Szerző: Bizó Dániel

2004. szeptember 07. 16:35:41

Egyre inkább kétséges az EU vámszabály-módosításának indokoltsága

Egy hete adtunk hírt róla, hogy dél-koreai sajtóértesülések alapján az Európai Unió a digitális bemenettel (DVI) rendelkező TFT-LCD monitorokat a számítástechnikai vámkategóriából a szórakoztató elektronikai (CE) termékekhez, a TV-khez hasonlatos osztályba tervezi átsorolni.

Egy hete adtunk hírt róla, hogy dél-koreai sajtóértesülések alapján az Európai Unió a digitális bemenettel (DVI) rendelkező TFT-LCD monitorokat a számítástechnikai vámkategóriából a szórakoztató elektronikai (CE) termékekhez, a TV-khez hasonlatos osztályba tervezi átsorolni.

Az esetleges döntés az eddigi nulla kulcsos vám helyett 14 százalékos tarifát jelentene, aminek nagy része kétségtelenül a fogyasztókat terhelné. Az áremelkedés kivédésére a jól értesült gyártók régóta megkezdték felkészülésüket: Digital Visual Iterface (DVI) csatlakozóval rendelkező modelljeikből kizárólag analóg változatot gyártanak, illetve a közösségi piacot uniós üzemekből fogják ellátni.

Az In-Stat/MDR elemzőcég által végzett kutatás eredménye azonban további érdekes adalékként szolgál a már így is furcsa, néha már-már érthetetlen ügyhöz. A cég által készített jelentés azt mutatja, a DVI szabványú csatoló a következő időszakban egyre inkább ki fog szorulni a szórakoztató elektronikai termékekből a High-Definition Multimedia Interface (HDMI) rohamos térnyerésével párhuzamosan. Ezzel együtt a DVI jó eséllyel pályázik a számítógép monitorok teljes meghódítására a TFT-LCD panelek térhódításával együtt.

A katódsugaras monitorokkal szemben a folyadékkristályos kijelzők (LCD) digitális jelet igényelnek a végső megjelenítéshez. A videokártyákkal való kompatibilitás azonban megkövetelte és még ma is megköveteli, hogy hagyományos analóg csatlakozóval (is) szereljék az LCD modelleket. Digitális csatoló segítségével a kétszeri, digitális-analóg majd analóg-digitális jelátalakítást elszenvedő analóg csatolóval szemben jellemzően a képminőség számottevő javulása tapasztalható, ezért a gyártók a DVI-t eddig extra értéket képviselő jellemzőként tüntették fel.

Jóhiszeműen feltételezve, hogy a DVI-os LCD-monitorok CE kategóriába való átsorolása nem valamiféle anakronisztikus protekcionista szempont szüleménye lenne, hanem a társadalom "szórakoztató" importjának elfogadható mértékű megadóztatása, az esetleges lépés akkor is komoly aggályokat vet fel annak informatikai mellékhatásaival kapcsolatban -- főként, ha a negatív mellékhatás sokkal nagyobb a kívánt pozitív hatásnál. Mint ismeretes, az informatika terjedésének elősegítése céljából a Világkereskedelmi Szervezet nullkulcsos vámot ír elő.

Az IT és CE termékek szétválasztása irányába tett erőfeszítések továbbá teljesen szemben mozognak azon iparági trenddel, hogy a termékek közötti határok elmosódnak. A jövő slágertermékei azok lehetnek, amelyek a megfelelő, eddig éles elhatárolódó kategóriákat sikeresen ötvözni tudják. Erre példa a zenehallgatásra, videonézésre alkalmas média center PC, a játékkonzol, a kompozit és S-Video bemenettel rendelkező monitorok vagy a különféle bővítőkártyákat és digitális bemeneteket tartalmazó televíziók. A technológiai és piaci trendekkel szembeni ellenállás egyre csak nehezíteni fogja az ilyen kategóriák felállítását, feleslegesen túlbonyolítva a szabályozást.

A DVI és HDMI terjedésének alakulása

Az In-Stat/MDR kutatásának eredménye ráadásul rámutat, hogy az EU esetleges ilyen irányú lépése nemhogy hibás, de ráadásul a lehető legszerencsétlenebb időpontban következne be. A jelentés ugyanis arra a megállapításra jutott, hogy a HDMI kisebb mérete és audioátviteli képességei következtében az idei évtől kezdődően nagy mértékben ki fogja szorítani a DVI-t a CE eszközök, mint a digitális TV, DVD / HD-DVD / Blu-Ray-lejátszók, szórakoztató centerek terén. A HDMI mögött olyan szórakoztató elektronikai nagyhatalmak állnak, mint a Sony, a Philips, vagy a Matsushita (Panasonic). Ezzel együtt viszont a DVI egyre inkább az informatikai eszközök videoátviteli szabványává válik -- Európában is, ha az Európai Bizottság is úgy akarja.

a címlapról

bye-bye

5

Átalakul a Nokia menedzsmentje

2020. február 19. 13:44

Megszűnt a műszaki vezérigazgató-helyettesi pozíció, a cég próbál feljönni riválisaira.

Hirdetés

Python everywhere!

2020. február 20. 12:42

Gyere Pythonozni a HWSW rendezvényeire! Megmutatjuk, hogy a Python nem csak a fejlesztők nyelve, hiszen egyszerűsége miatt előszeretettel használják az üzemeltetők és DevOps szakemberek, tesztelők, illetve az adattudósok is, és elfut szinte bárhol, a mikrovezérlőktől egészen a böngészőkig.