Szerző: Bodnár Ádám

2005. november 1. 09:12

A vártnál gyengébb eredményekre számít a Dell

A Dell tegnap bejelentette, hogy harmadik negyedéves eredményei elmaradnak az előzetes várakozásoktól, mivel a fogyasztói piacon a vártnál lassabban lendült fel a kereslet, az árcsökkentések nem hozták meg a várt hatást, illetve az OptoPlex asztali PC-k eladását egy hibás alkatrész hátráltatta, ennek cseréje pedig jelentős költséget képezett.

[HWSW] A Dell tegnap bejelentette, hogy harmadik negyedéves eredményei elmaradnak az előzetes várakozásoktól, mivel a fogyasztói piacon a vártnál lassabban lendült fel a kereslet, az árcsökkentések nem hozták meg a várt hatást, illetve az OptoPlex asztali PC-k eladását egy hibás alkatrész hátráltatta, ennek cseréje pedig jelentős költséget képezett.

Átszervezések, elbocsátások

A világ legnagyobb PC-gyártójának friss előrejelzése szerint a negyedéves bevétel mindössze 13,9 milliárd dollár körül alakul majd, szemben a korábbi 14,1-14,5 milliárdos előrejelzéssel. A vállalat közölte továbbá, hogy egyes OptiPlex asztali PC-kben egy hibás kondenzátor miatt alaplapot kellett cserélni, ami 450 millió dollár nem várt költséget eredményezett, így a részvényenkénti nyereség a korábban várt 39-41 cent helyett csupán 25 cent körül várható.

A vállalat szóvivője elmondta, hogy a Dellnél átszervezés kezdődik, az amerikai fogyasztói eladásokkal foglalkozó részlegeket beolvasztják a vállalati piacért felelős divíziókba. A lépés eredményeképp elbocsátások is várhatók, bár ezek mértékéről a szóvivő nem volt hajlandó nyilatkozni, csupán annyit mondott, hogy a leépítések a dolgozók "kis százalékát" érintik. A Dell világszerte 61 ezer főt foglalkoztat. A vállalat november 10-én teszi közzé negyedéves eredményeit, várhatóan ekkor kerülnek nyilvánosságra az átszervezési terv részletei is, amelyek a termékkínálatot is érintik.

Gondot okoz a növekedés

A piackutatók szerint is viszonylag gyenge volt a Dell harmadik negyedéves teljesítménye. A piacvezető gyártó már jó ideje folyamatosan növelte előnyét a második helyezett HP-vel szemben, a harmadik negyedében azonban a HP némileg nagyobb növekedést könyvelhetett el. A Dell eladásai eközben csak a piaci ütemnek megfelelő mértékben nőttek, ami a vállalat esetében viszonylag gyenge teljesítménynek számít.

Piaci szakértők rámutatnak, hogy a Dell egyre óriásibbá válik, egyre inkább képtelen a növekedésre. Sorozatban ez lesz a hatodik negyedév, amikor a bevételek növekedése lassul, illetve a negyedik olyan negyedév, amikor a vállalat képtelen elérni az elemzők által várt eredményeket. A Dell éve elején azt a célt tűzte ki maga elé, hogy négy éven belül évi 80 milliárd dolláros forgalmat bonyolítson.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról