:

Szerző: Rátonyi Gábor Tamás

2004. augusztus 11. 13:27

PHP Roadshow Tiszaújvárosban

Harmadik alkalommal rendeznek konferenciát a PHP programozók: idén augusztus 21-én Tiszaújvárosban kerül sor a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) webalkalmazások fejlesztése szakosztálya szervezésében konferenciára.

[HWSW] Harmadik alkalommal rendeznek konferenciát a PHP programozók: idén augusztus 21-én Tiszaújvárosban kerül sor a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) webalkalmazások fejlesztése szakosztálya szervezésében konferenciára.

Az első ilyen találkozóra 2003-ban került sor, akkor a PHP levelezőlista tagsága szervezte a szakmai beszélgetést. A konferencia óta azonban felmerült a szervezőkben a PHP Roadshow ötlete. A rendezvénysorozat célja, hogy minél szélesebb körben népszerűsítse a PHP nyelvet, valamint kialakítsa és erősítse a helyi közösségeket. További cél volt, hogy a konferenciáról már jól ismert előadók a helyi szakemberekkel karöltve tartsanak előadásokat -- olvasható a konferencia weboldalán.

A rendezvény helyszíne a tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, (Tiszaújváros, Munkácsy M. út 13.) lesz, ám egyelőre sem a jelentkezés módja, sem a várható részvételi díj nem ismert. Az első ilyen rendezvény még ingyenes volt. A szervezők egyelőre azt ajánlják az érdeklődőknek, hogy a konferencia hírlevelére feliratkozva tájékozódjanak.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.