPod otthonában az autógyártók már felismerték, hogy a fogyasztók részéről igény van az iPod autós csatlakoztatására. Steve Jobs, az Apple elnök-vezérigazgatója tavaly ősszel, az iPod Nano bemutatáskor elmondta, hogy az USA-ban 2006-ban piacra dobott új autók 30 százaléka várhatóan már iPod-kompatibilis lesz, azaz a fedélzeti rendszerükhöz csatlakoztatható a lejátszó. Az egyik első autógyártó, amely ilyen modelleket dobott piacra, a BMW volt, amely az utóbbi időben erőteljesen koncentrál a hazai és japán tömegmodellektől megcsömörlött, az európai különlegességek iránt viszont érdeklődő, és azok borsosabb árát szívesen megfizető amerikai piacra.

Zene a kesztyűtartóból

Az általunk kipróbált BMW 120d-ben az iPodot a kesztyűtartóba kellett tenni, ahol egy műanyag sín hivatott a helyén tartani, ezt a pöcköt azonban vélhetően egy előző tesztelő már letörte, így a lejátszót egyedül a kábele tartotta a helyén. A kábel az Apple-től megszokott fehér színű, az iPod aljához kell csatlakoztatni. Ezután más dolgunk nincsen, ugyanis a lejátszót ettől kezdve az autó kormánykerekén található gombokkal tudjuk irányítani. Az autó természetesen fel is tölti az iPod akkumulátorát.


Az iPod a kesztyűtartóban,
a kijelző a szellőzők felett

A BMW fedélzeti audiorendszerével való integráció legnagyobb előnye egyben a legnagyobb hátrányává is válik ekkor, ugyanis míg az iPodon található kerékkel és gombokkal villámgyorsan tudunk a menüben mozogni, a kormányon levő fel/le és ok/vissza gombokkal a navigáció igen lassú és nehézkes. Képzeljük el, hogy a csordultig töltött iPodon található többezer előadó, album vagy szám közül hogy találjuk meg így azt, amit keresünk! A listák átlapozása akár perceket is igénybe vehet, ráadásul közben a forgalomra is figyelni kell.

Sajnos amikor az iPod és az autó között "él" a kapcsolat, a lejátszón levő kezelőszervek nem használhatók, pedig néha sokkal egyszerűbb lenne megkérni az anyósülésen utazót, hogy nyúljon be az iPodért és keresse meg aztán indítsa el azt Frank Sinatra dalt, aminek a lejátszására már induláskor megkért minket, de a kormányon levő gombok nyomogatásával a számok hosszú listájában még mindig csak a C betűig jutottunk.

Hogy a menüben éppen hol járunk, azt a műszerfal tetejére helyezett egysoros, 16 karakter megjelenítésére képes LCD-kijelzőn láthatjuk. Lejátszáskor a kijelzőről az éppen szóló szám címét olvashatjuk le, legalábbis annak első 16 karakterét (nem scrolloz), az előadóról, albumról, az eltelt és hátralevő időről nem ad információt a BMW-be épített rendszer. Sajnos még az iPod kijelzőjén sem tudjuk ezeket az információkat megkapni, ugyanis amikor az iPodot a kormányról irányítjuk, a lejátszó LCD-jén csupán egy "BMW" felirat olvasható.


A 16 karakteres LCD-kijelző

Nekem kéne

Amíg nálam volt az autó, az iPodot szinte végig "shuffle" módban használtam (ehhez a kormányon csak 4 gyors gombnyomás kell), bár az is igaz, a BMW 120d vezetése annyira élvezetes volt, hogy néha el is felejtettem bekapcsolni a zenét... Összességében a BMW 120d egy kiváló autó, az iPod pedig egy kiváló MP3-játszó, a kettejük kapcsolata azonban még finomításra szorul annak érdekében, hogy az összkép megfeleljen a megcélzott közönség magas elvárásainak. Kíváncsian várjuk az újabb változatokat.

Az iPod az 1-es (E87), 3-as (E46, E90), 5-ös (E39) X3-as (E83), X5-ös (E53), Z4-es (E85) BMW modellekbe, valamint az új Minibe építhető be, az autó típusától függően 54-84 ezer forintos áron, ami valljuk be őszintén, szigorúan az autók árához viszonyítva nem sok pénz azért, hogy vezetés közben se kelljen lemondani kedvenc zenéinkről. Ha új BMW-t vennék, biztos nem felejteném el megrendelni az iPod-csatlakozót. A beszerelést a hivatalos BMW és Mini márkaszervizek végzik el.

A tesztautót a BMW Magyarország Kft., az iPodot pedig az Apple hazai képviselete bocsátotta szerkesztőségünk rendelkezésére, amit ezúton is szeretnénk megköszönni.

Véleménye van?

Facebook
Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.