Szerző: Vörös Péter

2004. július 22. 11:57

Jók az SAP negyedéves eredményei és kilátásai

Henning Kagermann
Henning Kagermann
Európa legnagyobb szoftvergyártója, a német SAP közzétette második negyedéves eredményeit, amelyek arra utalnak, hogy végre elindulhat a fellendülés az öreg kontinensen. A cég szoftvereladásai 10 százalékkal emelkedtek, az év egészében pedig magasabb haszonrés várható. A második negyedéves szoftverforgalom 2 százalékkal emelkedett Európában, bár a növekedés motorja továbbra is az amerikai piac, ahol 63 százalékkal nőttek a szoftvereladások.

Az SAP forgalmának egyharmadát teszi ki Észak- és Latin-Amerika, míg az Európa/Közel-Kelet/Afrika (EMEA) régió részaránya több mint 50 százalék. "Tapasztalataink szerint továbbra is szilárd a gazdasági környezet az USA-ban, míg Európában a stabilizálódásra utaló jelek érzékelhetők egy tompább gazdaságban" -- mondta Henning Kagermann, a vállalat elnök-vezérigazgatója.

A második negyedévben a szoftvereladások 15 százalékkal 497 millió euróra emelkedtek, ez valamivel meghaladta a két héttel ezelőtt közölt 495 millió eurós előrejelzést, amire azért volt szükség, mert több rivális is profitfigyelmeztetést tette közzé. Ugyanakkor a 249 millió eurós nettó nyereség némileg alacsonyabb a Thomson First Call által megkérdezett elemzők által várt 259 millió eurónál.

Az SAP 428 millió eurós működési nyereséget ért el a negyedév során, korábban 420-430 millió euró közötti eredményt várt a cég, míg a teljes forgalom 9 százalékkal 1,78 milliárd euróra emelkedett. Az SAP megerősítette, hogy a pro forma működési haszonrés körülbelül 1 százalékkal 28 százalékra fog emelkedni. Az elemzők örültek annak, hogy a fellendülésre utaló jelek tapasztalhatók Európában és az is jó hírnek számít, hogy a riválisok profitfigyelmeztetéseivel és gyenge eredményeivel szemben az SAP bizakodó a közeljövővel kapcsolatban.

"Jó jel a vállalat számára az európai fordulat. Különösen Németország szerepelt jól, ahol 10 százalékkal emelkedett a szoftverforgalom" -- emelte ki John Segrich, a JP Morgan elemzője. "Amerika jó szereplése töretlenül folytatódik, itt igen szilárdak az eredmények."

Az SAP tovább növelte részesedését az amerikai piacon: az első negyedéves 34 százalékról 37 százalékra emelkedett a német vállalat részaránya. A szakértők szerint a jó eredmények csak részben köszönhetők az Oracle-PeopleSoft szappanoperának. A vállalat az Ázsia/Csendes-óceáni régióban is jól szerepel, az előző évhez képest 19 százalékkal nőttek a szoftvereladások, főként a japán növekedésnek köszönhetően, ahol a forgalom 8 százalékkal nőtt az első negyedéves 37 százalékos visszaesés után.

Segrich szerint az SAP részben azért állja jobban a riválisokat sújtó viharokat, mivel két évvel ezelőtt egy olyan üzleti modellre tért át, amely jobban alkalmazkodik ahhoz a trendhez, mely szerint a vállalatok egyre jobban vonakodnak attól, hogy egyszerre nagy összegeket adjanak ki szoftvervásárlásra. "Az SAP többek között azért is képes megfelelni az előrejelzéseknek, mert tudják, hogyan fest a sok-sok kisebb ügyletből álló üzletvitel. A cég felismerte a strukturális változást akkor, amikor a legtöbb versenytárs úgy vélte, hogy ez csak piaci gyengeség" -- véli az elemző.

A Microsoft ma, a New York-i tőzsdezárás után jelenti be negyedéves és pénzügyi éves eredményeit, míg az Oracle szeptemberben ismerteti negyedéves eredményeit. A CRM (customer relationship management -- ügyfélkapcsolat-menedzsment) szoftverek piacán vezető Siebel Systems szerdán tette közzé negyedéves eredményeit, a cég a költségcsökkentések eredményeként nyereséget realizált, forgalma azonban 10 százalékkal visszaesett.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról