:

Szerző: Bodnár Ádám

2004. november 12. 10:31

Negyedével nőtt a Dell nyeresége

[WSJ] Negyedével növelte a nettó nyereségét és ötödével bővítette forgalmát a Dell, a világ legnagyobb PC-gyártója, mivel emelkedett az amerikai vállalati ügyfelek informatikai költési hajlandósága. A cég kiváló eredményei jókor jöttek, ugyanis a múlt héten több befolyásos elemző is borús kilátásokat fogalmazott meg a PC-piaccal kapcsolatban.

Az október 29-én véget ért negyedévben a Dell 12,5 millió dollár bevétel mellett 846 millió dollár, azaz részvényenként 33 cent nettó nyereséget ért el. Egy évvel korábban a vállalat 10,62 milliárd dollár forgalom mellett 677 millió dollár, azaz részvényenként 26 cent profitot tudott felmutatni.

A Dell profitnövekedésének legfőbb oka az alkatrészárak csökkenése volt, amely részben alacsonyabb árakhoz és nagyobb kereslethez, részben pedig emelkedő nyereséghányadhoz vezetett. A cég szerint az amerikai kormányzati szervek és fogyasztók lanyha vásárlási kedvet mutattak, azonban a vállalati ügyfelek megrendelései minden elképzelést felülmúltak. A leszállított termékek száma 22 százalékkal nőtt, felülmúlva a Dell saját előrejelzését.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.