:

Szerző: Ady Krisztián

2005. augusztus 26. 13:28

Mobil zeneboltot indított a T-Mobile

A T-Mobile a 3G hálózatának kereskedelmi elindításával együtt jelentette be mobil zeneboltját, teljes zeneszámok letöltését nyújtó szolgáltatását. A Mobil Zenegép szolgáltatást egyelőre Nokia 6630-as és 6680-as telefonokra telepíthető, utólagosan a t-zones WAP-portálról letölthető symbianos kliensprogram segítségével lehet igénybe venni.

[HWSW] A T-Mobile a 3G hálózatának kereskedelmi elindításával együtt jelentette be mobil zeneboltját, teljes zeneszámok letöltését nyújtó szolgáltatását. A Mobil Zenegép szolgáltatást egyelőre Nokia 6630-as és 6680-as telefonokra telepíthető, utólagosan a t-zones WAP-portálról letölthető symbianos kliensprogram segítségével lehet igénybe venni.

Sok-sok dal

A T-Mobile sajtóközleménye szerint a szolgáltató szerverein mintegy 300 ezer felvétel között lehett könnyedén, a harmadik generációs hálózatnak köszönhetően december 31-éig ingyenesen, adatforgalmi díj nélkül letölteni és keresni. Ahol a harmadik generációs hálózat nem érhető el, ott viszont a GPRS/EDGE adatátvitel forgalma után az online keresésért és a számok letöltéséért is fizetni kell a meghirdetett díjakat.

A T-Mobile szolgáltatásának beindításához ugyanazt a Groove Mobile-t választotta partnerül, aki a Pannon GSM számára is biztosít letölthető dalokat. A Groove Mobile -- honlapja tanúsága szerint -- több nagy kiadóval, így a Warner Music Internationallel, a Universal Music Grouppal, a Sony Music-kel, az EMI-jal, a BMG-vel és az angol V2MUSIC-kal (Virgin) áll szerződésben, így ezen kiadók dalai közül lehet böngészni.

Magyar kliensprogram

A Nokia okostelefonokra telepíthető szoftver magyarul, könnyen kezelhető felületen keresztül teszi elérhetővé a kínálatban szereplő dalokat, melyekből ingyenesen -- pontosabban az EDGE/GPRS adatforgalmi díj ellenében -- 30 másodperces előzetes is meghallgatható, zsákbamacskának helye itt nincs. A szoftver a harmadik generációs hálózaton keresztül gyorsan működik, a kiválasztott dal albumának címlapját is megjeleníti, amennyiben az elérhető.

A kliens egyben lejátszóprogramként is funkcionál, mivel a .koz kiterjesztésű, valójában AAC formátumú dalokat más okostelefonon található alkalmazás nem ismeri fel. A megvásárolt zeneszám a letöltés közben azonnal meg is szólal, rögtön hallgathatjuk is azt. A dalokat letöltést követően lemásolhatjuk más adattárolóra, például a PC merevlemezére, azonban meghallgatni csak a mobiltelefonra visszamásolva tudjuk őket, erre a "problémára" a legegyszerűbb ötlet, a kiterjesztés átírása nem nyújt megoldást.

Nem olcsó, ellenben drága

A sajtóközlemény szerint a letölthető zeneszámok a számítógépes és hordozható lejátszók esetén megszokott jó minőségben hallgathatók meg, ez azonban szerkesztőségünk szubjektív véleménye szerint enyhén szólva túlzás. A próbából megvásárolt, 4 perc 48 másodperces zeneszám mindössze 1,1 megabájt méretű, ami átlagosan 32 kbit/s-os bitrátát jelent, ez azonban még az MP3-nál valóban jobb hatásfokú AAC kodeknél is meglehetősen karcsúnak mondható. Az élvezhető, valóban zenei élményt nyújtó hangzáshoz legalább 64 kbit/s-os bitrátára lenne szükség, még a mobiltelefonok speciális körülményeinek -- kisebb tárhely -- figyelembe vételét követően is.

A helyzet még elszomorítóbb, ha megnézzük a végösszeget: egyetlen dal birtoklása nem kevesebb mint bruttó 525 forintba kerül, melyet ha nem az év végéig ingyenesen elérhető harmadik generációs adathálózaton keresztül töltünk le, további GPRS/EDGE adatforgalmi díjak terhelnek. A hatalmas kínálat így egyszerűen értelmét veszti: ennyiért, ilyen minőségre valószínűleg nem lesz vevő a jobb minőségű MP3-on nevelkedett hazai piac, legfeljebb az első letöltött szám erejéig, az első csalódásig.

A piac azonban akár pozitívan is fogadhatja a Mobil Zenegépet: ott, ahol a mobiltelefon-tulajdonosok egy szimpla polifónikus csengőhangért hajlandóak több mint 400 forintot kifizetni, az 525 forintos dal ár akár még kedvezőnek is tűnhet.

Áprilisi, minden munkavállaló számára kötelező, laza jogi hallgatmányunk után itt a második, befejező rész. Nem kell megijedni, informatív és hasznos lesz ez is! Ennyi a minimum, amit munkavállalóként illik tudnod.

a címlapról