Szerző: Bodnár Ádám

2004. szeptember 22. 08:36

Meghosszabbította technológiai fejlesztési megállapodását az AMD és az IBM

Az AMD és az IBM három évvel meghosszabbította együttműködési megállapodását, amelynek keretén belül a két vállalat együtt fejleszt félvezetőgyártási technológiákat. Az egyezség értelmében az AMD négy éven át mintegy negyedmilliárd dollárt fizet az IBM-nek azért, hogy hozzáférhessen a legújabb chipgyártási eljárásokhoz.

Az AMD és az IBM három évvel meghosszabbította együttműködési megállapodását, amelynek keretén belül a két vállalat együtt fejleszt félvezetőgyártási technológiákat. Az egyezség értelmében az AMD négy éven át mintegy negyedmilliárd dollárt fizet az IBM-nek azért, hogy hozzáférhessen a legújabb chipgyártási eljárásokhoz.

A két vállalat eredetileg 2002 decemberében kötötte meg szerződését, amelynek keretén belül közösen dolgoznak chipgyártási technológiák kifejlesztésén. Az a szerződés 2005 végéig tartott, azonban a meghosszabbítás után már 2008 decemberéig érvényes -- derül ki az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelethez eljuttatott dokumentumokból.

Az IBM-mel kötött megállapodás lehetővé teszi az AMD számára, hogy 90 nanométeres és 65 nanométeres csíkszélességű lapkáit más vállalattal gyártassa. Ez lehet akár az IBM is, de sokkal valószínűbb, hogy a cég a Chartered Semiconductor mellett dönt majd, amely szintén az IBM által kifejlesztett technológiával dolgozik, azonban lényegesen olcsóbban kínálja szolgáltatásait, mint a Nagy Kék. A felmérések szerint a szingapúri Chartered már meg is előzte az IBM-et a legnagyobb szerződéses chipgyártók rangsorában.

Az utóbbi időben a félvezetőpiacon számos együttműködési megállapodás köttetett, ugyanis a legnagyobb gyártókon kívül csak kevesen engedhetik meg maguknak, hogy egyedül állják egy chipgyár felépítésének, vagy egy új gyártástechnológia kifejlesztésének horribilis költségeit. Szakértők szerint az idő előrehaladtával, az új eljárások megjelenésével ezek a költségek egyre növekedni fognak.

A folyamatot sok gyártó tőke és partnerek hiánya miatt nem fogja tudni követni, ezt állítja legalábbis a Gartner piackutató cég, amelynek előrejelzése szerint az elkövetkező évtizedben a ma működő félvezetőgyártók fele el fog tűnni a piacról. "A félvezetőgyártók száma az 1980-as évek közepétől 2003-ig 120-ról durván 550-re emelkedett. A következő 10 évben az ipar jelentős konszolidáción megy majd át" -- mondta Jim Trully, a Gartner alelnöke.

Az IBM már régóta a chipgyártáshoz szükséges technológiai fejlesztések élvonalában van, azonban versenytársaihoz képest igen kevés chipet gyárt, félvezetőgyártó divíziója régóta veszteséges. Az utóbbi időben a cég számos jelentős megrendelőt nyert meg, többek között az NVIDIA-t és a Sonyt is. A cég vezetőinek ígérete szerint a chipgyártó részleg az idén végre nyereséges lehet.

Az AMD jelenleg maga gyártja összes processzorát. A vállalatnak jelenleg mindössze egy működő chipgyára van, ahol processzorok készülnek, ez a drezdai Fab30, ahol 200 milliméteres waferek megmunkálásával készülnek a 130 és 90 nanométeres csíkszélességű alkatrészek. A cég eközben a szomszédban már építi új Fab36 chipgyárát, ahol a tervek szerint 2006-ban indul be a sorozatgyártás 300 milliméteres waferek használatával és 65 nanométeres technológiával.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról