Szerző: Bizó Dániel

2006. január 18. 11:24

Csalódást okozott az Intel

Az Intel alulteljesítette negyedik negyedéves célkitűzéseit, a harmadik negyedév után a negyedikben is elmaradva a befektetők várakozásaitól, annak ellenére, hogy processzoraiból és lapkakészleteiből is rekordmennyiséget szállított le. A cég forgalma szintén történelmi rekordot 10,2 milliárd dollárt tett ki, ahogyan 3,3 milliárdos üzemi eredménye is példátlan, ugyanakkor a vállalat papírjainak árfolyamába 10,5-10,6 milliárd dolláros bevételre vonatkozó várakozások épültek be, így a tőzsdei kereskedésen kívül tegnap 9 százalékot esett.

[HWSW] Az Intel alulteljesítette negyedik negyedéves célkitűzéseit, a harmadik negyedév után a negyedikben is elmaradva a befektetők várakozásaitól, annak ellenére, hogy processzoraiból és lapkakészleteiből is rekordmennyiséget szállított le. A cég forgalma szintén történelmi rekordot 10,2 milliárd dollárt tett ki, ahogyan 3,3 milliárdos üzemi eredménye is példátlan, ugyanakkor a vállalat papírjainak árfolyamába 10,5-10,6 milliárd dolláros bevételre vonatkozó várakozások épültek be, így a tőzsdei kereskedésen kívül tegnap 9 százalékot esett.

Gyenge PC-piac, erős AMD

Az Intel nettó, azaz adófizetés utáni eredménye 2,5 milliárd dollárra rúgott, amely 16 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbi, 23 százalékkal pedig a harmadik negyedéves mutatót. A vállalat részvényenkénti nyeresége 21 és 25 százalékkal emelkedett. A tavalyi év egészében az Intel forgalma elérte a 38,8 milliárd dollárt, adózás utáni eredménye pedig 8,7 milliárdot, ami 13,5 valamint 15 százalékos javulásnak felel meg 2004-hez képest. Az egy részvényre jutó nyereség 21 százalékkal 1,4 dollárra emelkedett. A vállalat 2 milliárd dollár osztalékot fizetett ki, és 10,6 milliárd dollár értékben vásárolt vissza részvényeket, amit idén is folytatni tervez.

A csalódásokat okozó teljesítményért az Intel a váratlanul gyenge asztali PC-forgalmat okolja, mindazonáltal elismeri, hogy a rivális AMD részesedést szerzett a vállalattól. Az asztali gépekbe szánt chipek eladásaiért felelős Digital Enterprise Group forgalma mindenesetre hajszálnyit csökkent szekvenciálisan, éves szinten pedig 6,2 százalékkal zsugorodott. Ez részben talán az ismét kiválóan teljesítő Mobility Groupnak köszönhető, a noteszgépekbe szánt lapkákat forgalmazó csoport 45 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, valamint 5 százalékos bővülést mutatott a harmadik negyedévvel szemben.

Hol marad a fellendülés?

A negatív tőzsdei fogadtatáshoz hozzájárult, hogy az Intel a szezonális hatások figyelembe vétele mellett is a szokásosnál gyengébb első negyedéves prognózist tett közzé, valamint az év egészére nézve egyszámjegyű növekedést jelez előre, továbbá a bruttó profitráta is csökken. A tőkeberuházás ezzel szemben idén 19 százalékkal 6,9 milliárdra emelkedik, ahogyan a vállalat a félvezetőgyártó üzemeinek 65 nanométeres gyártástechnológiára való korszerűsítését végzi. Jelenleg csak az Intel hillsborói (Oregon, USA) üzemében folyik 65 nanométeres chipek tömegtermelése.

A csökkenő profitráta és a visszafogott növekedés meglepő lehet 2005 után, mivel a vállalat ebben az évben minden fronton megújítja termékeit, a csúcskategóriájú szerverektől az asztali processzorokon át a hordozható számítógépekig, amivel az elvárások szerint az elmúlt éveknél jelentősen versenyképesebb lehet az előrenyomuló AMD kínálatával szemben. Az Intel minden jel szerint újult erővel jelenik meg idén a piacon: év elején mutatta be a világ első kétmagos mobilprocesszorát, a Yonaht, amely az új, Napa kódnevű Centrino Duo platform alapját is képezi.

Idén indul útjára a Viiv (vájv) is, amely az otthoni házimozi PC-k márkája lesz, természetesen Intel chipekkel megtűzdelve. Az év közepe előtt mutatkozik be a Montecito néven ismert, első kétmagos Itanium 2 processzor is, valamint az év második felében megindul a jelenlegi Pentiumok leváltása egy teljesen újszerű, nagy teljesítményű, ugyanakkor energiahatékony mikroarchitektúrával.

Mindazonáltal a legnagyobb elemzőcégek szerint az idén a PC-piac növekedése lassulni fog és csupán egyszámjegyű százalékos lesz, amely erőteljesen leszűkiti a növekedési lehetőségeket. Az Intel stratégiájában éppen ezért egyre erőteljesebb szerepet kap a PC-ken, szervereken kívüli világ, többek között a mobiltelefonok, tenyérgépek, vagy akár az orvosi eszközök felé is nyit a cég.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról