:

Szerző: Bodnár Ádám

2004. július 28. 10:59

Továbbra is nyomott a kézigépek piaca

Az IDC piackutató cég által tegnap közzétett jelentés szerint a második negyedévben továbbra is nyomott volt a tenyérgépek piaca. Noha az első negyedévhez képest a forgalom némileg megélénkült, éves szinten 2 százalékkal 2,2 millió darabra csökkent.

Az IDC piackutató cég által tegnap közzétett jelentés szerint a második negyedévben továbbra is nyomott volt a tenyérgépek piaca. Noha az első negyedévhez képest a forgalom némileg megélénkült, éves szinten 2 százalékkal 2,2 millió darabra csökkent.

"Noha a készülékek folyamatosan fejlődnek és az árak csökkennek, a tenyérgépeknek továbbra is erős ellenfelei az egyre jobb mobiltelefonok" -- mondta David Linsalata, az IDC elemzője, aki szerint a kéziszámítógépek gyártóinak egyre több és több funkciót kellene a készülékeikbe integrálni, például műholdas navigációs rendszert.

A legnagyobb gyártó továbbra is a PalmOne, a cég az első negyedévhez képest 14,1 százalékkal növelte az eladott tenyérgépek számát, azonban éves szinten csupán kevesebb mint 1 százalékos növekedést ért el. A cég piaci részesedése 42 százalékot tett ki. A második helyzett HP eladásai a megelőző negyedévhez képest 8 százalékkal csökkentek, így a cég piaci részesedése is visszaesett, a vállalat az összes eladások 24,1 százalékát szerezte meg. Éves szinten az eladott iPaq tenyérgépek száma azonban 39 százalékkal nőtt.

A harmadik helyet a Sony (7,8%) szerezte meg, azonban a japán cég részesedése a jövőben bizonyosan csökkenni fog, mivel a vállalat nemrégiben bejelentette, hogy kivonul az európai és amerikai piacokról. A Sony eladásai az első negyedévhez képest 14,6 százalékkal, éves szinten pedig 33,2 százalékkal estek vissza.

Az első negyedévhez képest csökkent, éves szinten azonban növekedett a Dell által eladott tenyérgépek száma, a cég 6,6 százalékos piaci részesedést szerzett, amellyel a gyártók sorában a negyedik helyet szerezte meg. Az IDC várakozásai szerint az Axim X30-as csúcsmodell bemutatása fel fogja lendíteni a Dell kézigépek forgalmát és a vállalat növelni fogja részesedését. Az ötödik helyet a német Medion (4%) szerezte meg.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

3

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.