Szerző: Bodnár Ádám

2004. augusztus 2. 09:45

A Sun felvásárolná a Novellt

Jonathan Schwartz
Jonathan Schwartz
[CNET, WSJ] A Sun Microsystems már régóta fontolgatja, hogy felvásárolja a Novellt, a cég szerint ugyanis az IBM által stratégiai irányvonalként kijelölt Linux operációs rendszer egyik legnépszerűbb disztribútora feletti ellenőrzés komoly fegyvertény lehet a Nagy Kék elleni harcban. A Sun tervéről Jonathan Schwartz, a vállalat elnöke a Wall Street Journalnak nyilatkozott először.

"Mennyit érne annak az operációs rendszernek a tulajdonjoga, amelytől az IBM függ? A történelem azt mondja, nézzük meg a Microsoft példáját" -- mondta Schwartz, arra utalva, hogy a 80-as években az IBM a Microsoft operációs rendszerére támaszkodott, részben ennek köszönhetően a redmondi vállalat a világ legnagyobb szoftvergyártójává nőtte ki magát. A Sun célja még, hogy a SuSE Linux feletti ellenőrzés megszerzésével megállítsa a Red Hat túlzott térnyerését.

Noha a Sun terve papíron jónak tűnik, számos körülmény szól a Novell felvásárlásának sikere ellen. Az első és legfontosabb, hogy bár a Sunnak több mint 7,6 milliárd dollár készpénz vagy azzal egyenértékű likvid eszköz áll a rendelkezésére, a Novell piaci értéke igen magas, több mint 2,6 milliárd dollár. A Sun tavaly lényegesen kevesebbért vehette volna meg a SuSE Linuxot, a Novell mindössze 210 millió dollárt fizetett a cégért. Emellett nem elhanyagolható tényező, hogy a Novell szoftverek és a Sun Java Enterprise System csomag részei között nagy az átfedés.

A Novell, és közvetetten a SuSE felvásárlásával a Sun felgyorsíthatná azon erőfeszítéseit, hogy a Solaris Sun SPARC és x86 processzorok mellett más hardvereken -- HP PA-RISC, IBM Power, Intel Itanium -- is elérhető legyen. A vállalat kimondott célja, hogy a Solaris operációs rendszer előbb-utóbb nyílt forrású legyen. Azt egyelőre még a Sun vezetői sem tudják, hogy a Solaris mikor válik nyílt forrásúvá és pontosan milyen licencelési konstrukcióban jelenik meg.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról

AKROBATA

5

Elrajtolt az Adobe AI asszisztense

2024. április 17. 12:40

Előfizetéses modellben használható az AI Assistant, ami a cég PDF-szerkesztőjébe és olvasójába épül be.

bigscreen

10

Nagyot álmodik képernyőből a Yettel

2024. április 17. 09:58

A cég 5G-s hálózata tulajdonképpen a legjobb az országban, a piaci számokban azonban ez egyelőre kevéssé látszik.