:

Szerző: Vörös Péter

2004. július 30. 14:56

Hagyományos üzletágainak köszönhetően jó negyedévet zárt a Siemens

Heinrich von Pierer, a Siemens januárban leköszönő elnök-vezérigazgatója csütörtökön a várakozásoknál jobb harmadik pénzügyi negyedéves eredményekről és jó nyereségkilátásokról számolt be. Az eredmények ugyanakkor arra is rámutattak, hogy utódja egyes területeken gondokkal fog szembenézni.

Heinrich von Pierer, a Siemens januárban leköszönő elnök-vezérigazgatója csütörtökön a várakozásoknál jobb harmadik pénzügyi negyedéves eredményekről és jó nyereségkilátásokról számolt be. Az eredmények ugyanakkor arra is rámutattak, hogy utódja egyes területeken gondokkal fog szembenézni.

A német vállalatóriás egyúttal közölte, hogy az éves profitelőrejelzést várhatóan legalább 10 százalékkal sikerül túlszárnyalni. A cég nettó nyeresége 29 százalékkal 815 millió euróra, forgalma 5 százalékkal 18,2 milliárd euróra emelkedett a júniusban véget ért harmadik pénzügyi negyedévben, a részvényárfolyam ennek köszönhetően 5,2 százalékkal nőtt tegnap.

A cégcsoport nagy részénél már érezhető a javuló világgazdasági környezet hatása, amely a rendelések növekedéséhez vezetett, bár Németország továbbra is viszonylag gyengén szerepel. Ebben a helyzetben ugyanakkor nagyon jól teljesítenek a Siemens hagyományos üzletágai, mint például az erőmű-berendezések, az Osram (világítástechnika), az orvosi berendezések és az automatizálási és autóberendezések (A&D).

Az orvosi berendezések megrendelései például 26 százalékkal közel 2 milliárd dollárra nőttek a negyedév során, míg az A&D üzletág nyereséghányada rekordszintre, 14 százalékra emelkedett. "A vállalat hagyományosan jól működő része folyamatosan javul" -- mondta James Stettler, a Dresdner Kleinwort Wasserstein elemzője.

Azonban a Siemens mobiltelefon-gyártó részlegét súlyosan érinti az iparágban egyre erősödő árverseny: az üzletág 88 millió euró veszteséget termelt annak ellenére, hogy 10,4 millió készüléket adtak el, ami 2,3 millióval több mint egy évvel korábban.

"Ez katasztrofálisnak mondható és jól mutatja azt, hogy az IT és távközlési üzletág igen nehéz időszakon megy keresztül. A von Pierer helyét jövő januárban elfoglaló Klaus Kleinfeldnek gyorsan kell lépnie" -- véli Stettler. A szakemberek szerint elképzelhető, hogy a Siemens hamarosan közös vállalati partnert fog keresni e téren, már csak azért is, mert az üzletág eladása a jelenlegi körülmények között reménytelen vállalkozásnak tűnik.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

5

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.