Szerző: Bodnár Ádám

2004. július 15. 09:31

Megduplázta forgalmát és nyereséget ért el a második negyedévben az AMD

Hector Ruiz
Hector Ruiz
Az AMD nyereséges negyedévet tudhat maga mögött, a vállalat eredményei megfeleltek az elemzői várakozásoknak. A flash memóriák forgalma látványosan nőtt, miközben a processzoroké enyhén visszaesett.

Az AMD a június 27-én zárult negyedévben 1,26 milliárd dollár forgalom mellett 32 millió dollár, azaz részvényenként 9 cent nettó nyereséget ért el. A Thomson First Call által megkérdezett elemzők 1,2 milliárd dollár forgalomra és részvényenként 9 cent eredményre számítottak. Egy évvel korábban a vállalat 645 millió dollár bevételről és 140 millió dollár -- részvényenként 40 cent -- veszteségről volt kénytelen számot adni.

A nyereséges negyedév a flash memóriák eladásainak köszönhető -- közölték a cég képviselői. Robert Rivet pénzügyi igazgató elmondta, hogy a Fujitsu és az AMD vegyesvállalata, a Spansion a negyedév során összesen 673 millió dollár értékben adott el flash memóriákat, a részleg üzemi eredménye pedig 45 millió dollárt tett ki. A flash memóriák forgalma a megelőző negyedévhez képest 7 százalékkal, éves szinten pedig 220 százalékkal növekedett.

A processzorokat gyártó Computation Products Group 554 millió dollár bevételt ért el, ami éves szinten 36 százalékos növekedést, a megelőző negyedévhez képest azonban 3 százalékos csökkenést jelent. Noha a cég szerint nőtt az Opteronok és Athlon 64-ek iránti kereslet, a processzorok átlagos eladási ára mégis visszaesett, mivel az értékesített chipek túlnyomó többségét adó Athlon XP lapkák ára csökkent.

Hector Ruiz elnök-vezérigazgató szerint a jelenleg is tartó harmadik negyedév, illetve az év második fele további mérsékelt növekedést hoz majd a flash memóriák eladásaiban, illetve a processzorok értékesítésében is.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról