:

Szerző: Bodnár Ádám

2004. július 14. 15:21

A harmadik negyedévben kétmillió alaplap eladására számít az ASRock

Az ASRock közölte, hogy a harmadik negyedévben tervei szerint 20 százalékkal 2 millióra növeli eladott alaplapjai számát. A cég bejelentése szerint a kínai, európai és indiai vásárlók körében egyre népszerűbbek az alaplapjai. Az ASRock az első negyedévben mintegy 1,8 millió alaplapot értékesített, a második negyedévben a becslések szerint ennél 15 százalékkal kevesebbet.

Az ASRock idén már 450 ezer alaplapot adott el Kínában, ami az éves tervének 45 százaélka. A második negyedévben a havonta leszállított termékek száma átlagban 60-70 ezer között mozgott, júniusban viszont 80 ezer fölé emelkedett. A vállalat szerint a kínai és az indiai piacon az érdeklődés egyre nő, európában pedig augusztusban várható a kereslet fellendülése.

Az Asustek leányvállalataként az ASRock elsősorban az árérzékeny piacokat célozza meg termékeivel.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

5

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.