Szerző: Bodnár Ádám

2005. november 10. 09:16

Cisco: növekedő bevétel, csökkenő nyereség

John Chambers
John Chambers
[HWSW] A részvényopciókkal kapcsolatos egyszeri költségek miatt közel 10 százalékkal csökkent a Cisco Systems nettó nyeresége a legutóbbi negyedévben, a bevétel pedig ugyanennyit növekedett.

Az október 30-án zárult első pénzügyi negyedévben a hálózati berendezések vezető gyártója 6,55 milliárd dolláros forgalom mellett 1,26 milliárd dollár, azaz részvényenként 20 cent nettó eredményt ért el. A profitot 228 millió dollárral, azaz részvényenként 4 centtel terhelte meg a részvényopciókkal kapcsolatos egyszeri költség. Az egyszeri tételek nélkül a vállalat eredménye 1,6 milliárd dollár, részvényenként 25 cent volt, ez 1 centtel felülmúlta az elemzői várakozásokat.

A vállalat vezetői szerint a forgalom növekedése elsősorban a szolgáltatási bevételek növekedésének, valamint a kis- és középvállalati eladások fellendülésének közönhető. John Chambers, a Cisco elnök-vezérigazgatója elégedett volt a vállalat teljesítményével, elmondása szerint a cég "stabil negyedévet" zárt. Chambers elmondta még, hogy az amerikai eladások a várakozások felett alakultak, Japánban azonban elmaradtak a várakozásoktól.

A jelenlegi negyedévre a Cisco 8-9 százalékos bevételnövekedést vár, vagyis a forgalom 6,45-6,5 milliárd dollár közé eshet. A teljes pénzügyi évre korábban 10-12 százalékos növekedést jelzett előre a Cisco, Chambers szerint a vállalatnak nincs oka változtatni a prognózisán.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról